Havasi Attila összes bejegyzése

Robert Gernhardt versei

 

Mondám

 

Mondám az éjjel: Fény legyen!

De nem lett egy fikarcnyi sem.

 

Mondám: Legyen bor víz helyett!

De bor, az sem keletkezett.

 

Mondám: Kelj fel és menj odébb!

De nem mozdult a nyomorék.

 

Így a hülyének sem vitás:

nem én vagyok a Messiás.

 

 

Panasz

 

Akkor szíved térdére ül

valami súlyos állat.

Azt mondja: Kelj föl, légy komoly.

Slussz a bohóckodásnak.

 

A szíved térdét bámulod.

A szíved térde véres.

Ez már nem vicc. Ez túl erős.

Sok a jóból. Elég lesz.

 

Emelni próbálja a szív

a földről azt a térdet.

A súlyos állat túl nehéz.

Ezentúl így kell élned.

 

 

Testem hét ízben

 

A testem kis gyámoltalan,

jó, hogy vagyok neki.

Van, aki felruházza őt,

s naponta eteti.

 

A testemet jól tartom én,

van bora, kenyere.

Ezekből sokat követel,

és sosincs elege.

 

A testem önző, azt teszi,

mit nekem nem szabad.

Engem a vers, a kép, zene,

őt más test vonzza csak.

 

A testem slampos, ellepi

az izzadság, a szőr.

Én mosom, nyírom, pucolom

mind hátul, mind elöl.

 

A testem balga módon él,

lustán, buján, mohón.

Minden nap egyre rozogább,

hát én gyógyítgatom.

 

A testem kapzsi, szemtelen,

és néha fáj nekem.

Mégis kirándulok vele

s utazni is viszem.

 

A testem morcos, nem szeret.

Utál még szólni is.

Rámegy az egész életem.

Lassacskán sírba visz.

 

 

Gyermek születik

 

Midőn az asszony a sötét

éjben megszülte gyermekét,

két jámbor jószág látta csak,

kik jászolánál álltanak.

 

Ökör, Szamárka nézte meg,

szánván a csöppnyi Kisdedet,

hisz védtelen volt mindenütt,

s fázós szülői közt feküdt.

 

Szólt az Ökör: „Vedd szarvamat.

Legalább elöl védd magad.”

Szólt a Szamár: „Farkam tiéd,

hogy hátulról fedezve légy.”

 

Köszönte anyja, így kapott

kis szarvat itt, kis farkat ott.

Egy Eb vonítva ráfelelt –

az Ördög a világra kelt.

 

 

Havasi Attila fordításai

 

Az illusztráció Gernhardt “Goethe Hölderlint olvas” című munkája.

 

Federico García Lorca: A hold románca

Federico García Lorca

A hold románca

 

Eljött a hold a műhelybe,

fehér szegfű a szoknyája.

A gyerek csak nézi, nézi.

A gyerek csak őt csodálja.

Hát a hold a lassú szélben

karjait mozgatja lágyan;

csillogó, kemény, sikamlós

bádogkebleit kitárja.

Menekülj, te hold, el innen.

A cigányok itt találnak,

a szívedből fehér gyűrűt,

fehér láncokat csinálnak.

Hagyjál táncolni, te gyerek.

Ha megjönnek, rád találnak

a cigányok ott az üllőn,

fekszel kis szemed lezárva.

Menekülj, te hold, el innen,

döng már lovaik patája.

Te gyerek, ne lépj fehérre

keményített szép ruhámra.

 

Lovasember közeledett,

dobja döngött a határnak.

Bent a műhelyben a gyerek

fekszik, kis szeme lezárva.

 

A cigányok, bronz és álom,

az olajligeten által,

szemüket félig lehunyva,

jöttek égnek emelt állal.

 

Hogy huhognak ma a baglyok,

jaj, hogy huhognak a fában!

Fönn a hold megy egy gyerekkel,

kéz a kézben messze járnak.

 

Sírás hangzik odabentről,

a cigányok jajgatása.

Kinn a szél, a szél van ébren.

Műhelyük a szél vigyázza.

Havasi Attila fordítása

(névtelen szerző) Gerineldo

 

     – Gerineldo, Gerineldo,

jó apród, király cselédje,

bárcsak eljönnél ma este

rózsakertem rejtekébe!

Istenemre, Gerineldo,

szerfölött tetszel te nékem!

     – Szolga vagyok: úrnőm szavát

tréfának illik, hogy értsem.

