Az Ezerötszáz fordulós dalversenyen költötte.
………………………………………az Anyacsászárnéi Hivatal vezetője, Sunzei lánya

Szél látogatja:
felébred, ruhájában
szirmok illata,
párnájába ivódik.
Ó, tavaszéji álom![1]

(Új „Régi és új dalok gyűjteménye”, Tavaszi dalok második kötete, 112.)

Téma nélkül.                       az Anyacsászárnéi Hivatal vezetője, Sunzei lánya

Ne nehezteljek
bús világot megvető
virágokra? Tán
ezt gondolják magukban:
„Ha hív a szélfuvallat…”[2]

(Új „Régi és új dalok gyűjteménye”, Tavaszi dalok második kötete, 140.)

A Költészeti Hivatal dalversenyén[3] költötte „Nem találkozni a kedvessel miután egymáséi lettünk” témában.        

…………………………..az Anyacsászárnéi Hivatal vezetője, Sunzei lánya

Álom volt talán?
Hisz akkori alakod
s fogadalmad is,
habár el nem feledem,
nem lehetett valóság!

(Új „Régi és új dalok gyűjteménye”, Szerelmes dalok ötödik kötete, 1390.)

Fittler Áron fordításai

Sunzei lánya (Sunzei kjó no muszume, 俊成卿女)

1171 körül–1252 után

A 12–13. század jelentős költőnője. A vaka-költészet akkori vezető poétikusa, Fudzsivara no Sunzei (藤原俊成) unokája, azonban a Sunzei-házaspár fogadta örökbe, ezért Sunzei lányaként emlegették. Korabeli források szerint segített Sunzeinek a hetedik császári rendeletre összeállított vaka-antológia, az Ezer év dalainak gyűjteménye (Szenzai vakasú, 千載和歌集) összeállításában. Férje, Minamoto no Micsitomo (源通具) vaka-költőként ugyancsak kora központi alakja volt: a nyolcadik császári vaka-antológia, az Új „Régi és új dalok gyűjteménye” (Sinkokin vakasú, 新古今和歌集) egyik összeállítója. Sunzei lányának versei a 12. század végétől rendszeresen szerepeltek költői versenyeken, majd egy 1201-ben rendezett ilyen eseményen a korszak irodalmi életének irányítója, Gotoba visszavonult császár (Gotoba in, 後鳥羽院) is felfigyelt vakáira és a rendeletére összeállított Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-nek egyik kiemelkedő költőnője lett. Később költői tehetségének köszönhetően a visszavonult császár udvarhölgyeként is tevékenykedett. Vakáinak jellegzetessége az aprólékos lélekábrázolás, melyet gyakran a korban népszerű retorikai eszközön, a korábbi korok költeményeinek idézésén (honkadori, 本歌取り) és regények jeleneteinek, illetve kínai szövegek vakába öntésén (honszecudori, 本説取り) keresztül valósított meg. 1213-ban buddhista szerzetesnőnek állt, de 1251-ig részt vett az udvar irodalmi életében.

(A borítókép a fordító felvétele)

[1] A 10. századi Tacsibana no Naomoto (橘直幹) Japán és kínai versek gyűjteményében (Vakan róeisú, (和漢朗詠集), Ősz, Orchidea, 289.) található Orchidea illata száll a szellővel (Ranki nyú keifú, 蘭気入軽風) című kínai költeményét idézi a költőnő.

Amint Csu vendége citeráján játszik, mily illatosak az őszi húrok!
Amint elszállt az álom, kora hajnalon Jen-csi párnájába ivódott.

Csu vendége a Csu fejedelemségben élt művész, Szung Jü (宋玉, i. e. 298 körül–i. e. 222 körül), Jen-csi pedig egy uralkodó, Csin Ven Kung (文公, i. e. 697–i. e.628) szeretője volt, aki álműban egy orchideát kapott, és elnyerte Csin Ven Kung szerelmét, majd gyermeket fogant tőle. Tacsibana no Tadamoto versének második sora és Sunzei lányának vakája ezt az eseményt énekli meg.

