Farkas Szabolcs összes bejegyzése

Farkas Szabolcs (1992, Gyergyócsomafalva) Csíkszeredában a Sapientia EMTE világ- és összehasonlító irodalom – angol nyelv és irodalom szak hallgatója. Egy humoros írásokat és egy verseket és novellákat tartalmazó kötete jelent meg. A következő folyóiratokban valamint portálokon publikált: ÚjNautilus, Varad folyóirat, Napsziget, Holnap Magazin folyóirat, Lenolaj, Délhegyalja, Szakykuk@c

A lélekfestő

Paolo Francesco a barokk festészet egyik kiemelkedő alakjának számított. Olyan festmények fűződnek nevéhez, mint az Aphrodité születése, Hadész tűzágya stb.

Köztudott volt, hogy festményeinek emberi alakjait modellekről mintázta. Viszont modelljeit nem látták sem ki, sem bemenni házába. Pletykálták, hogy valamiféle misztikus erőnek van a birtokában.

– Helyezd magad kényelembe – mondta Paolo a fiatal nőnek, aki egy kissé idegesnek tűnt, pedig már többször állt modellt más festőknek.

A lány leült egy székre, amely hatalmas ablak előtt helyezkedett el, jobb lábát bal térdére helyezve merengett a semmibe.

-Kezdhetünk – mondta Paolo. Ecsetét kezében fogva hosszasan nézte a modellt.

Gyönyörű lány volt,elragadó mosollyal, tökéletes testtel.

Nagyszerű választás, gondolta. Dolgozni kezdett. Hallani lehetett, ahogyan simul az ecset a vásznon. Kis idő elteltével a festő halkan latin szöveget kezdett mormolni. Bella nem értette, mit mond, azt sem, miért van szükség erre.

Paolo lázasan dolgozott a festményen, röpködtek a színek a vásznon. A lányt émelygés fogta el, de megmozdulni nem akart, tartva, hogy elrontsa a mester munkáját.

Paolo festett, nagy hangsúlyt fektetve a beszűrődő napsugarak fényére, melyek fényáradatba öntötték el a lány arcát. Az idő múlásával Bella egyre rosszabbul érezte magát. Nem bírta tovább,úgy döntött, feláll, kinyújtóztatja merev végtagjait.

Megpróbált szólni, de képtelen volt rá. Páni félelem fogta el. Sírni, kiáltani szeretett volna, de arcára meredt a mosoly. Vöröses ruhája egyszerre bíborszínt öltött.

Paolo nézte a lányt. Nem is hasonlított önmagára. Arcára kaján mosoly ült ki.

– Ugyan Bella, ne kínozza magát. Ha így folytatja, Caravaggio barátom azt fogja hinni, hogy az ő Bűnbánó Madonnájáról ihletődtem – nevetett –, pedig ön sokkal szebb.

Bella iszonyú fájdalmat érzett. Egy szó sem jött ki a torkán. Érezte, ahogyan minden egyes ecsetvonás után egyre gyengébb és gyengébb lesz. Végül eszméletét vesztette.

Paolo néhány percignézte a festményt, szignóját a kép jobb alsó sarkába festette. Mikor ecsetét elemelte a vászonról, a lány élettelen teste a földre zuhant.

A festmény valóságos mestermű lett, az „Egy nő szépsége” nevet kapta.

– Mintha csak élne a lány a képen – mondta az egyik látogató.

– Lélek nélkül mit sem ér egy festmény – válaszolt a festő.

Eccer jól megjártam ember

 

Én akinek tudtam, mindenkinek segítettem. Nem vótam hitvány senkivel se, de hakárki hakármit mondjon es, a fennvaló ja tanú rea, hogy eppe csak meg nem üttek.

            A dolog úgy indult érted-e, hogy vittem le ja kenyeret a faluba, bé a bótokba szerte osztani, s hogy dubás kocsival vótam, Gyergyóból kifelé valami fekete ruhás emberek bé kéreckedtek hátul, met késésben vótak a temetésrő. Há, mondom, bújjatok bé, Szárhegyig elviszlek. Na jó, de nekem még Szárhegyen es vannak jó barátok, s meg-meg állok, s eldiskurálgatok velük, met mondanak értelmes dógokot, s én es nekik.

Node, ja komám-barátom egyből azzal fogadott, hogy hát nezzem szeg meg, nincs mit adjon a disznyóknak, met az eleség elfogyott, s pénzük semmi se maradt, s így a baj bé es van ütve. Én akkor azt hittem, hogy esmen a bolondját járassa velem ember, met a mútkor es azt hazutta, hogy a kalákások, akiket elhívott,  tíz lejeket fizettek neki, olyan kicsi vót a pityókája, ásáskor.  Na, mondom magamba, állj meg, met megviccellek én neféj. Adj nekik bükkfamosztot, mondom, met barna es, s nagyjából az íze es olyan lehet mint a korpának, s a disznyó az disznyó, s megeszi, s többet gondod nem lesz rejuk. S azzal még vagy két szót váltottunk, elszíttam egy szál kárpácit, s azzal mentem es tovább a dógomra.