     – Nem tréfálok, Gerineldo,

igazat szólok tenéked.

     – S mikor lészen foganatja

szép úrnőm ígéretének?

     – Éjfél és egy óra között:

a király már föl nem ébred.

Már az éjfélt elütötte,

Gerineldo nem jön mégsem.

     – Ó te álnok Gerineldo,

nem érdemled szenvedélyem!

     – Édes úrnőm, nyisson ajtót,

engedjen be, drága szépem!

     – Ajtómon ugyan ki zörget?

Szólongatni ki merészel?

     – Nyugodjék meg, édes úrnőm,

hű barátja az, ne féljen.

Kézen fogta, bevezette,

ágyába fektette szépen:

kettejüknek csupa játék

s gyönyörűség volt az éjjel,

s virradatkor ím alusznak,

győzve és legyőzve, mélyen.

Nyugtalan a király álma,

s ijedelmes ébredése:

„A királylányt elrabolják,

váram ellenség kezében!”

Apródját szólítja tüstént,

hogy ruháit tőle kérje:

     – Gerineldo, Gerineldo!

Jó apródom, hű cselédem!

Három ízben szólította –

nem jött válasz a sötétben.

Kardját kötve oldalára

lánya szobájába lépett,

apródját látta s leányát

mint férjet meg feleséget.

„Nevelt fiam, Gerineldo,

téged koncoljalak én fel?

Ha meg lányomat levágnám,

országomat veszteném el. –

Kardomat teszem közébük

itt-jártom tanújelének.”

S kiszökött a kerti ajtón:

egy lélek se vette észre.

Fordul a leány (a nap már

magasan jár fönn az égen),

s ébredőben összeborzong

a kardpenge hűvösére.

     – Kelj föl, kelj föl, Gerineldo,

édes uram, hamar, ébredj!

Kardja jó királyapámnak

itt aludt köztünk az éjjel.

     – Mit tegyek hát, édes úrnőm,

hogy a király itt ne érjen?

     – Szökj ki itt a kerti ajtón,

rózsa, liliom közébe;

ott leszek s veled megosztom,

hogyha bármi bánat érne.

     – Hová-merre, Gerineldo,

s honnan ily sápadt-fehéren?

     – Jó királyom, eme kertnek

virágait nézdegéltem,

s egy bimbózó rózsaszálnak

illata sápasztja képem.

     – Kardom lészen a bizonyság:

azt a rózsát te letépted.

     – Ölj meg, uram, ölj meg engem,

rászolgáltam, hogy kivégezz.

Így beszélt; de a királylány

állt akkor apja elébe:

     – Meg ne öld, uram királyom,

de add hozzám hites férjnek,

vagy pedig ha őt kivégzed,

tovább akkor én sem élek.

Christian Morgenstern három versének fordítása

 

Palmström

 

Palmström a tóparton állva

egy nagy piros zsebkendőt széthajtogat:

ezen egy stilizált tölgyfaábra

látható, alatta olvasó alak.

 

Palmström beletüsszenteni nem mer,

lévén az a fajta ember,

kit a Szépség mindenütt

borzongatva szíven üt.

 

Gyöngéd kézzel hajtja össze,

mit alig bontott ki épp.

Érző szív pálcát nem tör fölötte,

hogy tüsszenetlen tovalép.

 

 

 

Az előaludt gyógyalvás

 

Palmström tizenkét szakértő előtt

híres „Éjfélelőtti Álmot” alszik,

szemléltetvén a benne rejlő gyógyerőt.

 

Mire éjfélkor fölébred, nos, addig

a tizenkettő teljesen kifárad. –

Ő friss, akár egy növendék vadállat!

 

 

 

Zajvédelem

 

Palmström szeret zajba burkolózni,

részint oltalomként más zajoktól,

részint hogy ne hallja harmadik fül.

 

Így tehát köröskörül falára

számos szörtyögő csapot szereltet,

és ekképpen védve, gyakran elkezd

 

órahosszat szónokolni, óra-

hosszat szónokolni, mint a tengert

túlüvöltő bölcs athéni hajdan,

 

mint Démoszthenész a parti sziklán.

Két Pessoa-fordítás

Macska, ki a járda mellett…

 

Macska, ki a járda mellett

úgy cicázol, mint az ágyban,

sorsod miatt irigyellek,

mely nem is sors valójában.

 

Szolgája erős törvénynek,

mely követ-embert vezérel,

személytelen ösztönlényed

csak azt érzi, amit érzel.