[2] Az utolsó sor a híres 9. századi költőnő, Ono no Komacsi (小野小町) Régi és új dalok gyűjteményében (Vegyes témájú dalok második kötete, 938.) szereplő vakájának negyedik sorára épül, az ötödik sort utalásszerűen foglalja magában a vers.

Bús magány emészt,
testem lomha békalencse,
gyökere lebeg.
Hogyha hív a víz árja,
megyek,  bármerre sodor.

[3] Gotoba visszavonult császár 1201-ben hozta létre a Költészeti Hivatalt (Vakadokoro, 和歌所), ahol költői versenyeket (utaavasze, 歌合) rendeztek, illetve összeállították a nyolcadik császári rendeletre szerkesztett antológiát, az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-t. Az itt szereplő költői versenyt 1202 ötödik hónapjában tartották meg.

Egy vers, melyet a harmadik év[1] tavaszán, az első hónap első napján,
az Inaba tartomány kormányzói hivatalában a kormányzók számára rendezett lakomán költött.

Új esztendőre
virradtunk e szép napon,
tavasz kezdetén.[2]
Mint a hulló hópelyhek,
gyűljön sok jó szerencse!

Ezt a költeményt az első rangú kormányzó, Ótomo no Jakamocsi szerezte.

(Tízezer level gyűjteménye, Huszadik kötet, 4516.)

mikor a hosszú élet napja[3] első hónap hetedikére esett és hullott a hó, ezt a verset költötte.                                                                                 Isze no Taifu

Mindenki megy a
rétre kisfenyőt szedni.
Vajon ma reggel
zsenge gyógyfüvek havat
gyűjtenek tán magukra?[4]

(Kimaradt dalok későbbi gyűjteménye, Tavaszi dalok első kötete, 32.)

A hosszú élet napja táján költötte.                              Minamoto no Micsinari

Sok szép kisfenyő
hétrét nyújtja gyökerét,
hosszú életnek
napján szívükre bízom
ezer év boldogságát![5]

(Arany levelek gyűjteménye [a császárnak harmadízben bemutatott változat], Tavaszi dalok, 27.)

Fittler Áron fordításai

Ótomo no Jakamocsi (大伴家持)

718?–785

A VIII. század egyik legnagyobb vaka-költője. Az első japán nyelvű versantológiában, a Tízezer levél gyűjteményében (Man’jósú, 万葉集 vagy 萬葉集) ő szerepel a legtöbb verssel, a gyűjtemény kései korszakának képviselője. A hagyomány szerint ő az antológia főszerkesztője. Családjában igen sok költőt találunk: apja, Ótomo no Tabito (大伴旅人) ugyancsak kora jelentős verselője, ahogyan nagynénje, a Szakanoue-beli Ótomo-lány (Ótomo no Szakanoue no iracume, 大伴坂上郎女), de a Szakanoue-beli Ótomo úrhölgy (Ótomo no Szakanoue no óiracume, 大伴坂上大嬢) néven ismert feleségétől, valamint öccsétől, Fumimocsitól (書持) is szerepelnek versek a VIII. századi gyűjteményben. Jakamocsi igen széles körűen tevékenykedett: több lakomán komponált vakákat, tartományi kormányzóként pedig maga is rendezett ilyen versköltéssel egybekötött rendezvényeket. Ezen kívül összegyűjtötte a fővárostól távoli vidékeken szolgáló határőrök dalait (szakimoriuta, 防人歌) és ő maga is komponált ilyen témájú vakákat. Költészetére nagy hatást gyakorolt a kínai irodalom, de a korábban keletkezett vakákból is merített. Költeményeinek témája változatos: találunk köztük szerelmi versváltásokat, gyászverseket és a négy évszak tájelemeit megéneklő műveket is.

Isze no Taifu (伊勢大輔)

A XI. század jelentős udvarhölgyköltője. Költő családból származik: nagyapja Ónakatomi no Josinobu (大中臣能宣), Jaszuszuke herceg anyja (Jaszuszuke-ó no haha, 康資王母) néven ismert lánya pedig ugyancsak ismert költőnő. Isze no Taifu feltehetően 1007 körül állt Icsidzsó császár felesége, Sósi császárné szolgálatába. Később több császár idején volt aktív tagja az udvar irodalmi életének, 1032-től több költői versenyen is részt vett. 1060 után buddhista szerzetesnőként visszavonult az udvartól.

