Eisó ötödik évének[1] hatodik hó ötödik napján a Júsi hercegnő udvarában rendezett dalversenyen költötte.                                                        Isze no Taifu

Hallottalak is,
és mégsem hallottalak,
oh, kakukkmadár!
Összezavarja szívem
éjjeli rikkantásod![2]

(Kimaradt dalok későbbi gyűjteménye, Nyári dalok, 188.)

Egy férfi helyett[3] költötte, aki egy hölgyhöz járt.                    Isze no Taifu

Hisz csak kivárni,
amíg ma bealkonyul,
oly hosszú nekem!
Mint lehetett, hogy eddig
végig csak gondoltam rád?

(Kimaradt dalok későbbi gyűjteménye, Szerelmes dalok
második kötete, 670.)

Akkor költötte, amikor Takasina no Narinobu[4] Isijamába[5] zarándokolt, és régóta nem adott hírt magáról.                                                                      Isze no Taifu

Egy szem algát is
Találkozás tavában
alig lelni tán!
Fújjon hozzám legalább
Siga-öbölből a szél![6]

(Kimaradt dalok későbbi gyűjteménye, Szerelmes dalok
harmadik kötete, 717.)

Fittler Áron fordításai

Isze no Taifu (伊勢大輔)

A XI. század jelentős udvarhölgyköltője. Költő családból származott: nagyapja Ónakatomi no Josinobu (大中臣能宣), Jaszuszuke herceg anyja (Jaszuszuke-ó no haha, 康資王母) néven ismert lánya pedig ugyancsak ismert költőnő. Isze no Taifu feltehetően 1007 körül állt Icsidzsó császár felesége, Sósi császárné szolgálatába. Később több császár idején volt aktív tagja az udvar irodalmi életének, 1032-től több költői versenyen is részt vett. 1060 után buddhista szerzetesnőként visszavonult az udvartól.

[1] 1050 a japán időszámítás szerint.

[2] Az itt szereplő kakukk a kis kakukk (Cuculus poliocephalus) nevű éles hangú madár, amely a nyári vakák egyik meghatározó tájeleme. Mindig késő éjjel hallható, ám igen ritkán, mivel többnyire nem marad meg egy helyen, hanem nagy területeket repül be. Erre utal a költőnő jelen versében.

[3] Gyakran előfordult, hogy valaki megkért egy tehetséges költőt, komponálja meg helyette a szerelmének elküldeni kívánt vakát.

[4] 高階成順. Isze no Taifu férje.

[5] Az akkori főváros, Heiankjó keleti szomszédságában, Ómi tartományban (ma Siga prefektúra) lévő buddhista Isijama templom (Isijamadera, 石山寺).

[6] A versben többértelmű kifejezések segítségével fest le a költőnő egy tájképet és ad hangot elégedetlenségének, amiért nem találkozhat férjével. A Találkozás tava (Ómi no umi, 近江の湖) mai nevén Biva-tó (Japán legnagyobb tava, ld. a borítóképen), az Isijama templom ennek közelében található. Az Ómi név magában foglalja a találkozik jelentésű „au” igét, az első egységben (sorban) pedig a mirume nevű algaféle neve jelenti azt is, hogy lehetőség a találkozásra. A Siga-öböl a Biva-tó egyik öble a Heiankjóból az Isijama templomba vezető zarándokút közelében.

(A borítókép a fordító felvétele)

Téma nélkül.                           Szutoku visszavonult császár őfelsége

Szendergésünkből
nádak[1] közt fújó széltől
bár felriadunk,
hosszú álomutunkon
sohasem ébredünk fel.[2]

Kunaikjó

Bambuszlombok közt
elcsendesedik a szél
alkonyat táján:
mély megindultságom, biz’,
nem is az ősz miatt van![3]

Izumi Sikibu

Alkonyat táján
úszó bús fellegekre
ha csak ránézek,
rögtön elfog az érzés:
ne merengjél feléjük.[4]

(Vegyes témájú dalok harmadik kötete, 1804–1806.)

