azt hiszem ezt kérdezték tőlem a legtöbbször
a szüleim.
persze, sohasem érdekelt igazán mit gondolnak
a szomszédok.
sajnáltam a szomszédokat, azokat a rémült
embereket a függöny mögött
leskelődve.
az egész szomszédság figyelte
egymást.
és 1930-ban nem nagyon volt mit
nézni.
kivéve engem részegen hazajönni késő
este.
“megölöd ezzel az anyádat”.
mondta az apám,
“és ezen kívül mit gondolnak majd
a szomszédok?”
magam részéről, azt gondoltam jól teszem.
így vagy úgy
sikerült berúgnom
anélkül, hogy lett volna
pénzem.
ez a trükk jól jönne
később is
az életemben.
hogy tovább rontsak szegény szüleim
helyzetén
elkezdtem leveleket írni
az egyik nagy újság
szerkesztőjének,
ezek legtöbbjét publikálták
és mindegyiket
népszerűtlen okokból.
‘mit gondolnak majd a szomszédok?”
a szüleim
kérdezték.

Mussó Erika fordítása

még mindig kapok leveleket, főként tönkrement
férfiaktól, szűk szobákban, gyári melóval vagy anélkül,
kurvákkal vagy nők nélkül élnek, semmi remény, csak
szesz és elmebaj.
A legtöbbjük levele vonalas lapra írott
tompa hegyű ceruzával
vagy tollal
apró betűs kézírással ami balra
lejt
és a papír sokszor szakadt
a közepétől felfele
és azt mondják kedvelik a szövegeimet,
a helyzetemről írtam és
felismerték. tényleg, adtam nekik egy
második esélyt, ráismertek az életükre.
ez igaz, voltam ott, rosszabb helyzetben,
mint a legtöbbjük.
azon töprengek tudják-e hova jön a
levelük?
egy postaládába dobják
egy hatlábnyi sövény mögött, egy hosszú autóbeállóval, ami egy
két-kocsis garázsba vezet, rózsakerttel, gyümölcsfákkal,
állatokkal, egy csodás nővel, jelzáloggal, amit félig
törlesztettem egy év alatt, új autóval,
kandallóval és zöld szőnyeggel, ami két ujj vastag,
egy fiatal fiúval, aki leírja a dolgaim,
egy tízlábnyi ketrecben tartom
egy írógéppel, whiskyvel és nyers kurvákkal etetem,
jól megkorbácsolom háromszor vagy négyszer
egy héten.
59 vagyok most és a kritikusok azt mondják
a szövegeim jobbak, mint valaha.

Mussó Erika fordítása