A megalázott trójai nők

Egyetemes érvény és politikai aktualitás

Euripidész drámái, köztük a Trójai nők, a korabeli athéni politikai eseményekre is reflektálnak, sőt, talán politikai okai vannak annak is, hogy a darab a drámaversenyen második lett, vagyis megbukott. Az athéniak Kr. e. 416-ban választás elé állították a politikailag semleges Mélosz szigetének lakóit, hogy lépjenek be az attikai szövetségbe, különben elpusztulnak. Mivel a mélosziak nem akarták feladni függetlenségüket, az athéniak az egész várost lerombolták, a férfiakat legyilkolták, a gyermekek és a nők pedig rabszolgasorba kerültek. (Thuküdidész 5, 85–116) 1.  Euripidész tragédiájának intése ugyan nem erre a konkrét eseményre céloz, hiszen Mélosz elpusztítása 415/416 telén történt, ezért ennek híre a Trójai nők megírása idején még nem juthatott el Athénba, ám a költő általában véve óv a hasonló pusztításoktól.  2  Mélosz esete ugyanis nem az első Athén történetében: a peloponnészoszi háborúban hasonlóan járt például a makedóniai Szkioné, melynek elfoglalásáról Thuküdidész számol be: „Ugyanebben a nyári időszakban az athéniak elfoglalták Szkiónét, a férfiakat megölték; az asszonyokat és gyermekeket eladták rabszolgának, a területet pedig művelésre a plataiaiaknak adták át.” (Thuk. 5, 32, Muraközy Gyula fordítása). Hogy a szakirodalom mégis elsősorban Mélosz pusztulásához köti Euripidész művét, annak az oka, hogy a történetíró Thuküdidész ezt tárgyalja legrészletesebben, dialógus formában bemutatva az athéniak és mélosziak vitáját. Az említett Thuküdidész-részlet világirodalmi hatása is nagy, az újgörög irodalomban például Jannisz Ritszoszt ihlette egy megrázó és megrendítő elbeszélő költemény megírására. Euripidész darabja minden bizonnyal kötődik azokhoz a vitákhoz is, melyek az athéniak gyászos verséggel végződő szicíliai expedícióját megelőzték. Az athéniak Kr. e. 415-ben indultak Alkibiadész javaslatára a gabonában gazdag sziget meghódítására, s a meggondolatlan katonai vállalkozás Kr. u. 413-ban az athéni haderő teljes vereségével végződött. Elképzelhető, hogy a háborús támadást őrültségnek és önpusztításnak tartó Euripidész darabja az expedíció tervétől elragadtatott athéniak előtt éppen emiatt a burkolt politikai célzás miatt nem aratott sikert, s szorult a második helyre a drámaversenyen. 3

 

A Trójai nők című darab azonban éppen azért időszerű, mert a konkrét politikai célzásokon túlmutatva egy általános s minden történelmi időszakban aktuális problémát tárgyal: a győztes és a legyőzött viszonyát, az alá- és fölérendeltség, a hatalom és a kiszolgáltatottság kérdését. A trójai háború egy olyan mitikus (az Euripidész-korabeli közönség számára: történelmi) esemény, mely a görögök szemszögéből egy dicső, győzelmes hadjáratnak lehet az archetípusa. Euripidész ezt a dicső győzelmet is értelmetlen vérengzésnek tartja.

 

