nem is tudod milyen jó
tud lenni
egy ismeretlen városban
senki nem tudja ki
vagy,
megjönni a rosszul fizető
állásodból,
elfelejteni a vacsorát,
levenni a cipőd,
felmászni az ágyra,
fények leoltva
abban az olcsó sötét
szobában
együtt élni a csótányokkal
vagy az egerekkel,
hallani a tapéta
recsegését
vagy a rohanó apró
lábakat a
padlón szökkenve.

borosüvegért nyúlni
a holdfényben
vagy az utcai lámpák
és neon táblák
fényében,
a bor a testedbe
jut,
a gyufád lángja
meggyújt egy

cigarettát.

nem is tudod, milyen jó
tud lenni
nő nélkül
telefon nélkül
TV nélkül
autó nélkül.

egy mosdóval lent
a hallban.

a sötétben pihenni
hallgatni a többi lakó
zaját,
a serpenyő csörömpölését,
az étel sercegését,
a wc öblítését,
a vitákat,
néha nevetést

nem tudod
mi a neve
az utcáknak,
ki a polgármester,
vagy meddig fogsz
maradni
maradsz
a következő városig,
a következő szobáig,
a következő rosszul fizető
állásig.
az egerek egyre

bátrabbá válnak.
az egyik felmászik az
komódra,
felmászik a kávéscsésze
fülére.
ott csüng
téged néz.

felkelsz és
megközelíted az egeret.
te vagy a
betolakodó
ahogy közelebb érsz
még mindig
mozdulatlan.
szeme a szemeddel
keveredik.
a századok
összecsapása ez.

majd ugrik
a levegőn keresztül
a sötétbe
és nyoma vész.

visszatérsz
az ágyba, mosolyogva,
gondolván, hogy milyen szerencsés
amiért nem kell
lakbért fizetnie

iszol még egy kicsit
a boros
üvegből,
majd feltápászkodsz, leveszed
ruhád, felakasztod

a székre.
felülsz a párnának
dőlve
hallgatod az
odalent elhaladó
autókat

felkelsz,
ellenőrzöd az órát,
látod, hogy
7:30-ra van
beállítva

majd nevetséges módon
fel kell venned a nadrágod
újra
hogy elrohanj a
mosdóba

a hall csöndes lesz
és üres,
a fények leoltva
csak a sötétség
minden ajtórésben.
alszanak
a lakók.

az arcod a
mosdó tükrében
rád vigyorog
majd.

majd visszasétálsz
a szobádba
leveszed a nadrágod
újra, felakasztod
a szék

hátára, ami valószínűleg
idősebb, mint
te

az utolsó ital a
legjobb, az utolsó gyufa
lángja
meggyújtja az utolsó
cigarettát.
tartod a gyufát,
tovább ég,
egészen a jobb
kezed
tenyeréig.
hosszú életvonal.

kár.

majd kinyújtózol
betakaródzol
a nyakadig.
meleg takaró
bérelt takaró
a szeretet takarója.

a nap szépen visszafolyik
a tudatodon keresztül.
nem sokáig.

majd, mint a többi
lakos te is
alszol.
egyenlő vagy

a háromszög
oldalával,
egy heggyel
Peruban,
egy tigrissel
ki nyaldossa
mancsát.

Nem is tudod,
milyen jó ez,
amíg nem vagy
ott.

Mussó Erika fordítása

foghatod az üvegházhatásra vagy bármire
de nem úgy esik, mint régen.
különösen emlékszem az esőkre a
gazdasági válság idejéből.
pénzből alig volt valamennyi de esőből
jutott rengeteg.
Nem csak egy éjszakán át esett
vagy egy napig,
az ESŐ 7 napig tartott és 7
éjszakán át
és Los Angelesben a viharcsatornák
nem úgy voltak kiépítve, hogy elbírjanak
annyi vizet
és az eső lezúdult VASTAGON és
KEGYETLENÜL és
ÁLLANDÓAN
és HALLOTTAD dörömbölni a
tetőn és a földbe
vízesések ömlöttek le
a tetőkről
és ott volt a JÉGESŐ
nagy JÉG KÖVEK
bombáztak
robbanva csapódtak dolgokba
és az eső
meg sem
ÁLLT
és az összes tető beázott-
dézsák,
főzőedények,
voltak kitéve;
hangosan csöpögtek
és ki kellett üríteni
újra és
újra.
az eső átjutott az út szegélyein,
keresztül a sövényen, felmászott a lépcsőn
és bejött a házba.
ott voltak a felmosók és a törölközők,
és az eső sokszor feljött a
budiba: bugyborékoló, barna, őrült örvény
és az összes régi autó kint állt az úton,
autók, amik nem indultak
meleg napokon,
és a munkanélküli férfiak álltak,
néztek ki az ablakon
a haldokló gépeikre
mint élő dolgokra odakint.
a munkanélküli férfiak,
csődtömegek csőd idején
bebörtönözve a házukba a
feleségükkel és a gyerekeikkel
és a
háziállataikkal.
az állatok nem akartak kimenni,
és a házban ürítettek
szokatlan helyeken.
a munkanélküli férfiak megőrültek
bezárva
a valaha gyönyörű feleségükkel.
csúnyán veszekedtek
amikor a végrehajtási értesítők
a postaládában landoltak.
eső és jég, babkonzerv,
kenyér vaj nélkül; főtt
tojás, tükörtojás, buggyantott
tojás; mogyoróvajas
szendvicsek és egy láthatatlan
csirke minden fazékban.
az apám, soha nem volt jó ember
legjobb esetben az anyámat verte
amikor esett
közéjük
vetettem magam,
a lábak, a térdek, a
sikolyok
amíg külön nem
váltak.
“megöllek” üvöltöttem
apámnak. “még egyszer hozzáérsz
és megöllek!”
“tüntesd el innen ezt az
istenverte kölyköt”
“nem, Henry, itt maradsz
anyáddal”
minden háztartás ostrom alatt állt,
de úgy hiszem a miénk
több iszonyt rejtett, mint az
átlag.
és este
megpróbáltunk aludni
az eső még mindig ömlött
és itt volt az ágyban
a sötétben
a holdat nézve
a rémült ablakon keresztül
olyan bátran
kitart
az eső nagy része
Noéra gondoltam és a
Bárkájára
és azt hittem az jött el
újra.