Fittler Áron fordításai

Szutoku visszavonult császár (Szutoku in, 崇徳院)

1119–1164 (uralk. 1123–1141)

A lemondásuk után is kormányzó császárok időszakának, azaz a visszavonult császárok korának (inszeiki, 院政期) egyik jelentős alakja. A vakaköltészetben is jeleskedett, illetve nagy gondot fordított a japán nyelvű költészet fejlődésének elősegítésére. A feljegyzések szerint tizenkét éves kora óta szervezett költői összejöveteleket, illetve komponált vakákat. Az ő parancsára született meg 1150-ben a Száz-száz vers a Kjúan-korszakból (Kjúan hjakusu, 久安百首) című százverses ciklus a kor jelentős költőinek száz-száz vakájából, illetve ő adta ki a rendeletet a hatodik császári vakaantológia, a Szóvirágok gyűjteménye (Sika vakasú, 詞花和歌集) összeállításáról. Ezen irodalmi közösségszervezői tevékenységek jelzik, mennyire fogékony volt korának a költészet megújítására irányuló törekvései iránt. Igen sok vakája maradt ránk, közülük több mint hetven költemény császári vakaantológiákba is bekerült a Szóvirágok gyűjteményétől kezdve. Ő volt az egyik főszereplője a japán történelem egyik jelentős trónviszályának, a Hógen-háborúnak (Hógen no ran, 保元の乱), amelyet azért robbantott ki, mert fia helyett öccse került trónra. Szutoku és az őt támogató arisztokraták alulmaradtak a küzdelemben, amelyet követően Szutokut a Japán negyedik legnagyobb szigetén, Sikokun (四国) lévő Szanuki (讃岐) tartományba száműzték, ott is halt meg.

Kunaikjó (宮内卿)

1185 körül–1204 körül

Korának jelentős költőnője. Nagyjából tizenhat éves volt, amikor 1200-ban az irodalmi élet akkori vezetője, Gotoba visszavonult császár (Gotoba in, 後鳥羽院) felkérésére részt vett egy száz-száz vakás ciklus komponálásában (minden résztvevő költő száz verset költött), melynek köszönhatően a visszavonult császár felfigyelt tehetségére. A korabeli vakaköltészet újszerű kifejezésmódjának megfelelően több olyan verset költött, amely korábbi költemények kifejezéseire épít, tájköltészetének egyik fő jellemzője pedig a képszerűség. Az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-től (Sinkokin vakasú, 新古今和歌集) kezdve 43 versét választották be császári vakaantológiákba.

Izumi Sikibu (和泉式部)

976?–1030?

A X–XI. század fordulójának egyik legnagyobb költőnője. Udvarhölgynevének első felét első férje, a tartományi kormányzó Tacsibana no Micsiszada (橘道貞) megbízatási helye, Izumi tartomány (a mai Ószaka prefektúra déli része), második felét pedig apja, Óe no Maszamune (大江雅致) beosztása után kapta. Jól ismert Reizei császár (Reizei tennó [冷泉天皇], 950–1011) két fiával való szerelmi viszonya, az Izumi Sikibu napló (Izumi Sikibu nikki, 和泉式部日記) egyikükkel, Acumicsi herceggel (Acumicsi sinnó [敦道親王], 981–1007) való kapcsolatát mutatja be versváltásaikon keresztül. Acumicsi herceg halála után Icsidzsó császár (Icsidzsó tennó, [一条天皇], uralk. 986–1011) felesége, Sósi (彰子) császárné szolgálatába állt udvarhölgyként. Az udvarban ismerkedett meg második férjével, Fudzsivara no Jaszumaszával (藤原保昌), akit 1020 és 1023 közötti tartományi kormányzósága idején elkísért megbízatási helyére, Tango (丹後) tartományba (a mai Kiotó prefektúra északi része a Japán-tenger partján). Versei rendkívül nagy hatást gyakoroltak a későbbi vaka-költészetre. Ezernél is több költeménye maradt fenn, amelyekből több mint kétszáz császári antológiákba is bekerült.

