Havasi Attila összes bejegyzése

Bölcs Alfonz cantigája

Miképpen cselekedte Szűz Mária, hogy háromszáz esztendőn át hallgassa a madárdalt valamely szerzetes, ki őt igen kérlelte, mutatná meg néki, miféle jóban van részük a mennyek országában lakóknak

 

Ki a Szűz igaz szolgája,

a mennyek országa várja.

 

Íme hadd beszélem el a Szent Szűz csodatételét,

melyet egy jámbor baráttal tett, ki egyre kérlelé,

hahogy néki megmutatná, milyen a mennyek országa,

 

és hogy szabad légyen azt még életében látnia.

Mit tett, lássátok tehát, a kegyelmes Szűz Mária:

kertbe helyheztette őt, hol azelőtt gyakorta jára,

 

ám azon nap azt találta, hogy igen szép kút fakadt

ama helyen, tiszta vizű; leült hát a kút alatt.

Kezeit megmosta szépen, s szólt: „Kegyes Szűzanya, bárha

 

láthatnék a mennyországból, melyre gyakran kértelek,

egy kevéskét, mielőtt még eme kertből elmegyek,

s megtudnám, miféle jó vár ottan az emberfiára!”

 

S ím alighogy befejezte beszédét ez a barát,

legott egy kicsiny madárnak hallá csodaszép dalát,

önfeledt gyönyörködésre gyújtván annak hallgatása.

 

S oly fölötte nagy örömmel hallgatá az éneket,

hogy eltöltött háromszáz vagy annál is több éveket,

azt hívén, hogy nem sokáig időz így, amint szokása

 

volt az év némely szakában ama szerzetesnek ott.

S ím elröppent a madár, és igen megszomorodott,

s szólt: „Megyek, mert bizonyára összegyűlt már vacsorára

 

a kolostor.” Rögtön úgy is tett, de odaérve, lám,

ismeretlen nagy kaput lelt, s így szólott: „Szent Szűzanyám!

Ez egy idegen kolostor, mi lesz hát ennekutána?”

 

Azzal a templomba lépett, s lőn a barátok között

nagy ijedség, mire végül a prior is odajött,

kérdvén tőle: „Mondd, barátom, ki vagy, s mi hozott e házba?”

 

S szólt: „Apáturam keresném, kit az imént hagytam el,

a priort, a sok barátot, kiktől nemrég váltam el,

midőn ama kertbe mentem; őket egyiktek se látta?”

 

Hallván az apát a dolgot, bolondnak tartá csupán,

a kolostor nemkülönben; ám végtére miután

megtudták, miképp esett, így szóltak: „Ilyen nagy csodára,

 

melyet ezzel tett az Isten, bizony nem volt példa még,

kérésére Szűz Anyjának, kinek áldjuk szent nevét,

s annakokáért dicsérjük; hisz van-é, ki nem imádja

 

őt hívebben mindeneknél? Mert e kegy fölötte nagy:

ha mit kérünk, hitünk szerint Szent Fia mindent megad

általa, és megmutatja, mit fog adni nemsokára.”

 

                                                                                                            Havasi Attila fordítása

Robert Gernhardt versei

 

Mondám

 

Mondám az éjjel: Fény legyen!

De nem lett egy fikarcnyi sem.

 

Mondám: Legyen bor víz helyett!

De bor, az sem keletkezett.

 

Mondám: Kelj fel és menj odébb!

De nem mozdult a nyomorék.

 

Így a hülyének sem vitás:

nem én vagyok a Messiás.

 

 

Panasz

 

Akkor szíved térdére ül

valami súlyos állat.

Azt mondja: Kelj föl, légy komoly.

Slussz a bohóckodásnak.

 

A szíved térdét bámulod.

A szíved térde véres.

Ez már nem vicc. Ez túl erős.

Sok a jóból. Elég lesz.

 

Emelni próbálja a szív

a földről azt a térdet.

A súlyos állat túl nehéz.

Ezentúl így kell élned.

 

 

Testem hét ízben

 

A testem kis gyámoltalan,

jó, hogy vagyok neki.

Van, aki felruházza őt,

s naponta eteti.

 

A testemet jól tartom én,

van bora, kenyere.

Ezekből sokat követel,

és sosincs elege.

 

A testem önző, azt teszi,

mit nekem nem szabad.