            Igen ám, de alig telt el vaj’ öt nap érted-e, s mán híre es ment a faluba, hogy ingemet úgy keresnek a szárhegyiek, mint a dunnyezó, s az utam ki van adva onnót, met addig mind attam komám-barátomnak a tanácsot, hogy ő meg es fogadta, s vagy két napig bükkfamoszttal etette ja nyócvan kilós disznyókot, s harmadnapra az össze megpuffadt tőle, s megdöglött érted-e.

            Vót ijeccség ember, met a pletykák vasvillákot emlegettek, hogy azokkal jőnek, s még azt a gyásznépet es elhíjják, amelyikeket én felvettem, hogy segítek neki, de valahogy méges ott hagytam a dubába hánykolódni, s este kilenckor tettem le őköt, vissza Gyergyóba.

            Eccer jól megjártam ember.

Az én komám

 

Az én komám ejszen a legérdekesebb ember a zegész világon. Ha kell, dógozik es mint az állat, s ha kell, s ha nem, a görcs es fogja egyvégbe, s evégett a bódogtalanság marad az ő egyelten állandó tulajdonsága.

         A múltkor elmentünk asszonyt keresni neki, met feszt sóhajtozott, s búsult otthon, mint Borsos Anti lova. Pedig háza ez akkora vót, mint egy, kétemeletes blokk, érted-e, de olyan mocsok vót bent, hogy ejszen a disznyók künt jobb helyen laktak. Egy biztos, bent nem bírták vóna azt a nagy mocskosságot.

         Node, elmentünk asszonyt keresni a komámnak, valahova Csíkszereda mellé, met arrafelé ajánlottak egy ügyibevaló menyecskét nekije, s hogy fel vót aljzva, egy-kettőre béfogtuk a lovakot, s mentünk es, met hosszú vót az út. Az asszony min nézett nagy, kiguvadt szemekkel, ne búsulj, mondom, met vissza jövök, Puffogós Rózsikám. Node, hogy közeledtünk Csík felé, az idő es egy kicsit megereszkedett, s akkorán kezdett mennydörögni az ég, hogy azt hittük, menten ránk szakad.

         Ez nem jó jel, aszongya komám, ez nem jó. Én nem mondtam semmit, de mihelyst béértünk abba a faluba, s megláttuk azt az asszonyt, én tudtam, itt rossz idők fognak jönni. S hogy az asszony mind ámbolygott felénk, mint az anyátlan bornyú a hegyen, a komám hírtelen a kalapjához kapott, s jógyorsan elkezdett velem kiabálni. Nehogy megállj te, aszongya, eppe most agyvérzést kapok. Most már nincs amit csinálni, mondom, itt vagyunk,  el kell vinni, lesz ami lesz, leghamarabb valakinek oda adod.

         Pedig olyan hevesen integetett az a fehérnépecske, teli vót élettel érted-e, csak eppeg az vót a gond vele, hogy az ilyent általában könnyebb átal ugrani, mint kikerülni, s lemerem fogadni akármibe, hogy amikor megszületett, az orvos vót az első, aki felsírt, s nem pedig az az asszony.

 No, ilyen az én komám, s az ő szerencséje.                                                       De osztán csak megtartotta érted-e azt az asszonyt, met erőssen jól főzött, s mosott es rea, s valamicskét takarítgatott es, met most már inkább hasonlított egy tyúkpajtára, mint egy nagy disznyóólra az a ház. De ez mind nem vót elég érted-e, met egyik alkalommal ültek ketten az ágyon, s a komám mind ette, rácskálta a fogpiszkálót a szájába, s az asszonya ott mind beszélt, pofázott neki valamit, de a komámot egyátalán nem érdekelte, s hogy mondjon valamit, ki akarta köpni a fogpiszkálót, s ember, olyant köpött egyet, hogy az a szálka egyenesen az asszony szájába kötött ki. Na, ott vót osztán ajtó, s pofacsapkodás olyan, hogy még a vakolat es lehullott a falról ember.

         Bolond egy komám van.