Borítókép: a fordító felvétele

[1] A Miscanthus sacchariflorus (japánul ogi, 荻) nevű fűféle, melyet a X–XIII. századi Japánban gyakran dísznövényként ültettek kertekbe vagy kerítések közelébe.

[2] A buddhista eszmerendszer szerint az élet és a halál, azaz az evilági lét olyan, mint az álom, amelyből a megvilágosodás jelenti a felébredést. A versben szereplő „álomút” tehát az evilági létet jelenti, azzal pedig, hogy ebből „sohasem ébredünk fel”, a megvilágosodás elérésének rendkívül nehéz voltát hangsúlyozza a költő.

[3] A XI. század eleji Kimaradt dalok gyűjteményében szereplő, ismeretlen költő által komponált vakát idézi.

                        Tavasszal csupán
cseresznyefavirágok
nyílnak egyhangún.
Mély megindultságot, biz’,
ősszel érzek igazán!

(Vegyes témájú dalok második kötete, 511.)

[4] A Régi és új dalok gyűjteményében szereplő, ismeretlen költő által komponált verset idézi.

Alkonyat táján
fellegek legszéléig
ér a bánatom,
hisz szeretek valakit:
csak lebegek bú egén.

(Szerelmes dalok első kötete, 484.)

[Téma nélkül.]                                                           Minamoto no Sigejuki

Ragaszkodás-hegy:
közeli hegy, sűrű hegy…[1]
sűrű erdőben
mégsem állít meg semmi,
ha mélyére húz szívem![2]

Egy hölgynek küldte, akihez egy másik férfi járt.     Ónakatomi no Josinobu

Más valakinek
adtad szívedet, tudom.
Ragaszkodás-hegy:[3]nincs alatta legalább
titkos út hozzád jutnom?

Először küldte egy hölgynek.                                     Óe no Maszahira

Epedő szívem,
miről nem tud senki sem,
messze elnyúló[4]
hegyek alatt örvénylő
pataknak vize talán?

(Szerelmes dalok első kötete, 1013–1015.)

Fittler Áron fordításai

Minamoto no Sigejuki (源重行)

1. század vége–XI. század eleje

A IX. századi Szeiva császár (Szeiva tennó, 清和天皇) dédunokája, ő maga azonban középrangú nemesként élte le életét. Kora jelentős vaka-költője, a X–XI. századi költő, Fudzsivara no Kintó által kiemelt harminchat VII–X. századi költő, a harminchat költőóriás (szandzsúrokkaszen, 三十六歌仙) egyike. Több alkalommal komponált vakákat költészeti rendezvények alkalmával, ezek közül is kiemelkedő egy száz verses ciklus, amely a XII. századtól népszerű meghatározott számú versciklusok (teiszúka, 定数歌) egyik korai példája.

Ónakatomi no Josinobu (大中臣能宣)

921–991

Az Ónakatomi klán tagjai hagyományosan a japán ősvallás, a sintó szertartásmesteri tisztségeit töltötték be, Josinobu az Isze szentély (Isze dzsingú, 伊勢神宮) főpapja volt. Kora jelentős vaka-költője, a harminchat költőóriás egyike. Több alkalommal kérték fel versek komponálására költészeti rendezvények alkalmával, ezen kívül egyike annak az öt költőnek, akik összeállították a második  császári rendeletre készült vaka-antológiát, a Dalok későbbi gyűjteményét (Goszen vakasú, 後撰和歌集), valamint a VIII. századi Tízezer levél gyűjteménye (Man’jósú, 万葉集 vagy 萬葉集) egyik első kutatói voltak. Vakáira jellemző a korban népszerű természetábrázolás, amely a képzeleten alapuló elgondolásokban és a természet elemeinek megszemélyesítésében nyilvánul meg.

