Minden fekete. Szélsüvítést hallunk. Néhány másodperc múlva a cím fehér betűkkel jelenik meg. Utána tompul a feketeség, majd egy zúzmarás ablakot látunk. Éjjel van. A kamera lassan hátrál, s láthatóvá válik, hogy egy meglehetősen szűk, rosszul megvilágított szobában vagyunk. A kép balra mozdul. Egy ágyat látunk, mely a fallal szemközt áll. Mellette komód, rajta gyenge fényt adó kislámpa. Az ágy végében egy nő ül, kabátot és harmincas évekbeli kalapot visel. Karjait a térdein nyugtatja, közéjük hajtja a fejét. Ráközelítünk a fejére, de még csak a kalapját látjuk. Ahogy felemeli a fejét, a kalap karimája alól lassan láthatóvá válik arcának egy szelete. Kisírt szemével a plafonra néz. Mikor lehunyja a szemét, egy emlékkép villan be. A kép kissé elmosott, fakó színű. Egy irodában vagyunk, az iménti nő az asztalnál ül. Divatos kosztümöt és kalapot visel, alatta szőke konty, száján vörös rúzs, mely kirívó a fakó képen is. Vele szemben egy férfi foglal helyet, egyelőre csak kabátos hátát látjuk. Egy fényképet rak a nő elé. A kamera ráközelít a képre; egy fiatal, szinte még gyerek lány van rajta, díszes estélyiben, ékszereket és fejdíszt visel. Jómódú családból származhat. A kamera most a férfit mutatja. Jól fésült, bajszos alak, tekintetében aggodalom és egy kérdés tükröződik: „Elvállalja?” A nő arcát látjuk, tekintetét lassan felemeli a fotóról, alig láthatóan bólint. A férfi egy másik képet tol a nő elé; egy impozáns kúriát mutat nappal, amely magányosan áll a tájban. „Ide készült, mikor utoljára láttam.”

Képváltás, vége az emléknek, a nő a szobában kinyitja a szemét. Az asztal irányába tekint. A kamera követi a tekintetét, az asztalon egy átlátszó műanyag zacskó van, azt mézi. A nő feláll, odasétál az asztalhoz, felemeli a zacskót, megnézi a tartalmát. A kamera ráközelít: egy piros színű krétacsonk van benne. A nő felemeli a fejét, közben halk krétasercegést hallunk. (Ezt most is, és a későbbiekben is csak mi halljuk).

Újra elmosott, fakó színű a kép (s így lesz ez minden emlékképnél). A kamera felülről mutatja, ahogy a murvával felszórt úton megy, közben, ahogy lefelé mozdul a látómező, egyre jobban kivehető az öltözete; piros kabátot visel, munkásnadrágját fekete csizmájába, haját pedig egy svájci sapka alá tűrte. Újabb villanás. A kamera hátulról veszi a nőt, a fejét mutatja a jobb sarokban, míg a kép bal sarkában látjuk annak a kúriának a bejáratát, amit az imént a képen láttunk. Csak a kapu és a földszint ablakai látszanak. Az egyik ablakból világosság szűrődik ki a függönyön át. A nő hátrafordítja a fejét, mintha meg akarna bizonyosodni róla, hogy nem követi senki. Megint villanás. A kamera felülnézetből mutatja a nőt, aki csengetni akar a bejárati kapun, mire az magától, nyikorogva kinyílik. A következő képen a nő az ajtó túloldalán fokozatosan láthatóvá válik, az előtér pislákoló fénye valamennyire megvilágítja. Ezután az ő pozíciójába helyezkedünk; az ajtóban nincs senki. A nő arcán zavar, csodálkozás, félelem egyvelege. Hezitál, de végül lassan elindul a befelé. Oldalról mutatja a kamera, ahogy lassan belépked az előtérbe, majd gyéren megvilágított arcára közelít. Ekkor döngve becsapódik mögötte az ajtó, s a kép hirtelen visszatér a szobában álló nőhöz, aki szomorúan, elmerengve maga elé néz. Újabb emlékkép. A nő a kúria előterében van, és éppen a széles kőlépcsőn megy fel. Egy nappaliba érkezik, innen szűrődött ki a fény. Itt is gyér a világítás, a csilláron csak egyetlen pislákoló égő működik. A kamera végigpásztáz a szoba berendezésén; sok bútor, portrék a vörös színű falon (kirívó a fakó képen is), a padlón díszes mintázatú szőnyeg, szemben márvány kandalló. Sehol senki. A fali óra tizenegyet üt.