Engem a vers, a kép, zene,

őt más test vonzza csak.

 

A testem slampos, ellepi

az izzadság, a szőr.

Én mosom, nyírom, pucolom

mind hátul, mind elöl.

 

A testem balga módon él,

lustán, buján, mohón.

Minden nap egyre rozogább,

hát én gyógyítgatom.

 

A testem kapzsi, szemtelen,

és néha fáj nekem.

Mégis kirándulok vele

s utazni is viszem.

 

A testem morcos, nem szeret.

Utál még szólni is.

Rámegy az egész életem.

Lassacskán sírba visz.

 

 

Gyermek születik

 

Midőn az asszony a sötét

éjben megszülte gyermekét,

két jámbor jószág látta csak,

kik jászolánál álltanak.

 

Ökör, Szamárka nézte meg,

szánván a csöppnyi Kisdedet,

hisz védtelen volt mindenütt,

s fázós szülői közt feküdt.

 

Szólt az Ökör: „Vedd szarvamat.

Legalább elöl védd magad.”

Szólt a Szamár: „Farkam tiéd,

hogy hátulról fedezve légy.”

 

Köszönte anyja, így kapott

kis szarvat itt, kis farkat ott.

Egy Eb vonítva ráfelelt –

az Ördög a világra kelt.

 

 

Havasi Attila fordításai

 

Az illusztráció Gernhardt “Goethe Hölderlint olvas” című munkája.

 

Federico García Lorca: A hold románca

Federico García Lorca

A hold románca

 

Eljött a hold a műhelybe,

fehér szegfű a szoknyája.

A gyerek csak nézi, nézi.

A gyerek csak őt csodálja.

Hát a hold a lassú szélben

karjait mozgatja lágyan;

csillogó, kemény, sikamlós

bádogkebleit kitárja.

Menekülj, te hold, el innen.

A cigányok itt találnak,

a szívedből fehér gyűrűt,

fehér láncokat csinálnak.

Hagyjál táncolni, te gyerek.

Ha megjönnek, rád találnak

a cigányok ott az üllőn,

fekszel kis szemed lezárva.

Menekülj, te hold, el innen,

döng már lovaik patája.

Te gyerek, ne lépj fehérre

keményített szép ruhámra.

 

Lovasember közeledett,

dobja döngött a határnak.

Bent a műhelyben a gyerek

fekszik, kis szeme lezárva.

 

A cigányok, bronz és álom,

az olajligeten által,

szemüket félig lehunyva,

jöttek égnek emelt állal.

 

Hogy huhognak ma a baglyok,

jaj, hogy huhognak a fában!

Fönn a hold megy egy gyerekkel,

kéz a kézben messze járnak.

 

Sírás hangzik odabentről,

a cigányok jajgatása.

Kinn a szél, a szél van ébren.

Műhelyük a szél vigyázza.

Havasi Attila fordítása

(névtelen szerző) Gerineldo

 

     – Gerineldo, Gerineldo,

jó apród, király cselédje,

bárcsak eljönnél ma este

rózsakertem rejtekébe!

Istenemre, Gerineldo,

szerfölött tetszel te nékem!

     – Szolga vagyok: úrnőm szavát

tréfának illik, hogy értsem.

     – Nem tréfálok, Gerineldo,

igazat szólok tenéked.

     – S mikor lészen foganatja

szép úrnőm ígéretének?

     – Éjfél és egy óra között:

a király már föl nem ébred.

Már az éjfélt elütötte,

Gerineldo nem jön mégsem.

     – Ó te álnok Gerineldo,

nem érdemled szenvedélyem!

     – Édes úrnőm, nyisson ajtót,

engedjen be, drága szépem!

     – Ajtómon ugyan ki zörget?

Szólongatni ki merészel?

     – Nyugodjék meg, édes úrnőm,

hű barátja az, ne féljen.

Kézen fogta, bevezette,

ágyába fektette szépen:

kettejüknek csupa játék

s gyönyörűség volt az éjjel,

s virradatkor ím alusznak,

győzve és legyőzve, mélyen.

Nyugtalan a király álma,

s ijedelmes ébredése:

„A királylányt elrabolják,

váram ellenség kezében!”

Apródját szólítja tüstént,

hogy ruháit tőle kérje:

     – Gerineldo, Gerineldo!

