Dsida

 

Angyalbeszéd a szád

Örök „ifjú poéta”

Napeső se kell

Puha séta

Tavak lapja se már

Csak a

Zsoltárok

Psalmusok

Isten-vágya reszket…

 

Mint szőlőgerezdet

Isznak visznek

Bár utódaid

A szépbeszéden élők

 

Mert ládd-e a szónkat

A rongy idő kimarja

A tájból

Utána bárhol

Nincstelen a

Lélek

Kell hát a bátor

A nem-akármi ének

Nem-akármi mámor…

 

Mint szőlőgerezdet

Isznak visznek

Már utódaid

A szépbeszéden élők

 

Bár honnod már

Az érdemelt

Öröklét

Bár élő bokraink

Ágait letörték

Te túlvilági nyelven

Súgod a világba

Azt hogy soha

De sohasem hiába…

 

 

Útlevél

 

(vers vendégszöveggel)

 

Az útlevélben nem lakom

A kép se rajt’ nem én vagyok

Ha visszahoz mi el se hajt

A sorompó se végtagom

A pult mögött nem áll az őr

Nem kérdi merre mért megyek

És nem vigyázza puskacsőr

Sem ide-oda léptemet

A négyzetek betétlapok

Aggálya engem nem kerít

Kitölti bár a megszabott

Időhatárt a létem itt

Hogy meddig szól a vízumom

Azt halandó nem éri át

Csak önmagamnak mormolom

Te bolond hány hét a világ

S ahány a hét hát annyi táj

Akár ha el sem mozdulok

Mert szól a szív és szól a száj

De az útlevél nem én vagyok