Minamoto no Micsinari (源道済)

?–1019

Költő családból származik, maga is jelentős verselő. Császári rendeletre összeállított vaka-antológiákban 55 költeménye szerepel, valamint feltehetően részt vett a harmadik császári antológia, a Kimaradt dalok gyűjteménye (Súi vakasú, 拾遺和歌集) összeállításában. A vakákon kívül a kínai nyelvű költészetben is jeleskedett, valamint kínai művek által ihletett vakákat is komponált.

Borítókép: Zsenge gyógyfűgyűjtés a Mijako rinszen meisó zue (都林泉名勝図絵) című 1799-es nyomtatott útikönyv illusztrációján (az Ivakuni Múzeum tulajdona, a kép a Japán Nemzeti Irodalomkutató Intézet digitalis gyűjteményéből származik: https://kotenseki.nijl.ac.jp/biblio/100119091/viewer/18)

[1] Tenpjóhódzsi (天平宝字) harmadik éve, a nyugati időszámítás szerint 759.

[2] A holdnaptár szerinti első hónap eleje (a Gergely-naptár szerint nagyjából februárnak felel meg) az akkori évszakvfelosztás szerint egybeesett a tavasz kezdetével.

[3] Ne no hi (子日), patkány napja. A hónap egyes napjai a keleti horoszkóp szerinti tizenkét állatöv nevét viselik. Az itt szereplő nap a holdnaptár szerinti első hónap első harmadának patkány napja, amelyen az újévi ünnepkör részeként szokás volt friss gyógyfüveket szedni és kisfenyőket gyűjteni. Úgy tartották, a zsenge gyógyfüveket elfogyasztva védelmet nyernek a betegségek ellen és távol tartják maguktól az ártó szellemeket. A kisfenyőgyűjtés azért volt szokás, mert azokat elültetve kívántak maguknak hosszú életet, a fenyő ugyanis ennek szimbóluma.

[4] Az eredeti szövegben a „cumu” szó ’gyűjt’ (摘む) és ’gyűlik, halmozódik’ (積む) jelentéssel is bír, ezek azonosalakúságán alapul a kifejezés.

[5] Az eredeti szövegben a ’gyökerét nyújtja’ (nenobi site, 根延びして) és a ’patkány napot ünnepel’ (ne no hi site, 子日して) szó azonosalakúságán alapuló retorikát találunk. A fordításban ezt a patkány nap hosszú élet napjaként történő fordításával, illetve a második sorban szereplő „hétrét” szóval igyekeztünk visszaadni, ez utóbbi magában foglalja a „rét” szót, amely a kisfenyő-gyűjtés helyszíne az eredeti vakában.

[Téma nélkül.]                                                           Szoszei szerzetes

 Zord őszi szélben[1]
hegyen a falevelek
elhagyják águk:
eszembe jut ilyenkor,
te vajon hogy érezhetsz?

(Régi és új dalok gyűjteménye, Szerelmes dalok negyedik kötete, 714.)

[Téma nélkül.]                                                           [Ismeretlen költő]

Ruhám ujjára
oly korán hull a zápor!
Talán azért van,
mert szívedet elérte
ősz hűvös ridegsége?

(Régi és új dalok gyűjteménye, Szerelmes dalok ötödik kötete, 763.)

Amikor bánatos volt.                                      Ismeretlen költő

Mérhetetlen sok
gonddal teli lakomnál
nádak[2] közt az ősz
hírét hozó s elszálló
szellő kelti magányom!

(Dalok későbbi gyűjteménye, Őszi dalok első kötete, 220.)