Képváltás, megint a szűk szobában vagyunk, a kamera egy pillanatra a nő arcát mutatja, aztán piros körmös jobb kezét, ahogy megszorítja a zacskót. Utána egy villanással ismét visszaugrunk az időben. A nőt látjuk felülről, ahogy felfelé halad az emelet felé vezető lépcsőházban; a falilámpák pislákolnak, az ablaktáblákat veri a szél s az eső. Közben krétasercegést hallunk, mely elnyomja a vihar zaját is. A nő az emeletre leágazó folyosó elé ér. A krétasercegés elhal. Hirtelen megtorpan, jobb oldalra akar tekinteni, amikor hatalmas villámlás hallatszik, s az egyik ablak tábláit kivágja a szél. A nő felsikolt. Minden fény kihuny, csak a villámlások adnak fényt. Az elsötétült folyosót látjuk. Izgatott levegővételt és kotorászást hallunk, majd kattanást. A nő felkapcsolja a zseblámpáját, előre világít. Kissé hátrébb áll, hogy szemügyre vehesse a falat. Az emeleti folyosó kőfalára valaki piros színű krétával felírt egy szöveget, mely szinte világít a lámpa fényében: „Fordulj vissza, mert megbánod! Pelikán.” A nő eltátja a száját, szemében meglepettség, félelem. Megint villámlik, és a villanást követően visszavált a kép a szűk szobába. A nő már leült, kezében egy elnyűtt játékmacit tart és azt nézi meredten.

Képváltás, ismét a folyosót látjuk. A kivágódott ablakból fékcsikorgás, majd kiabálás hallatszik fel. Néhány másodpercen belül hallható, hogy többen bejöttek az házba. A nő a folyosó felé szalad, gyorsan veszi a levegőt. A kamera pár másodpercig elölről, majd hátulról mutatja. Közben megint hallható a krétasercegés, de most már sokkal agresszívabban, aztán hang hirtelen elhal. A nő ki akar nyitni egy ajtót, de az nem enged. Megint krétasercegés. Többel is megpróbálkozik, de csak egyet sikerül nagy nehezen kinyitnia. A krétasercegés elhal. Egy sötét szobába lép, lámpájával végigpásztáz a szobán. Szinte teljesen üres; egy ócska ágy, mellette rozoga fiókos szekrény, a jobb fal mellett egy széles könyvespolc, mely sehogy sem illik a szobába. A nő ezután a falat pásztázza a lámpa fényével, s látható, hogy több helyen is csimbókokban levált róla a fekete tapéta. Mikor a fal közepére világít, ijedten hőköl hátra. Ezen a részen ugyanis valaki teljesen letépte a tapétát, s a csupasszá vált falra piros krétával ezt írta: „Fordulj vissza, mert megbánod! Pelikán.” A nő a szája elé kapja a kezét. Közben közeledő léptek zaját halljuk. A nő az ajtó melletti fal sarkába húzódik, így amikor az ajtó kinyílik, pont eltakarja őt. Szinte betörnek az ajtón. Két férfi vonszol magával egy megkötözött, betömött szájú nőt. Hangosan nyög, kiáltani akar, folyamatosan rúgkapál. Az ajtó mögött megjelenik a nő arcának egy szelete. A villámlás fényében hirtelen láthatóvá válik a fogoly nő arca, melyre horogkereszteket firkáltak. A nő visszahúzódik az ajtó mögé.

Még egy férfi megjelenik. Amíg a másik két férfi lefogja a fogoly nőt, ő leszakítja a nyakláncát, fülbevalóját, kiforgatja a zsebeit. Mindez árnyjátékként vetül az összeirkált falra. A fogoly nő kétségbeesetten rúgkapál, a három férfi válogatott szitkokat szór rá, a harmadik egyszer pofon üti. Az ajtó mögött a nő öklébe harap, nehogy felsikoltson. Mikor végzett a fogoly kifosztásával, a harmadjára belépő férfi a könyvespolchoz lép. A nő félve kitekint az ajtó mögül. A férfi félig kihúz egy könyvet, mire a polc egy része robajjal kifordul a helyéből, s mögötte egy sötét bejárat és lefelé vezető lépcsősor válik láthatóvá. A fogoly nő elkerekedett szemmel nézi az eseményeket, és újra kétségbeesett nyögésbe kezd. Közben folyamatosan villámlik. A harmadik férfi int a másik kettőnek, mire azok letuszkolják a fogoly nőt a lépcsőn, ő pedig a zsákmányt a fiókos szekrénybe tömi, majd követi őket. A nyitva hagyott titkos ajtón át a fogoly nő lassan távolodó, hisztérikus nyögdécselése hallatszik. A nő egy ideig reszketve vár az ajtó mögött, míg egyszerre csak lentről sikolyok és fegyverropogás hallatszik fel. Erre a nő szinte előugrik az ajtó mögül, olyan ügyetlenül, hogy elesik, és kezével esés közben véletlenül becsapja az ajtót. Aztán hangokat hall lentről; nyilván meghallották a robajt. Gyorsan feláll, és megpróbálja feltépni az ajtót, de az nem akar kinyílni. Hisztérikusan rángatja. Már egész közelről hallja a lépéseket, amikor az ajtó végre kinyílik.

