Mihály Édrienne összes bejegyzése

Kazincbarcikán születtem, Miskolcon ténykedem. Eddig a Kalligram és a Műút publikálta írásaimat. Momentán regénykezdeménnyel foglalatoskodom, immár a harmadikkal, bár nehézkesen megy, talán a struktúra hiánya teszi. Tavaly egy tehetségkutatón nyertem első helyet, azóta csupán sodródom.

Nem szeret

Arcára árnyat festett a gyéren, kis körbe hulló, gyöngyöző fénypászma, amit egy stroboszkóp adott, olyatén spílázva az amúgy széltében-hosszában szemnek tetszetős vonásokon, mintha csak éjjeli lepke telepedett volna rája. Ha a szemlélő nagyobb figyelemmel viseltetik irányába, észrevehette azt is, miképpen lúdbőrzik ama enyhén kreolos rasszba csapó epidermiszen a pihe szőrök kicsiny gaza, amint a férfi orrával szelte azokat, kereste a lány illatesszenciájának fészkét lehunyt szemmel, egy hegesztőpisztoly forró odaadásával adózva a corpus, a nő előtt, akit végre meg tudott nevesíteni akként, „a nő”, s nem mint „a lány”, avagy „a nőnemű entitás”, csakhogy elkerülje az ügy komolyságát illető felelősség nehezét; ahogy mondom, adózott őelőtte, akit olimposzi mirtuszból való diadalív alá képzelt romantische fantazmagóriáiban, s akképp okoskodott, akkor se tudná egyetlen fitymáló taktussal, biccentéssel vagy más gesztussal, bántással illetni, ha ő maga sértések vagy becsmérlések kíméletlen tajtékját köpné sérült arcába és cserepekre tört lelkébe.…

Reggeli nihil

Nem emlékszem, hogyan ébredtem ma sem, pedig erőszakoltam az agyam, mindhiába. Elvétett alkalmakkor dolgozik a memória, sikerrel – megjutalmazom okkal-móddal –, mint egy igen bonyolult concerto, mondjuk a Rachmaninoff hármasának megejtése, a monstrum, hasonlómód van evvel minden emberfattya-fője, mint a születéssel a törlésig bezáróan, mert ott sincsenek impériák, csupa hályog; az imént esett terminus technicus mellesleg az óvoda nagycsoportjában lép érvénybe, asziszem; a kezdeteket nem igen tanácsos firtatni, egy újfajta szerveződésről – paralizál, paroliláz –, parolázom, ami egy szikra momentum történése, tehát megfoghatatlan.…