Ahogy a fákról elszivárog

a nyári zöld és el a sárga,

kinyílik utaknál az árok

a kockavető angyal árka,

s ami merész igaz és szép volt

idetalál hozzám s követne,

kialvó ívemet a szétszórt

számozott és kies terekre –

 

És bolygatón, hogy már nyugodjak,

helyet mutat: mezőt, lenyargalt

ideák földjét. Nincs lopottabb,

sem illanóbb alkalom angyalt

keresni a gödrös tenyérhez,

szedetve utak fogytán s vetve

a végső végtelenbe ékes

zuhanásom fészkét feledje –

 

Nem számol 21-et. Egyet,

csak a dobást a gerjedő kéz

fehér gazdája. Lelkesedjek,

hiszen magához húz a föld és

a lent a fent s minden irányok

felöltik, mi testem palástja.

Kinyílik utaknál az árok.

A kockavető angyal árka.