Óe no Maszahira (大江匡衡)

952–1012

Az Óe család a kínai nyelvű irodalomban és tudományokban jeleskedett, Maszahira is kora kínai nyelvű irodalmának egyik kiemelkedő alakja, valamint kimondottan művelt tudósa volt. Felesége a X–XI. század fordulójának egyik legnagyobb költőnője, Akazome Emon (赤染衛門), Gó no dzsidzsú (江侍従) néven ismert lányuk pedig ugyancsak költőnő. Maszahira a vaka-költészetben kevésbé volt jelentős, ám tizenkét ilyen költeménye bekerült császári vaka-antológiákba, valamint személyes vaka-kötete (sikasú, 私家集) is fennmaradt.

Borítókép: Cukuba-hegy (a fordító felvétele)

[1] A Ragaszkodás-hegy a mai Tokiótól nagyjából 80 km-re északkeletre lévő Cukuba-hegy (Cukubajama, 筑波山). A VII–VIII. században a helyiek párválasztó összejöveteleket, ún. dalkerítéseket (utagaki, 歌垣) rendeztek itt, ekkor születtek a korai versváltások. A Cukuba-hegy neve többek között ez által összekapcsolódott a szerelemmel. A vers első két sora továbbá bevezető, amely hangismétléssel kapcsolódik a vaka további részéhez. A sűrű erdőként fordított kifejezés (az eredeti szó jelentése ‘sűrű’, ‘gyakori’, ‘tömött’) a lírai ént szerelme beteljesítésében akadályozó tényezőket (pl. szóbeszéd, a kiszemelt elutasítása, vagy egy rivális férfi) fejezi ki metaforikusan.

[2] Az eredeti szövegben a ‘(hegyek közé) bemegy’ és az ‘elmélyíti az érzéseket’ többértelmű kifejezésen keresztül fejezi ki a lírai én kiszemeltje meglátogatása iránti eltökélt szándékát, kapcsolódva egyúttal a bevezető természeti képéhez. Jelen költemény és a következő Josinobu-vers is a Ragaszkodás-hegy (Cukubajama, 筑波山) című éneket (fúzokuka, 風俗歌) idézi.

 Ragaszkodás-hegy,
közeli hegy, sűrű hegy.
Sűrű erdején, hej,
kinek fia juthat át?
Alatta juss hozzám,
oh, kedvesem, alatta!

[3] A Cukuba-hegy neve és a ‘szívét adja’ (kokoro o cuku, 心を付く) szókapcsolat második fele jelenik meg többértelmű kifejezésként.

[4] A „hegy” szót díszítő állandó jelző, ún. párnaszó (makurakotoba, 枕詞).

[Téma nélkül.]                                                           Ismeretlen költő

Ötödhót váró
citrusfa[1] virágának
illatát érzem.
Mintha régi kedvesem
ruhaillata volna!

(Régi és új dalok gyűjteménye, Nyári dalok, 139.)

[Téma nélkül.]                      az Anyacsászárnéi Hivatal vezetője, Sunzei lánya

Citrusfavirág
amerre illatozik,
elszenderedvén
álom is, lám, a régi
ruhaillatot ontja![2]

(Új „Régi és új dalok gyűjteménye”, Nyári dalok, 245.)

Amikor ötven verset ajánlott fel, „Felhővel azonosított szerelmi érzés” témában költötte.                         

az Anyacsászárnéi Hivatal vezetője, Sunzei lánya

Titokban égő
vágyam tüze felemészt.
Még a füstje[3] is
nyomtalanul eltűnő
felhő. Mily szomorú vég!

(Új „Régi és új dalok gyűjteménye”,
Szerelmes dalok második kötete, 1081.)

