Intermediális kincsesláda

Bátky András, A világ összes kincse, Bp., Csimota, 2012

 

Ránézésre egy teljesen szokványos mesekönyvet emelhetünk le a polcról, de már az alcím – Jazz-mesejáték – is rögtön jelzi, hogy nem éppen egy mindennapi vállalkozásról van szó. A könyv tartalmaz egy jazz-improvizáció alapú mese-cd-t, melyen a történetet maga a szerző adja elő; mesélőtársa, Bíró Eszter pedig nem csak narrál, hanem énekli is a Sárik Péter Trió szerzeményeit, így a rádiójátékra emlékeztető, zenei aláfestéssel kísért szövegekből és dalbetétekből kirajzolódik a kötetet alkotó mese.

Hogy olvasással vagy zenehalgatással kezdjük-e a befogadást, az ízlésünkre bízza a szerző. Személy szerint én az olvasást részesítettem előnyben, és egy kicsit sem bántam meg. Nyughatatlan Micónak – aki az Üveghegy tetején élő családjának legkisebb tagja – az apukája állandóan úton van, ám a legféltettebb kincseit otthon tartja, egy ládában. Mikor azonban Micó bele akar nézni a ládába – huss – nem marad benne más, csak egy ütött-kopott családi fénykép. Elindul hát egy hosszú utazásra, hogy meglelje a kincseket.

Ez a 4―10 éveseknek (és azok szüleinek, tanárainak) ajánlott könyv igazán szellemesen és természetesen ötvözi a klasszikus mesei elemeket – Üveghegy, Óperenciás-tenger, legkisebb leánygyermek, országokon átívelő utazás – a mához, hétköznapi élethez és a gyerekek világához közelálló dolgokkal, például: műanyagcsőr, egyenruhás forgalomirányító és szappanbuborék-fújó. Nem túl didaktikusan, de annál kedvesebben mutatja be, hogy kinek és mi is érhet igazából kincset, s hogy azt már igazán nem lehet csak úgy zsákba rakni és hazacipelni.

De nem csupán a megzenésítés által válik intermediálissá a kötet, hanem Rofusz Kinga csodálatos – és már-már szürreális –, artisztikus illusztrációi mintha új dimenziókat nyitnának a lapozások alkalmával, külön élményt jelent a verbális részeken kívül elmélyedni egy-egy soron következő festett világban is.