Jó apródom, hű cselédem!

Három ízben szólította –

nem jött válasz a sötétben.

Kardját kötve oldalára

lánya szobájába lépett,

apródját látta s leányát

mint férjet meg feleséget.

„Nevelt fiam, Gerineldo,

téged koncoljalak én fel?

Ha meg lányomat levágnám,

országomat veszteném el. –

Kardomat teszem közébük

itt-jártom tanújelének.”

S kiszökött a kerti ajtón:

egy lélek se vette észre.

Fordul a leány (a nap már

magasan jár fönn az égen),

s ébredőben összeborzong

a kardpenge hűvösére.

     – Kelj föl, kelj föl, Gerineldo,

édes uram, hamar, ébredj!

Kardja jó királyapámnak

itt aludt köztünk az éjjel.

     – Mit tegyek hát, édes úrnőm,

hogy a király itt ne érjen?

     – Szökj ki itt a kerti ajtón,

rózsa, liliom közébe;

ott leszek s veled megosztom,

hogyha bármi bánat érne.

     – Hová-merre, Gerineldo,

s honnan ily sápadt-fehéren?

     – Jó királyom, eme kertnek

virágait nézdegéltem,

s egy bimbózó rózsaszálnak

illata sápasztja képem.

     – Kardom lészen a bizonyság:

azt a rózsát te letépted.

     – Ölj meg, uram, ölj meg engem,

rászolgáltam, hogy kivégezz.

Így beszélt; de a királylány

állt akkor apja elébe:

     – Meg ne öld, uram királyom,

de add hozzám hites férjnek,

vagy pedig ha őt kivégzed,

tovább akkor én sem élek.

Christian Morgenstern három versének fordítása

 

Palmström

 

Palmström a tóparton állva

egy nagy piros zsebkendőt széthajtogat:

ezen egy stilizált tölgyfaábra

látható, alatta olvasó alak.

 

Palmström beletüsszenteni nem mer,

lévén az a fajta ember,

kit a Szépség mindenütt

borzongatva szíven üt.

 

Gyöngéd kézzel hajtja össze,

mit alig bontott ki épp.

Érző szív pálcát nem tör fölötte,

hogy tüsszenetlen tovalép.

 

 

 

Az előaludt gyógyalvás

 

Palmström tizenkét szakértő előtt

híres „Éjfélelőtti Álmot” alszik,

szemléltetvén a benne rejlő gyógyerőt.

 

Mire éjfélkor fölébred, nos, addig

a tizenkettő teljesen kifárad. –

Ő friss, akár egy növendék vadállat!

 

 

 

Zajvédelem

 

Palmström szeret zajba burkolózni,

részint oltalomként más zajoktól,

részint hogy ne hallja harmadik fül.

 

Így tehát köröskörül falára

számos szörtyögő csapot szereltet,

és ekképpen védve, gyakran elkezd

 

órahosszat szónokolni, óra-

hosszat szónokolni, mint a tengert

túlüvöltő bölcs athéni hajdan,

 

mint Démoszthenész a parti sziklán.

Két Pessoa-fordítás

Macska, ki a járda mellett…

 

Macska, ki a járda mellett

úgy cicázol, mint az ágyban,

sorsod miatt irigyellek,

mely nem is sors valójában.

 

Szolgája erős törvénynek,

mely követ-embert vezérel,

személytelen ösztönlényed

csak azt érzi, amit érzel.

 

Úgy vagy boldog, ahogyan vagy.

Tiéd, mi vagy, mind a semmi.

Én, tudója önmagamnak,

nem tudok magammá lenni.

Siratom időmet, az elveszettet…

 

Siratom időmet, az elveszettet,

melyben vágyam múló dolognak adtam,

és nem emeltem szárnyat, noha kaptam,

hogy példa, s tán nem is hitvány, lehessek.

 

Ki látsz minden hiú és gyáva tettet,

égi király, örök és láthatatlan,

tévelygő lelkem te segítsd a bajban,

fogyatkozását pótolja kegyelmed;

 

s ha viharban éltem, a harcot állva,

engedj békében kikötőbe térnem,

és távozásom ne legyen hiába.

 

A kis időre, amit le kell élnem,

és méltóságot adj a meghalásra:

te tudod csak, hogy másban nincs reményem.