Fittler Áron fordításai

Sunzei lánya (Sunzei kjó no muszume, 俊成卿女)

1171 körül–1252 után

A 12–13. század jelentős költőnője. A vaka-költészet akkori vezető poétikusa, Fudzsivara no Sunzei (藤原俊成) unokája, azonban a Sunzei-házaspár fogadta örökbe, ezért Sunzei lányaként emlegették. Korabeli források szerint segített Sunzeinek a hetedik császári rendeletre összeállított vaka-antológia, az Ezer év dalainak gyűjteménye (Szenzai vakasú, 千載和歌集) összeállításában. Férje, Minamoto no Micsitomo (源通具) vaka-költőként ugyancsak kora központi alakja volt: a nyolcadik császári vaka-antológia, az Új „Régi és új dalok gyűjteménye” (Sinkokin vakasú, 新古今和歌集) egyik összeállítója. Sunzei lányának versei a 12. század végétől rendszeresen szerepeltek költői versenyeken, majd egy 1201-ben rendezett ilyen eseményen a korszak irodalmi életének irányítója, Gotoba visszavonult császár (Gotoba in, 後鳥羽院) is felfigyelt vakáira és a rendeletére összeállított Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-nek egyik kiemelkedő költőnője lett. Később költői tehetsége révén a visszavonult császár udvarhölgyeként is tevékenykedett. Vakáinak jellegzetessége az aprólékos lélekábrázolás, melyet gyakran a korban népszerű retorikai eszközön, a korábbi korok költeményeinek idézésén (honkadori, 本歌取り) és regények jeleneteinek versbe öntésén (honszecudori, 本説取り) kerezetül valósított meg. Fenti „Titokban égő…” kezdetű vakája különösen elismert, ez alapján kortársaitól a Titokban égő Sósó (Sitamoe no Sósó, 下燃えの少将) becenevet kapta. (Sósó Sunzei lányának udvarhölgyneve volt.) 1213-ban buddhista szerzetesnőnek állt, de 1251-ig részt vett az udvar irodalmi életében.

Borítókép: Citrus tachibana (a fordító felvétele)

[1] A Citrus tachibana (japánul tacsibana, 橘) nevű illatos fehér virágú citrusféle (ld. a borítóképen). A holdnaptár szerinti negyedik-ötödik hónapban (nagyjából a Gergely-naptár szerinti május-június) nyílik, amely időszak a korabeli japán évszakfelosztás szerint nyarat jelentett, tehát a tacsibana a nyári vakák egyik jellegzetes tájeleme.

[2] Az itt közölt első vakát, az „Ötödhót váró…” kezdetű költeményt idézi a költőnő.

[3] Egyaránt utal a titkolt szerelem érzésével gyakran összekapcsolódó füstre és a (szerelmi bánat miatti) halál utáni hamvasztás füstjére.

Két vers, melyeket huszonharmadikán saját kedvére költött.

Tavaszi réten
gomolyog csak a pára,
szívem szomorú.
Most az alkonyi fényben
egyre sír a poszáta![1]

Házam kertjében
kicsiny bambuszligetnél
szellő fújdogál:
milyen csendesen susog
ezen az alkonyaton!

Egy vers, melyet huszonötödikén költött. 

Nyugodt, langymeleg
ragyogó tavasznapon
pacsirta száll fel.
Bánat üli szívemet,
hisz egyedül gyötrődöm.

Ragyog a tavaszi nap, s szól a pacsirta. A bánatot oly nehéz volna dal nélkül enyhíteni. Ezért költötte ezeket a dalokat szerzője, s derítette magát jobb kedvre. Ebben a kötetben, amely verseknél nem szerepel a költő neve, csak az időpont, a hely és a körülmények, mind Ótomo no Jakamocsi művei.

(Tízezer levél gyűjteménye, Tizenkilencedik kötet, 4290–4292.)