Fittler Áron fordításai

Szoszei szerzetes (Szoszei hósi, 素性法師)

1. század vége – X. század eleje

Az egyik legjelentősebb IX. századi vakaköltő, Hendzsó főszerzetes (szódzsó Hendzsó, 僧正遍昭) fia. Világi neve Josimine no Harutosi (良岑玄利). A X–XI. századi költő, Fudzsivara no Kintó (藤原公任) által kiemelt harimchat VII–X. századi költő, a harminchat költőóriás (szandzsúrokkaszen, 三十六歌仙) egyike. Uda császár (Uda tennó, 宇多天皇, uralk.: 887–897) kegyeltje volt, a költészeten kívül jeles kalligráfusként is ismert. Fiatalon buddhista szerzetesnek állt, előbb a kiotói Urin-templomban (Urin’in, 雲林院), majd a narai Rjóin-templomban (Rjóindzsi, 良因寺) tevékenykedett. Verseire jellemző az ötletességen alapuló játkékosság és a retorikai eszközök gyakori alkalmazása. Ez utóbbi itt közölt költeményében is tetten érhető. Hatvan verse császári rendeletre összeállított vakaantológiákba is bekerült.

[1] Az itt közölt három vers eredeti szövegében az azonos alakú „aki” (秋: ősz, 飽き: ráun valamire, valakire) szó segítségével kerülnek kifejezésre az évszak sajátos természeti jelenségei, illetve a lírai én bánata vagy – például jelen vers esetében – aggodalma amiatt, hogy kedvese elhagyja vagy elhagyta. A fordításokban ezt az emberi tulajdonságként is értelmezhető „zord”, illetve „hűvös ridegsége”, valamint az emberi cselekedetként is értelmezhető „elszálló (szellő)” szavakkal igyekeztünk visszaadni. Szoszei versében továbbá a 2–3. sor képe („hegyen a falevelek elhagyják águk”) ugyancsak utal az elhagyatásra.

[2] A Miscanthus sacchariflorus (japánul ogi, 荻) nevű fűféle, melyet a X–XIII. századi Japánban gyakran dísznövényként ültettek kertekbe vagy kerítések közelébe.

Borítókép: a narai Vakakusza-hegyen (a fordító felvétele)

 Eisó ötödik évének[1] hatodik hó ötödik napján a Júsi hercegnő udvarában rendezett dalversenyen költötte.                                                        Isze no Taifu

Hallottalak is,
és mégsem hallottalak,
oh, kakukkmadár!
Összezavarja szívem
éjjeli rikkantásod![2]

(Kimaradt dalok későbbi gyűjteménye, Nyári dalok, 188.)

Egy férfi helyett[3] költötte, aki egy hölgyhöz járt.                    Isze no Taifu

Hisz csak kivárni,
amíg ma bealkonyul,
oly hosszú nekem!
Mint lehetett, hogy eddig
végig csak gondoltam rád?

(Kimaradt dalok későbbi gyűjteménye, Szerelmes dalok
második kötete, 670.)

Akkor költötte, amikor Takasina no Narinobu[4] Isijamába[5] zarándokolt, és régóta nem adott hírt magáról.                                                                      Isze no Taifu

Egy szem algát is
Találkozás tavában
alig lelni tán!
Fújjon hozzám legalább
Siga-öbölből a szél![6]

(Kimaradt dalok későbbi gyűjteménye, Szerelmes dalok
harmadik kötete, 717.)

Fittler Áron fordításai

Isze no Taifu (伊勢大輔)

A XI. század jelentős udvarhölgyköltője. Költő családból származott: nagyapja Ónakatomi no Josinobu (大中臣能宣), Jaszuszuke herceg anyja (Jaszuszuke-ó no haha, 康資王母) néven ismert lánya pedig ugyancsak ismert költőnő. Isze no Taifu feltehetően 1007 körül állt Icsidzsó császár felesége, Sósi császárné szolgálatába. Később több császár idején volt aktív tagja az udvar irodalmi életének, 1032-től több költői versenyen is részt vett. 1060 után buddhista szerzetesnőként visszavonult az udvartól.

[1] 1050 a japán időszámítás szerint.

[2] Az itt szereplő kakukk a kis kakukk (Cuculus poliocephalus) nevű éles hangú madár, amely a nyári vakák egyik meghatározó tájeleme. Mindig késő éjjel hallható, ám igen ritkán, mivel többnyire nem marad meg egy helyen, hanem nagy területeket repül be. Erre utal a költőnő jelen versében.