Nem mellékes az sem, hogy a darab a háború következményeinek egy sajátosan női szempontból való bemutatása. A női látószög előtérbe kerülése Euripidész életművére általában véve is jellemző: hogy ezt a korabeli közönség is így érzékelte, bizonyítja az attikai komédia is, hiszen Euripidésznek a nőkhöz való viszonya a komédiaszínpadon témaként is felbukkan. Arisztophanész A nők ünnepe című darabjában Euripidész mint a nők ellensége jelenik meg, s meg kell ígérnie, hogy többé semmi rosszat nem fog írni a nőkről.  4 A női szereplők kiemelése és a női jellemek elmélyült ábrázolása valójában jellemző Euripidészre, ám nőképe egyáltalán nem sematikus, sem egyértelműen elítélőnek, sem egyértelműen és minden tekintetben dicsérőnek nem tartható. A Trójai nők című dráma többféle női jellemet bemutat, ezek közül csak Helené ábrázolása negatív. A nemes jellemeket a megváltozott körülmények csak megedzik. A korábban a sokgyerekes családot összetartó, tekintélyparancsoló idős királynő hatalmát elveszíti ugyan, de nem törik meg teljesen: Meneláosz királlyal nem meghunyászkodva, rabszolganőként beszél, hanem tapasztalt, bölcs tanácsadóként, szinte vele egyenrangúnak tartva magát. Kasszandra, akinek a jósszavában Apollón büntetése folytán senki nem hisz, saját halálának tudatában is felemelt fejjel megy Agamemnónhoz, őrjöngése tulajdonképpen isteni megszállottság, a gyászos körülmények között visszatetszőnek tűnő öröme pedig abból a meggyőződésből fakad, hogy a görög sereg vezérén hamarosan bosszút is áll, hiszen miatta fogja megölni Klütaimnészta hazatérő férjét.  5  Agamemnónnal együtt ugyan Kasszandrát is megölik, ő azonban bosszúból kész feláldozni saját életét. Kasszandra tervezett „házassága”, mely tulajdonképpen nem más, mint ágyasság, Andromakhé és Hektór ideális házasságának ellenképe a darabban. Andromakhé a tisztes feleség mintaképe, aki hős férje halála után gyermekében keres vigasztalást. A sors iróniája, hogy éppen férje gyilkosának, Akhilleusznak a fia választotta ki őt, a gyilkosok házában lesz szolgáló. Mindenképpen szerencsétlen, ha netán elfelejti férjét, Hektórt, akkor a hűtlenség miatti lelkiismeret-furdalás fogja gyötörni, ha pedig első férjére emlékezve megveti új parancsolóját, saját életét keseríti meg. Euripidész Andromakhé című drámájában a címszereplőt Neoptolemosz palotájában, rabszolganőként látjuk, aki Neoptolemosznak már egy fiat is szült. A dráma konfliktusa abból fakad, hogy Neoptolemosz feleségül vette Meneláosz és Heléna lányát, Herminonét, aki viszont a rabnővel ellentétben meddő, s azzal vádolja Andromakhét, hogy varázsszerekkel ő tette meddővé, hogy a férjével meggyűlöltesse. Heléna számító és ravasz nő, érdekeinek megfelelően hol erre, hol arra az oldalra áll, saját hibáit nem hajlandó beismerni, saját szépségében bízva messzire veti el a sulykot, ám a szerencse mégis mindvégig neki kedvez. A Trójai nőkben nincs utalás arra a mítoszvariánsra, melyet Euripidész egy másik fennmaradt tragédiájában, a Helenében dolgozott fel: ebben Helené tiszta erkölcsű nővé, férje, Meneláosz pedig az istenektől becsapott emberré válik. Helenének ugyanis (Héra közbeavatkozásának köszönhetően) csak az árnyképe jutott el Trójába, az igazi Helenével Meneláosz csak a Trójai háborúból hazatérve, Egyiptomban találkozik. A Helené című drámában a címszereplőt Hermész ködbe rejtve az éter árjain vitte Próteuszhoz az egyiptomi Phároszba. A dráma alapkonfliktusa abból adódik, hogy míg a király, Próteusz élt, Helenét megbecsülték, ám Próteusz halála után annak fia a férjéhez mindvégig hű Helenét nászra akarta kényszeríteni. A prológusban a Próteusz sírjához menekült Helené térdre borulva kéri a halottat, hogy védje meg.

Lábjegyzet:

  1. „Az athéniak minden kezükbe került felnőtt méloszi férfit lemészároltak, a gyermekeket és asszonyokat pedig eladták rabszolgának.” THUKÜDIDÉSZ, A peloponnészoszi háború, ford. Muraközy Gyula, Bp., Osiris, 1999, 406.
  2. Vö. A. Maria van ERP TAALMAN KIP, Euripides and Melos, Mnemosyne, Vol. XL, Fasc. 3–4 (1987), 414–417. A szerző szerint Mélosz pusztulása és Euripidész drámájának megírása közt nem lehet közvetlen összefüggés, hiszen lehetetlen, hogy Euripidész olyan gyorsan megírta és betanította volna a darabot, ám az előadást látva-hallgatva a nézők már visszaemlékezhettek Mélosz esetére.
  3. Vö. Kjeld MATTHIESSEN, Die Tragödien des Euripides, München, C. H. Beck, 2002, 157.
  4. ARISZTOPHANÉSZ vígjátékai, ford. ARANY János, Budapest, Osiris, 2002, 595.
  5. Valójában persze Klütaimnésztrának egyéb okai is vannak arra, hogy a trójai háborúból hazatérő férjét megölje. A leggyakrabban hangoztatott ok Iphigeneia feláldozása, melyért a sértett feleség bosszút szeretne állni. Kasszandra azonban saját szerepét hangsúlyozza, hogy Agamemnón megöletését a trójaiak bosszújának tulajdonítsa.