Fittler Áron fordításai

Ótomo no Jakamocsi (大伴家持)

718?–785

A VIII. század egyik legnagyobb vaka-költője. Az első japán nyelvű versantológiában, a Tízezer levél gyűjteményében (Man’jósú, 万葉集 vagy 萬葉集) ő szerepel a legtöbb verssel, a gyűjtemény kései korszakának képviselője, valamint a hagyomány szerint ő volt az antológia főszerkesztője. Családjában igen sok költőt találunk: apja, Ótomo no Tabito (大伴旅人) ugyancsak kora jelentős verselője, ahogyan nagynénje, a Szakanoue-beli Ótomo-lány (Ótomo no Szakanoue no iracume, 大伴坂上郎女), de a Szakanoue-beli Ótomo úrhölgy (Ótomo no Szakanoue no óiracume, 大伴坂上大嬢) néven ismert feleségétől, valamint öccsétől, Fumimocsitól (書持) is szerepelnek versek a VIII. századi gyűjteményben. Jakamocsi igen széles körűen tevékenykedett: több lakomán komponált vakákat, tartományi kormányzóként pedig maga is rendezett ilyen versköltéssel egybekötött rendezvényeket. Ezen kívül összegyűjtötte a fővárostól távoli vidékeken szolgáló határőrök dalait (szakimoriuta, 防人歌) és ő maga is komponált ilyen témájú vakákat. Költészetére nagy hatást gyakorolt a kínai irodalom, de a korábban keletkezett vakákból is merített. Költeményeinek témája változatos: találunk köztük szerelmi versváltásokat, gyászverseket és a négy évszak tájelemeit megéneklő műveket is.

Borítókép: a fordító felvétele

[1] Japán berkiposzáta (jap.: uguiszu [鶯], lat.: Horornis diphone). A klasszikus japán költészetben a tavasz hírnöke és jellegzetes madara.

„Tavasz kezdete” témában költötte.                           A régens és főminiszter

Még Josinonak[1]
hegyét is pára lepi.
Régi városba,
hol hó és hírnév hullik,[2]
megérkezett a tavasz!

(Új „Régi és új dalok gyűjteménye”, Tavaszi dalok első kötete, 1.)

A Költészeti Hivatal dalversenyén[3] költötte „Rejtett szerelem” témában
    A régens és főminiszter

Nanivai halász!
Vajh milyen végzet folytán
korhadsz el végleg?
Nem sodor össze a sors
vízi útjelzők között.[4]

(Új „Régi és új dalok gyűjteménye”, Szerelmes dalok első kötete, 1077.)

Amikor a Bal Felőli Palotaőrség felső rangú parancsnoka volt, a házában rendezett száz verses dalversenyen költötte „Rejtett szerelem” témában.               A régens és főminiszter

Ki ne hulljatok
első zápor cseppjei
felhős bérceken!
Még ha alant a lombok
színe meg is változik.^[5]

(Új „Régi és új dalok gyűjteménye”,
Szerelmes dalok második kötete, 1087.)

Fittler Áron fordításai

Fudzsivara no Rjókei (藤原良経)

1169–1206

A Fudzsivarák magas rangú Kudzsó (九条) ágából származik, apja, Kudzsó Kanezane (九条兼実) kora jelentős politikai vezetője volt. 1202-ben Rjókeit is régenssé (sessó, 摂政), majd 1204-ben főminiszterré (dadzsódaidzsin, 太政大臣) nevezték ki. A XII–XIII. század fordulójának egyik legjelentősebb vaka-költője volt, az 1190-es években ő irányította az irodalmi életet. Több jelentős költői versenyt és más hasonló költészeti rendezvényt szervezett, amelyek alkalmat nyújtottak a kor verselőinek és vaka-kritikusainak az új lírai hang kifejlesztésére és a vaka-költészet kifejezésrendszerének gazdagítására. Ez a tevékenység az 1192-ben ugyancsak Rjókei által rendezett monumentális Hatszáz fordulós költői versenyen (Roppjakuban utaavasze, 六百番歌合) csúcsosodott ki. A Gotoba visszavonult császár által 1201-ben felállított Költészeti Hivatal egyik vezéregyénisége lett, központi szerepet vállalt a nyolcadik császári rendeletre összeállított vaka-antológia, az Új „Régi és áj dalok gyűjteménye” összeállításában, amelynek ő írta japán nyelvű előszavát, és amelyet az ő – jelen válogatásban is szereplő – „Még Josinonak…” kezdetű vakája nyit. Az antológia végleges elkészültét azonban fiatalon bekövetkezett hirtelen halála miatt nem érhette meg. Több mint 300 költeménye került be császári vaka-antológiákba.