 

Úgy vagy boldog, ahogyan vagy.

Tiéd, mi vagy, mind a semmi.

Én, tudója önmagamnak,

nem tudok magammá lenni.

Siratom időmet, az elveszettet…

 

Siratom időmet, az elveszettet,

melyben vágyam múló dolognak adtam,

és nem emeltem szárnyat, noha kaptam,

hogy példa, s tán nem is hitvány, lehessek.

 

Ki látsz minden hiú és gyáva tettet,

égi király, örök és láthatatlan,

tévelygő lelkem te segítsd a bajban,

fogyatkozását pótolja kegyelmed;

 

s ha viharban éltem, a harcot állva,

engedj békében kikötőbe térnem,

és távozásom ne legyen hiába.

 

A kis időre, amit le kell élnem,

és méltóságot adj a meghalásra:

te tudod csak, hogy másban nincs reményem.

Nick Cave két versének fordítása

Ahol a vadrózsa nő

   Ismernek Vadrózsa néven
Pedig úgy hívtak, Elisa Day
Hogy mért lettem rózsa, nem értem
Hiszen úgy hívtak, Elisa Day

Már első nap tudtam, hogy ő az a lány
Ahogy mosolygott, tudtam, hogy ő
Az ajka mint vérvörös rózsa
Mely a folyónál vadon és szabadon nő

Állt ajtóm előtt, a szobámba jött
És félelmem karjában csitult csak el
Nekem ő volt az első, és arcomon pergő
Könnyeim gyengéden itatta fel

Ismernek Vadrózsa néven
Pedig úgy hívtak, Elisa Day
Hogy mért lettem rózsa, nem értem
Hiszen úgy hívtak, Elisa Day

Másnap virágot vittem
Szebb nőt még nem láttam sohasem
„Eljössz-e, mondd hát, hol a vadrózsák bontják
Szirmukat szabadon, vérvörösen?”

Másnap egy szál vörös rózsát hozott
Azt mondta: „Rám bíznál mindent, ami bánt?”
Az ágyamon fekve csak intettem erre
„Elviszlek a rózsákhoz, gyere hát”

Ismernek Vadrózsa néven
Pedig úgy hívtak, Elisa Day
Hogy mért lettem rózsa, nem értem
Hiszen úgy hívtak, Elisa Day

Harmadnap levitt a partra
És megcsókolt ott, hol a vadrózsa nő
Ahogy fölém hajolt, még súgott egy szót
És láttam, hogy markában ott van a kő

Utolsó napon a rózsákhoz mentünk
Ő feküdt a parton, fölkelt a szél
Egy búcsúcsók még, szóltam: „Vesszen a szép”
És vadrózsát dobtam az ajka közé

Ismernek Vadrózsa néven
Pedig úgy hívtak, Elisa Day
Hogy mért lettem rózsa, nem értem
Hiszen úgy hívtak, Elisa Day

 

Az idegenek kedvessége

Ágyához láncolva találták meg
Szájában rongyok, a fejében seb
Mary Bellows, szegény

Otthon az éhség volt meg a nyomor
El is jött örökre Arkansasból
Mary Bellows, szegény

Akarta látni az óceánt
Utazott, utazott Tennessee-n át
Mary Bellows, szegény

Útközben beszélt egy férfi vele
Richard Slade, azt mondta, ez a neve
Mary Bellows, szegény

Szegény lány azt hitte, bele is hal
Mikor a tengert meglátja majd
Mary Bellows, szegény

Volt ott egy kopott kis olcsó hotel
Cókmókját Richard Slade vitte fel
Mary Bellows, szegény

„Én rendes lánynak tartom magam
Azt hiszem, be se jöhetne, uram”
Mary Bellows, szegény

Slade egyet kacsintott, szót se szólt
Kalapját megbökte s ott se volt
Mary Bellows, szegény

Hazagondolt és az ágyára ült
A tenger felől csak a szél fütyült
Mary Bellows, szegény

Remélt is, nem is, hogy valakit vár
Kiosont, ajtaján kattant a zár
Mary Bellows, szegény

Másnap az ágyában találták meg
Szájában rongyok, a fejében seb
Mary Bellows, szegény

Anya, a lányodat tartsd mindig otthon
Vigyázz rá, egyedül ne csavarogjon
A világ veszélyes, tudjatok róla
Idegen férfival ne álljon szóba
Mary Bellows, szegény
Mary Bellows, szegény