[3] Gyakran előfordult, hogy valaki megkért egy tehetséges költőt, komponálja meg helyette a szerelmének elküldeni kívánt vakát.

[4] 高階成順. Isze no Taifu férje.

[5] Az akkori főváros, Heiankjó keleti szomszédságában, Ómi tartományban (ma Siga prefektúra) lévő buddhista Isijama templom (Isijamadera, 石山寺).

[6] A versben többértelmű kifejezések segítségével fest le a költőnő egy tájképet és ad hangot elégedetlenségének, amiért nem találkozhat férjével. A Találkozás tava (Ómi no umi, 近江の湖) mai nevén Biva-tó (Japán legnagyobb tava, ld. a borítóképen), az Isijama templom ennek közelében található. Az Ómi név magában foglalja a találkozik jelentésű „au” igét, az első egységben (sorban) pedig a mirume nevű algaféle neve jelenti azt is, hogy lehetőség a találkozásra. A Siga-öböl a Biva-tó egyik öble a Heiankjóból az Isijama templomba vezető zarándokút közelében.

(A borítókép a fordító felvétele)

Téma nélkül.                           Szutoku visszavonult császár őfelsége

Szendergésünkből
nádak[1] közt fújó széltől
bár felriadunk,
hosszú álomutunkon
sohasem ébredünk fel.[2]

Kunaikjó

Bambuszlombok közt
elcsendesedik a szél
alkonyat táján:
mély megindultságom, biz’,
nem is az ősz miatt van![3]

Izumi Sikibu

Alkonyat táján
úszó bús fellegekre
ha csak ránézek,
rögtön elfog az érzés:
ne merengjél feléjük.[4]

(Vegyes témájú dalok harmadik kötete, 1804–1806.)

Fittler Áron fordításai

Szutoku visszavonult császár (Szutoku in, 崇徳院)

1119–1164 (uralk. 1123–1141)

A lemondásuk után is kormányzó császárok időszakának, azaz a visszavonult császárok korának (inszeiki, 院政期) egyik jelentős alakja. A vakaköltészetben is jeleskedett, illetve nagy gondot fordított a japán nyelvű költészet fejlődésének elősegítésére. A feljegyzések szerint tizenkét éves kora óta szervezett költői összejöveteleket, illetve komponált vakákat. Az ő parancsára született meg 1150-ben a Száz-száz vers a Kjúan-korszakból (Kjúan hjakusu, 久安百首) című százverses ciklus a kor jelentős költőinek száz-száz vakájából, illetve ő adta ki a rendeletet a hatodik császári vakaantológia, a Szóvirágok gyűjteménye (Sika vakasú, 詞花和歌集) összeállításáról. Ezen irodalmi közösségszervezői tevékenységek jelzik, mennyire fogékony volt korának a költészet megújítására irányuló törekvései iránt. Igen sok vakája maradt ránk, közülük több mint hetven költemény császári vakaantológiákba is bekerült a Szóvirágok gyűjteményétől kezdve. Ő volt az egyik főszereplője a japán történelem egyik jelentős trónviszályának, a Hógen-háborúnak (Hógen no ran, 保元の乱), amelyet azért robbantott ki, mert fia helyett öccse került trónra. Szutoku és az őt támogató arisztokraták alulmaradtak a küzdelemben, amelyet követően Szutokut a Japán negyedik legnagyobb szigetén, Sikokun (四国) lévő Szanuki (讃岐) tartományba száműzték, ott is halt meg.

Kunaikjó (宮内卿)

1185 körül–1204 körül

Korának jelentős költőnője. Nagyjából tizenhat éves volt, amikor 1200-ban az irodalmi élet akkori vezetője, Gotoba visszavonult császár (Gotoba in, 後鳥羽院) felkérésére részt vett egy száz-száz vakás ciklus komponálásában (minden résztvevő költő száz verset költött), melynek köszönhatően a visszavonult császár felfigyelt tehetségére. A korabeli vakaköltészet újszerű kifejezésmódjának megfelelően több olyan verset költött, amely korábbi költemények kifejezéseire épít, tájköltészetének egyik fő jellemzője pedig a képszerűség. Az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-től (Sinkokin vakasú, 新古今和歌集) kezdve 43 versét választották be császári vakaantológiákba.

