December harmincadika van. Egy nap Szilveszterig. Késő délután lehet. Metromegállóban ül.

Keresztrejtvény fölé görnyed. A papír megsárgult rajta, a rejtvényt megfejtették párszor, ceruzával. Kezében golyóstollat himbál, az sem mai darab már.

Tekintete a metró irányába téved, de nem várja. Inkább csak réved, gondolatai sem nem a szerelvénnyel, sem nem a rejtvénnyel vannak.

Szürke, kibolyhosodott macskanadrág kandikál ki a hosszú szoknya alól. Bőr bakancsát még a tavalyi hó kezdhette ki, keresztbe tett lábát is úgy himbálja, mint a tollát. Ahogy előbbre hajol, két, vékony, hosszú, barna fonat libben előre a válla mögül. Ügyet sem vet rájuk. Sem a körülötte hömpölygő tömegre. Vékony kabátot visel, az időjárásnak nem épp megfelelőt. Sárga színű, koszos, viseletes. Zsebei oldalt már óriásira nyúltak, talán tele is vannak tömködve. A kabát redőiben látszik csak, hogy egykoron milyen vidámsárga színe lehetett.

Kerüli a tekinteteket, ahogy forgatja a fejét az idegenek között. Kiürül a peron, minden utas felszállt már.

Egy félbehagyott kakaós csiga hever nejlonzacskóban az egyik műanyag ülésen. Szeme most rátalál. Nagyot nyel a látványra. Visszatereli figyelmét és tekintetét az ölébe fektetett papirosra. Nagy erőfeszítésébe telik. Végül beír valamit a vízszintes tizenegyes üres helyre: kakaós csiga. Megint nagyot nyel. Üres helyet keres a rubrikák között, de nem talál többet. Oldalra írja, a papír szélére, a csiga mellé: éhes vagyok.

Ekkor újabb embertömeg érkezik, szégyenében hirtelen áthúzza, amit legutoljára írt. Azt reméli, az érzés is megszűnik.

(Illusztráció: Socrates Rizquez – Enamel on Other)

Mirelit zöldborsót keresett. Felkapott egy dobozos Fantát, amíg a fagyasztott áruk felé tartott. Rossz szokása, hogy nem vesz magához a bejáratnál kosarat, mondván úgyis csak egy dolgot vesz. Most is egyensúlyoznia kellett – egy kézzel az ajtót fogta, a másikkal a zöldséget kereste.

Végül megkaparintotta, az ajtót hagyta hangosan becsapódni.

Sóska, spenót, fagyasztott meggy, így haladt végig a szeme és ő maga a soron. Leveles tészták, félkész ételek, egytál ételek. Itt megtorpant. Olvasta az árcímkéket: gnocchi, nokedli, ravioli, különböző ízekben. Májas ravioli. Tagoltan, betűről betűre végigolvasta: májas. Máj. Hirtelen kiverte a hideg veríték, aztán kifutott az erő a lábaiból. Hátra pillantott, hogy le tud-e ülni valamire, úgy érezte, el fog ájulni. Ujjai fehéredni kezdtek a Fantás dobozon, ahogy a kezével szorította azt. Máj – ez visszhangzott a fejében. Az áruház kövére tette az üdítőt és a zöldborsót, a homlokát pedig a hideg hűtőajtónak támasztotta. Behunyta a szemét. Érezte, hogy felkavarodik a gyomra.

Ahogy így támaszkodik, látja maga előtt a fakanalat a lábosban, ahogy az anyja keveri a sós főzővízben a töltött tésztácskákat. Leszűri, mikor kész, hűlni hagyja. Az lesz a holnapi ebéd. Az ebéd, amit majd az apjával kettesben kell elfogyasztania. Az egészet, az utolsó falatig. Aztán látja magát, ahogy a mélytányér fölött ül, mikor az apja sajtot reszel bele, aztán arra szedi rá a tésztát, aztán újabb sajtréteg jön. Úgy kell mindet megennie, hogy az apja mögötte áll. Áll, és figyeli, ahogy ő, harminc kilósan, háromhetes betegség után megeszik egy akkora tál májas raviolit, amennyi egy meglett férfiembernek is sok lenne. Úgy nyeli a falatokat, ahogy a könnyeit.

Utálja a májat. Utálja a májat és utál enni, utál ott lenni és utálja a hátába fúródó erőszakos szempárt. A villával úgy eszik, hogy szinte nem érinti a tányérhoz, nehogy zajt csapjon. Mert két dolgot megtanult: mindent meg kell enni és mindig csendben kell maradni.

Mikor végez az étellel, apja felkapartatja vele a tányér aljáról az olvadt sajtot. Az utolsó falatok még mintha ott lennének a torkában, nagyokat nyel, hátha lenyomja vele.

Legalább húsz éve nem kellett semmilyen májas ételt ennie. Most pedig ott vigyorog, gúnyolódik, vele szemben, – a hűtő harmadik polcán- ez a tésztalapok közé préselt szörnyeteg. Nincs ereje elemelni a homlokát az üvegtől, csak a tekintetét fordítja oldalra, figyeli-e valaki. Nincs más senki az egész soron, csak ő, az emlékei és a ravioli.

(Illusztráció: David Harianna)