Betakarások, felfedések

Verset nem lehet írni szándékosan.
Verset nem lehet írni véletlenül.

Van, hogy a kertedbe kakál egy rigó,
és pár hónap múlva felfedezel
egy sosem látott virágot.
Gondozhatod, gyönyörködhetsz
benne, de az a virág a tiéd lett-e?

Verset nem lehet írni szándékosan.
Verset nem lehet írni véletlenül.

Van, hogy vonaton utazol,
és unalmadban kitörölsz
néhány betűt: kiha__lni
_es_élyes. Mennyi másoló
másolata ragyog fel benned?
Bele sem gondolsz,
beleásítasz az alagútba,
illeszkedik minden sötét,
legókocka a legókockához.

Verset nem lehet írni szándékosan.
Verset nem lehet írni véletlenül.

Van, hogy átmész a Margit-hídon,
hosszan bámulsz a vízbe,
hagyod, hogy a nézés aláhulljon,
akár egy öngyilkos, és az arcod
közben felderül, mert elképzelni
a halált olyan, mint örökké élni.

Verset nem lehet írni szándékosan.
Verset nem lehet írni véletlenül.

Van, hogy beleszagolsz az utcába,
egy bizonytalan illat közeledése
emlékeztet régi szerelmesedre,
behunyod szemed, nem akarod
látni a hasonlóságot, nem akarod
látni a különbözőséget, nem akarod
látni az azonosságot, nem akarod
látni az idő múlását. Csak érezni,
ahogy az illatot orrodba súgja a szellő.

Verset nem lehet írni szándékosan.
Verset nem lehet írni véletlenül.

Van, hogy takaróba burkolózol,
minél szorosabban simul, annál
végtelenebb az ölelés-jelleg.
Mag vagy, ami kiduzzad a héjából,
fióka, mi áttöri a vékony mészfalat.
Semmilyen magányban nem lehetsz
puszta önmagad. Beleköltözöl
egy ölelésbe, beleszületsz egy versbe,
nem szándékosan, de nem is véletlenül.


borítókép: Alexandra Levasseur

Vélemény, hozzászólás?