Izumi Sikibu (和泉式部)

976?–1030?

A X–XI. század fordulójának egyik legnagyobb költőnője. Udvarhölgynevének első felét első férje, a tartományi kormányzó Tacsibana no Micsiszada (橘道貞) megbízatási helye, Izumi tartomány (a mai Ószaka prefektúra déli része), második felét pedig apja, Óe no Maszamune (大江雅致) beosztása után kapta. Jól ismert Reizei császár (Reizei tennó [冷泉天皇], 950–1011) két fiával való szerelmi viszonya, az Izumi Sikibu napló (Izumi Sikibu nikki, 和泉式部日記) egyikükkel, Acumicsi herceggel (Acumicsi sinnó [敦道親王], 981–1007) való kapcsolatát mutatja be versváltásaikon keresztül. Acumicsi herceg halála után Icsidzsó császár (Icsidzsó tennó, [一条天皇], uralk. 986–1011) felesége, Sósi (彰子) császárné szolgálatába állt udvarhölgyként. Az udvarban ismerkedett meg második férjével, Fudzsivara no Jaszumaszával (藤原保昌), akit 1020 és 1023 közötti tartományi kormányzósága idején elkísért megbízatási helyére, Tango (丹後) tartományba (a mai Kiotó prefektúra északi része a Japán-tenger partján). Versei rendkívül nagy hatást gyakoroltak a későbbi vaka-költészetre. Ezernél is több költeménye maradt fenn, amelyekből több mint kétszáz császári antológiákba is bekerült.

Borítókép: a fordító felvétele

[1] A Miscanthus sacchariflorus (japánul ogi, 荻) nevű fűféle, melyet a X–XIII. századi Japánban gyakran dísznövényként ültettek kertekbe vagy kerítések közelébe.

[2] A buddhista eszmerendszer szerint az élet és a halál, azaz az evilági lét olyan, mint az álom, amelyből a megvilágosodás jelenti a felébredést. A versben szereplő „álomút” tehát az evilági létet jelenti, azzal pedig, hogy ebből „sohasem ébredünk fel”, a megvilágosodás elérésének rendkívül nehéz voltát hangsúlyozza a költő.

[3] A XI. század eleji Kimaradt dalok gyűjteményében szereplő, ismeretlen költő által komponált vakát idézi.

                        Tavasszal csupán
cseresznyefavirágok
nyílnak egyhangún.
Mély megindultságot, biz’,
ősszel érzek igazán!

(Vegyes témájú dalok második kötete, 511.)

[4] A Régi és új dalok gyűjteményében szereplő, ismeretlen költő által komponált verset idézi.

Alkonyat táján
fellegek legszéléig
ér a bánatom,
hisz szeretek valakit:
csak lebegek bú egén.

(Szerelmes dalok első kötete, 484.)

[Téma nélkül.]                                                           Minamoto no Sigejuki

Ragaszkodás-hegy:
közeli hegy, sűrű hegy…[1]
sűrű erdőben
mégsem állít meg semmi,
ha mélyére húz szívem![2]

Egy hölgynek küldte, akihez egy másik férfi járt.     Ónakatomi no Josinobu

Más valakinek
adtad szívedet, tudom.
Ragaszkodás-hegy:[3]nincs alatta legalább
titkos út hozzád jutnom?

Először küldte egy hölgynek.                                     Óe no Maszahira

Epedő szívem,
miről nem tud senki sem,
messze elnyúló[4]
hegyek alatt örvénylő
pataknak vize talán?

(Szerelmes dalok első kötete, 1013–1015.)