De várjál, met nem csak bolond, hanem még bátor es, s nem es akármilyen, met neki még ez es csak a balszerencséjére jár rea érted-e. Vagy öt esztendővel ezelőtt kitervelte, hogy a pékségből, ahol dolgozik, elcsent néhány kenyeret, hogy legyen a rokonoknak es, s otthonra es amit enni, met az asszony kettő helyett es tud fogyasztani. S hogy a dolog jobban, s gyorsabban mennyen, elhívta az egyik bigfic barátját, Barna Bercit, s ketten indultak el kenyeret lopni. De ez a Berci amilyen hülye vót, jött a rendőr az utca végitől, s ez úgy meg’jedt, hogy egy az egybe elfutott onnét érted-e, s a komám a kert másik feléről nyugodtan csak nyújtotta átal a kenyeret, s mivel mélynövésű vót szegény, látni nem látta, hogy ki veszi átal a kenyereket, csak azt, hogy egy nagy mancs átal nyúl, s elveszi tőle

         Egyszer csak a rendőr es megszólalt, s aszongya, na, van-e még belőle, s a komám erre, nagy bátran, hogy ejszen már több nincs, met ami itt vót, azt mind elpirítottuk.  Na, s osztán kenyerestűl, mindenestűl bévitték az rendőrségre, s bévezették egy szobába, ahol más nem vót, csak egy csempe. Ott hagyták egyedül érted-e, s mire visszajöttek, ez az okos komám majdnem az összes kenyeret bépakolta a csempébe. Nem kapott nagy büntetést, de később nagy híre lett, hogy a rendőrségen úgy eldugult a csempe a sok penészes kenyer miatt, hogy oda bé egyátalán nem lehetett gyújtani, s a rendőrők mind fagytak oda az asztalhoz.

Az ember s az állat

 

 

Tudjátok meg, hogy az ember es viselkedhet állat módjára, s eccer eccer az állat es viselkedhet úgy, mint egy ember. S én ezt tudom, met láttam, s átéltem, az én két saját szememmel.

            Node, elég az hozzá érted-e, hogy Rózsi a feleségem a múlt hónapba bé került a korházba, s hogy valami passzentost vigyek nekije, lefogtam két jó récét hátulról, s szépen megsüttem, hogy tudjam még aznap délután bé vinni a korházba. S ember, amíg én elléptem a bótba pálinkáétt, addig a két jó komám-barátom részegen bényitott hezzánk, s mivelhogy én nem vótam otthon, ezétt ők úgy gondolták, hogy szépen megvárnak engemet. Igen ám, de én közbe essze szólalkoztam Traktorista Bercivel, s egy kicsit kinyúlott a pálinka vétel. De ez alatt tudod-e, a két jó bájgúnár koma megéhezett, s részegen addig min keresgéltek, hogy megkapták, s meg es ették mind a két récét ember. S ez még nem elég te, hanem hátra mentek, s megfogtak még egy récét, letollazták, s azt es megették sülten. Menyek haza ember, nyitok bé a kapun, s hát olyan tollas vót minden, mintha tollháborút rendeztek vóna. Én akkor meg es mondtam nekik, hogy többet a büdös lábukat ide bé ne tegyék.

            S a menkűbe ez nem vót elég, met még a szomszéd es, az a Dani, vett valami olasz kókisokot magának otthonra, de enni egy cseppet se adott nekik, s azok a kókisok úgy megéheztek, hogy reggelre a rekeszt ódalát majdhogynem kirúgták ember. Na, aztán gyorsan hátra léptem, s merítettem egy csipor törökbúzát nekik, s oda adtam, hogy nehogy a házamat es megontsák egy sy;p napon, éhségükbe.

Nagyanyám, öreg korában

 

 

 

Én nem azétt mondom, de ha én olyan nyüvegelős, pofázós vénember leszek, mint nagyanyám öreg korában, akkor üssetek le, met én a ti idegeiteket esszerágom.

Met, még most es azt hiszi, hogy még mindig háború van, mint az ő fiatalkori idejébe, s ezét egyvébge a nagy disznyóölő kés a kezibe van. S nemhogy csak azzal jár fel s le, hanem még a tyúkoknak es azzal vágja a füvet. S még a nagy bernáthegyi kutyát es folyton elcsapja az udvaron, óvatosság végett, nehogy valaki megtámadja, s kiverje a lelket belőle. Nade, elég az hozzá, hogy a múltkor a cigány nyitott bé a kapun, s hogy meglátta, hogy az udvaron egy nagy kutya, s egy vénasszony nyüvegel azzal a nagy késsel, az úgy meg’jedt, hogy amit mondani akart vóna, azt es elfelejtette, s úgy elporozott onnan, hogy többet arrafelé nem látták.