Borítókép: Josino hegyei között (a fordító felvétele)

[1] 吉野. A mai Nara prefektúrában található hegyes vidék (ld. a borítóképen). A IX–XIII. században elsősorban téli versekben szerepel hóval borított, magányos helyként. A VII. században császári villa volt itt, a harmadik sorban olvasható „régi város” erre utal. Rjókei továbbá a hires X. századi költő, Mibu no Tadamine alábbi vakáját (Kimaradt dalok gyűjteménye, Tavaszi dalok, 1.) idézi:

                        Eljött a tavasz –
a naptár is ezt mondja.
Lám, Josinonak
hegyét is ezért lepi
könnyű pára ma reggel?

(Károlyi Orsolya fordítása)

[2] Az eredeti szövegben többértelmű kifejezésen alapuló retorika található. A „furu” szó ‘hullik’ (降る) jelentéssel a hóra, ’régi lesz’ (古る) jelentéssel a régi városra, a josinoi császári villára vonatkozik.

[3] A Költészeti Hivatal (Vakadokoro, 和歌所) a XIII. század eleji irodalmi élet irányítója, Gotoba visszavonult császár (Gotoba in, 後鳥羽院) által 1201-ben az Új „Régi és új dalok gyűjteménye” összeállításának céljából felállított intézmény. Az itt említett költői versenyt 1201 nyolcadik húnapjában rendezték.

[4] Naniva (難波) a mai Ószaka-öböl. A vers többértelmű kifejezések sorával ír le egy Naniva-öbölbeli tájat és fejezi ki a rejtett szerelem miatti gyötrődés érzését egyszerre. A nanivai halász a lírai én, a ’sors’, ’végzet’ jelentésű „eni” (縁) szó magában foglalja az ’öbölben’ (e ni, 江に) kifejezést. A negyedik sor eredeti változatában megtalálható a ’hullám’ (波) és a ’mert nincs’ (無み) jelentéseket magában foglaló „nami” szó, amely a második sor „e ni” kifejezésével együtt szemantikailag kapcsolódik Nanivához. Az ötödik sorban olvasható vízi útjelző oszlopok (miocukusi, 澪標) a Naniva-öböl jellegzetességei, a szó azonos alakú a ’kiteszi a lelkét’, ’feláldozza magát’ jelentésű „mi o cukuszu” (身を尽くす) kifejezés egyik alakjával, és ugyancsak Nanivához kapcsolódik szemantikailag. A harmadik sor „elkorhad” szava a vízi útjelzőkhöz kapcsolódik, és egyben vonatkozik a lírai énre is, aki a hosszas gyötrődésben már-már megsemmisül.

[5] A természeti képek mögött a rejtett szerelem motívumai húzódnak meg. Az „első zápor cseppjei” a szerelem érzését, a felhők által eltakart bércek a lírai én szerelmét titkoló szívét jelentik, a záportól alant elszíneződő lombok pedig a lírai én titkon ejtett véres könnyeitől megfestődő ruháját szimbolizálják. Rjókei továbbá Ki no Curajuki Régi és új dalok gyűjteményében szereplő következő vakáját idézi:

Fehér harmat is,
zápor is oly sűrűn hull:
Csurgó-hegyen a
legalsó levelekig,
lám, mily színes lett a táj!

(Őszi dalok második kötete, 260.)