A lépcső felé szalad, amikor a lépcső tetején egy alacsony alakkal találja szembe magát. Felsikolt. A folyosó ablakain csak a villámlás ad fényt, mely rávetül a kistermetű alakra. A nő rávilágít a lámpájával; egy gyermek az illető, fiú, 8-9 éves lehet. Rongyos ruhát és ócska cipőt visel, maszatos az arca. Így szól: „Fordulj vissza, mert megbánod!” A nő lassan hátrálni kezd, nem tudja mire vélni a gyermek feltűnését, de kezdi sejteni, ki lehet ő. Futó léptek zaja és szitkozódás szűrődik ki a lépcsőházba. A fiú hirtelen megragadja a nő kezét, és szaladni kezd vele. A nő hagyja magát. Leszaladnak egy félemeletre, beszaladnak egy mellékajtón, onnan le egy hosszú lépcsősoron, melynek alján egy nehéz ajtó zárja el az utat. A fiú erőlködve elkezdi cibálni a kilincsét, de nem bírja kinyitni, ezért mindketten nekiveselkednek, így már sikerül. A nő gyorsan előkapja a zseblámpáját. Egy csigalépcső vezet le a sötétbe. Ezen gyorsan elindulnak lefelé. A csigalépcső alján egy nagyon szűk folyosó van, olyannyira, hogy csak kúszva tudnak benne közlekedni. A kövezet csupa latyak. Amilyen gyorsan csak bírnak, kúsznak. A nő feje maszatos, sapkája alól kibomlott a haja, ruhája tiszta kosz. Vakon másznak előre a sötétbe. A nő erőlködve azt kérdezi a fiútól: „Láttad őket?” Mire a felelet: „Én vitettem nekik az ennivalót.” Az alagút végén fény szűrődik be egy szűk ablakból, melyen egy vékonyabb ember vagy egy gyerek még éppen kifér. A nő felemeli a fiút, mire az kilöki az ablakot, melyről valaki leszedte a zsanérokat. Utána szemből látjuk őket; kimásznak az ablakon, mely az udvarra vezet. A nő szaporán kapkodja levegőt, alig bír felállni, de nagy nehezen sikerül neki. Ekkor valaki hirtelen elkapja hátulról; a harmadik férfi. Leteperi a földre. A nőt látjuk fekvő helyzetben, arcán több hatalmas pofon csattan. A pofozkodás hirtelen abbamarad. A nő zihálva felfelé néz, arca vérvörös az ütésektől. A fiú hátulról ráugrott a férfira, s hol a fejét pofozza, hol a haját cibálja, az meg próbálja lerázni magáról, közben szitkozódik. Levágja a fiút a földre. Pisztolydörrenés, a férfi két golyót kap a lábába, lassított felvételen látjuk, ahogy felkiált, megtántorodik, és elesik. Utána a nőt közelről, körülbelül deréktájig mutatja a kamera. Kezében kis női pisztolyt tart, izzó gyűlölettel mered a férfira. A fiú lassan feláll, rákiált a nőre, hogy meneküljön. A nő engedelmeskedik, el akar futni, de habozva hátrafordul és ránéz a fiúra, aki ráripakodik, hogy fusson már. A nő futásnak ered. A következő képen a nő a murvás úton fut, lassan maga mögött hagyja a kúriát, melynek irányából fegyverropogás hallatszik. Nem lehet tudni, hogy őrá lőttek vagy a fiúra. A kamera kosztól és könnytől maszatos arcát mutatja, mely eltorzult a fájdalomtól és a hisztérikus sírástól. Valahol a közelben egy toronyóra éjfélt üt.

 Áttűnés, újból a szűk szobát látjuk. A nő feláll, a játékmacival a kezében az ablakhoz lép, s kinéz rajta. Rendőrségi autók és nagyobb teherautók távoznak a murvás úton. A nő hirtelen meglepődve felnéz az égre; hatalmas pelyhekben hullani kezd a hó. Utána a kamera kívülről mutatja az ablakot, lassan távolodik tőle, s láthatóvá válik, hogy a nő a kúria egyik szobájában áll.

Lassan elsötétül a kép.