S a másik dolog, hogy öreganyám szemére valami hályog nőtt állítólag, met feszt azzal jő, hogy alig lát valamit. Megsajnáltam erőssen az öreget, s már azon gondolkodtam, hogy felmenyek Gyergyóba, s béiratom erre a szemműtétre, s hát ember, mit ad isten, a mútkor ülök a konyhába, s látom, hogy a vénasszony eregel hátrafelé. Egyszer csak azt hallom, hogy pákk. S mégy egy pákk, s még egy. Eltelelt vagy negyed óra, s még mindig csak pákk.

Menyek hátra ember, s látom, hogy az öregasszony a színbe a fát vágja. A nagy, másfél méteres fészit megemelte, s pákk, egyenesen a fának a közepibe vágta. Na mondom, ennyit arról a nagy hályogról, s arról a híres szemműtétről.

 

 

 

Ezek a mai fiatalok

 

Te komám, én nem mondom, hogy mű nem vótunk rosszak, trehányak fiatal korunkba, de ezek a mai fiatalok olyan hülyék, mint a kocsmaajtó. S most, hogy megjelent ez a kompúteres menet vagy miféle, a seggük egész nap ott rohad a széken, előtte.

         Nade, van ez a szomszéd, Kis Áron, itt a szomszédba ne. S annak van egy fia, valami Vazulnak hívják. Na, az tegnap ereszkedett bé nálunk a kapun, nagy csendesen, s én már akkor tudtam, hogy itt valami nem stimmel. Elszöktél anyád elől, ugye? Én nem, aszongya, édesanyám alszik, s én amit ilyenkor csinálni tudnék, az a nagy semmi, s azt én nem szeretem csinálni.  Há, mondom, a kapuról az hargallót méges ki tudtad akaszatni. Jóhogy, aszongya, másképpen hogy lennék itt. Na, mondom, te menny haza szépen Vazul fiam, s otthon keress egy jó nagy kalapácsot, azt ügyesen fogd meg, s vágj a fejére egyet vele, annak az alvó anyádnak.  Hát ember, nem telt el egy minuta, s egyszer érkezik az anyja, biciklivel, nagy mérgesen, s hátul a segginél tiszta sárga a nadrágja. Nemsoká kiderült, nagy röhöghetnékemre, hogy ez a gyermek, ez a rossz Vazul, azt a bicikliülést békente szépen margarinnal, hogy az anyja egy cseppet se tudjon kerengeni menni, ha akarna. Met az annjya nagy kerengő, s a gyermek ezt jól tudtad, s cselekedett es ezétt.

         Ezek a mai fiatalok ember…

De ez még semmi, komám. A mútkor es, erősen megszorultunk a pénz felől, s heába pirítottuk vót meg a tévét otthonról, az se vót elég. Na, s így történt, hogy elindultam munkát keresni. Vagyis pénzt, de munkáétt cserébe. Alfaluba kaptam valami jó ügyes, kicsi céget, fával foglalkoztak, s a patrony es fiatal legény vót, s há mondom megpróbálom, met nekem a pénz most úgy kell, mint egy szelet kenyér. Menyek bé ember, s eppen csak hogy leültem, s már azt kérdezte tőlem, hogy maga hány éves. Há, mondom, én 44 esztendős vagyok. Az a baj, tati, aszonyga, hogy ez az életkor itt nem jó. Miféle tati, ember? A bőrt a hátadról eppe most lenyúzom, mondom, én egész életembe gáteren dolgoztam, s akármikor kiteszek én két suhancot, s még én vagyok a tati, az istenedet. S azzal felálltam, s úgy bé csaptam magam mögött az ajtót, hogy merem állítani, ott ami vakolat vót, az egész lehullott.

         Ezek a mai fiatalok te…

Na, s júniusba mentünk lakadalomba, met lagzi vót, a bátyám házasodott tekerőn, s hogy buszt nem kaptunk, gyalog indultunk el tekerőre. Jaj komám, ne tudd meg milyen meleg vót abban a nagy fekete kosztümben, azt hittem essze olvadok vele. S menyünk ember az út szélén, s nézem, hogy egy nagy tehén csorda halad keresztül előttünk az úton, s nagyba, azok a nagy komán tehenek végig fosták az egész utat ott keresztül. Mi próbáltunk nem belé lépni a szarba, met ugyebár kosztümösen vótam én es, s nem szerettem vóna essze kenni azt a szép fekete ruhámat, s mit ad isten, egyszer csak fordulok hátra ember, s jön egy kocsi, teli fiatalokkal, s mire megmozdulhattam vóna, ezek a kocsival belé a szarba, s egyszerre tiszta szarosok lettünk. Még arra se vót időm, hogy a sáncba belé szökjek értede. Azzal mi megfordultunk, s nagy szaros kosztümbe elindultunk hazafelé.

Ezek a mai fiatalok, ember