mindannyian azt
hittük.
és egyszer, hirtelen,
el is állt.
és mindig úgy tűnt, hogy
eláll
hajnali 5 vagy 6 körül
elcsendesedett,
de nem egészen
csöpp
csöpp
csöpp

és nem volt szmog sem
és 8-kor
jött egy
lángoló sárga napsugár
Van Gogh sárga-
örült, vakító!
és akkor
a tető csatornái
fellélegeztek az eső
rohamából
és kitágultak a melegtől:
PANG! PANG! PANG!
és mindenki felkelt és kinézett
és ott volt mind a sövény
mindig ázottan
zöldebben mint zöld valaha
lesz
és ott voltak a madarak
a sövényen
veszettül CSIRIPELTEK nem ettek rendesen
7 napon és 7 éjszakán át
és belefáradtak a sok
bogyóba
és
vártak amint a kukacok
feljönnek a felszínre,
a félig megfulladt kukacok.
a madarak felkapták
és felzabálták
őket; ott volt a
feketerigó és a veréb.
a feketerigó megpróbálta
elűzni a verebet,
de a veréb,
az éhségtől megveszve,
kisebb és gyorsabb,

megkapta, ami járt
a férfiak a tornácon álltak
cigarettát szívtak,
nem sejtették,
de el kellett
menniük
munkát keresni,
ami valószínűleg nem is volt
sehol, el kellett indítaniuk az autót
ami valószínűleg el sem
indult.
és a valaha gyönyörű
feleségeik
a fürdőben álltak
a hajukat fésülve,
az arcukat sminkelve,
megpróbálták összerakni
a világukat újra,
megpróbálták elfelejteni azt
a szörnyű szomorúságot, ami
megragadta őket,
azon gondolkoztak mit
üthetnének össze
reggelire.
és a rádióban
azt mondták
most már nyitva
az iskola.
és
hamarosan
ott voltam
úton az iskolába,
széles pocsolyák az
utcán,
a nap, mint egy új
világ,
a szüleim ott abban a
házban,
megérkeztem a terembe
még időben.
Mrs Sorenson üdvözölt minket:
− Nem tarjuk meg a
szokásos szünetet, odakint
minden vizes
−  Hú! mondta a legtöbb
fiú.
− De valami különlegeset
fogunk csinálni
a szünetben − folytatta
− nagyon mókás
lesz.
hát, mindannyian vártuk

mi lesz
az
és a kétórás várakozás
hosszúnak tűnt,
ahogy Mrs Sorenson
próbált
órát
tartani.
én a lányokat figyeltem, olyan csinosnak
tűntek és tisztának és
ébernek,
egyenesen ültek
mozdulatlan
és a hajuk csodás
volt
a Californiai
napsütésben.
kicsengettek
és mi mind vártuk azt a
mókát.
majd Mrs Sorenson azt mondta:
− na most, azt fogjuk tenni,
hogy elmondjuk
egymásnak, mit csináltunk
az eső idején!
az első sorral kezdünk
és jobbra haladunk.
na, Micheal, te vagy az első…
így hát, mi mind elmondtuk
a sztorinkat, Micheal kezdte
és így ment tovább,
és hamar rájöttünk, hogy
mindannyian hazudtunk,
nem teljesen hazudtunk, de nagyrészt
hazudtunk és néhány srác
kuncogni kezdett és néhány
lány rosszallóan
nézett rájuk, és
Mrs Sorenson azt mondta
− rendben, egy kis csendet
kérnék
ide!
engem érdekel
mit csináltatok
ez esőzés idején
még akkor is
ha titeket nem”
így hát el kellett mondanunk
a sztorijainkat és voltak
sztorik.
egy lány azt mondta
mikor a szivárvány először
előbújt
Isten arcát látta
a végén.
csak azt nem mondta melyik végén.
egyik srác azt mondta, kilógatta
a horgászbotját
az ablakon
és fogott egy kis
halat
és megetette
a macskájával.
majdnem mindenki
hazudott.
az igazságot túl
szörnyű volt, túl
kínos volt elmondani.
majd a csengő megszólalt
és a szünetnek
vége lett.
− köszönöm − mondta Mrs
Sorenson− nagyon
jó volt.
és holnapra a talaj is
felszárad
és
használhatjuk
újra”
a legtöbb fiú
éljenzett
és a lányok
csak ültek egyenesen
és mozdulatlan,
olyan csinosnak tűntek és
tisztának
és ébernek,
a hajuk olyan gyönyörű volt a napsütésben,
a világ talán soha nem lát ilyet
újra.
és

(Mussó Erika)

indokolt

minden halál indokolt

minden gyilkosság minden halál minden
elmúlás,
semmi sincs hiába
még a légy

nyaka sem,

és egy virág
áthalad a hadseregen
és mint kisfiú,
kérkedőn,
bontja ki

színét

Mussó Erika fordítása