Fittler Áron fordításai

Minamoto no Sigejuki (源重行)

1. század vége–XI. század eleje

A IX. századi Szeiva császár (Szeiva tennó, 清和天皇) dédunokája, ő maga azonban középrangú nemesként élte le életét. Kora jelentős vaka-költője, a X–XI. századi költő, Fudzsivara no Kintó által kiemelt harminchat VII–X. századi költő, a harminchat költőóriás (szandzsúrokkaszen, 三十六歌仙) egyike. Több alkalommal komponált vakákat költészeti rendezvények alkalmával, ezek közül is kiemelkedő egy száz verses ciklus, amely a XII. századtól népszerű meghatározott számú versciklusok (teiszúka, 定数歌) egyik korai példája.

Ónakatomi no Josinobu (大中臣能宣)

921–991

Az Ónakatomi klán tagjai hagyományosan a japán ősvallás, a sintó szertartásmesteri tisztségeit töltötték be, Josinobu az Isze szentély (Isze dzsingú, 伊勢神宮) főpapja volt. Kora jelentős vaka-költője, a harminchat költőóriás egyike. Több alkalommal kérték fel versek komponálására költészeti rendezvények alkalmával, ezen kívül egyike annak az öt költőnek, akik összeállították a második  császári rendeletre készült vaka-antológiát, a Dalok későbbi gyűjteményét (Goszen vakasú, 後撰和歌集), valamint a VIII. századi Tízezer levél gyűjteménye (Man’jósú, 万葉集 vagy 萬葉集) egyik első kutatói voltak. Vakáira jellemző a korban népszerű természetábrázolás, amely a képzeleten alapuló elgondolásokban és a természet elemeinek megszemélyesítésében nyilvánul meg.

Óe no Maszahira (大江匡衡)

952–1012

Az Óe család a kínai nyelvű irodalomban és tudományokban jeleskedett, Maszahira is kora kínai nyelvű irodalmának egyik kiemelkedő alakja, valamint kimondottan művelt tudósa volt. Felesége a X–XI. század fordulójának egyik legnagyobb költőnője, Akazome Emon (赤染衛門), Gó no dzsidzsú (江侍従) néven ismert lányuk pedig ugyancsak költőnő. Maszahira a vaka-költészetben kevésbé volt jelentős, ám tizenkét ilyen költeménye bekerült császári vaka-antológiákba, valamint személyes vaka-kötete (sikasú, 私家集) is fennmaradt.

Borítókép: Cukuba-hegy (a fordító felvétele)

[1] A Ragaszkodás-hegy a mai Tokiótól nagyjából 80 km-re északkeletre lévő Cukuba-hegy (Cukubajama, 筑波山). A VII–VIII. században a helyiek párválasztó összejöveteleket, ún. dalkerítéseket (utagaki, 歌垣) rendeztek itt, ekkor születtek a korai versváltások. A Cukuba-hegy neve többek között ez által összekapcsolódott a szerelemmel. A vers első két sora továbbá bevezető, amely hangismétléssel kapcsolódik a vaka további részéhez. A sűrű erdőként fordított kifejezés (az eredeti szó jelentése ‘sűrű’, ‘gyakori’, ‘tömött’) a lírai ént szerelme beteljesítésében akadályozó tényezőket (pl. szóbeszéd, a kiszemelt elutasítása, vagy egy rivális férfi) fejezi ki metaforikusan.

[2] Az eredeti szövegben a ‘(hegyek közé) bemegy’ és az ‘elmélyíti az érzéseket’ többértelmű kifejezésen keresztül fejezi ki a lírai én kiszemeltje meglátogatása iránti eltökélt szándékát, kapcsolódva egyúttal a bevezető természeti képéhez. Jelen költemény és a következő Josinobu-vers is a Ragaszkodás-hegy (Cukubajama, 筑波山) című éneket (fúzokuka, 風俗歌) idézi.

 Ragaszkodás-hegy,
közeli hegy, sűrű hegy.
Sűrű erdején, hej,
kinek fia juthat át?
Alatta juss hozzám,
oh, kedvesem, alatta!

[3] A Cukuba-hegy neve és a ‘szívét adja’ (kokoro o cuku, 心を付く) szókapcsolat második fele jelenik meg többértelmű kifejezésként.

[4] A „hegy” szót díszítő állandó jelző, ún. párnaszó (makurakotoba, 枕詞).