A harag hét pohara
Láthatatlan kezek most újra öntögetik
Isten haragjának hét poharát,
a földi királyok kiadták a hadiparancsot
angyal jelmezbe bújva táncolnak, nyomukban
pénz folyik, szivárványos a megtévesztés tűzijátéka,
s nem tudni ki nevet a végén ebben a társasjátékban
a szelleműző világasztalon.
Új formákat ölt a lét metamorfózisa.
A zöld lombok tépett-szürke arccal
zuhannak a földre, a Nap sugarai gyilkos tüskéket
szórnak az égre, a madarak szárnya csupa vér,
szennyes lében zihál a túlélés tüdeje, behívót küldtek
minden lelkes lénynek a romlás műhelyébe.
Eljött a leszámolás követe, kihűlt
csillagok fulladnak zavaros tengerek sötétjébe.
És a templomok falain fekete nyomot hagy az ördög keze,
az ősök szobrait darabokra töri a gyűlölet ereje,
és már nem tudni, hogy az ember aljas vagy tudatlan állat.
A szívekből kihajtott édenkerti fákat megszállták
emberarcú fenevadak.
És az égitestek a pokol kemencéjébe bújnak,
a szemekben is bolond lángok kóvályognak, az
igazság túllépett a földi barikádon.
A végrehajtó kezében remeg az ötödik csésze,
felbolydult zsibvásár lett tér és idő keveréke.
Az emberszabásúak nem néznek már többé az égre,
nyelvükre vastagodott a káromlás, szitkokat
szórnak Isten szent nevére.
És a tisztátalan lélek utat nyit hamis próféták
szájában, jönnek, jönnek a mosolygós álarcot
öltött férgek;végveszélyben van az Élet.
Jön a hegyomlás, a földcsuszamlás, tumorok
csúfítják a fák törzsét, tűzrózsák petárdái
perzselnek a pipacsmezőkön, az emberek már nem
tudják hova tartoznak, csak egyetlen utolsó lehetőség
van még; új lappal mattot adni a haragnak.
Ahol…
a kopjafák, a fejfák
jegyzik a büszke fajtát,
s talán jegyzik a dalok…
(Ratkó József, Világnemű)
Szabadesésben kopognak az emlékek
agyam szegletébe; oda, ahol még
helyet kaphatnak a dalok,
ahol még megőrizhetők
az ajkakról ellopott sóhajok,
ahol anyám arca lüktető csillag marad,
s apám kedvenc lemezéből
fülembe ágyazza magát a sors-szimfónia,
ahol távoli lépcsősor nyílik a semmiből,
ahol az ősök neve a fejfákon
átrendeződik örök-szépségű intarziába,
ahol virág fakad a sötétbe lapátolt rögökön,
ahol versem több lesz, mint keserű, hajnali pára.
(Illusztráció: Mary Bea: Tetrachromatic)
