Egyetemes érvény és politikai aktualitás

Euripidész drámái, köztük a Trójai nők, a korabeli athéni politikai eseményekre is reflektálnak, sőt, talán politikai okai vannak annak is, hogy a darab a drámaversenyen második lett, vagyis megbukott. Az athéniak Kr. e. 416-ban választás elé állították a politikailag semleges Mélosz szigetének lakóit, hogy lépjenek be az attikai szövetségbe, különben elpusztulnak. Mivel a mélosziak nem akarták feladni függetlenségüket, az athéniak az egész várost lerombolták, a férfiakat legyilkolták, a gyermekek és a nők pedig rabszolgasorba kerültek. (Thuküdidész 5, 85–116) ¹.  Euripidész tragédiájának intése ugyan nem erre a konkrét eseményre céloz, hiszen Mélosz elpusztítása 415/416 telén történt, ezért ennek híre a Trójai nők megírása idején még nem juthatott el Athénba, ám a költő általában véve óv a hasonló pusztításoktól.  ²  Mélosz esete ugyanis nem az első Athén történetében: a peloponnészoszi háborúban hasonlóan járt például a makedóniai Szkioné, melynek elfoglalásáról Thuküdidész számol be: „Ugyanebben a nyári időszakban az athéniak elfoglalták Szkiónét, a férfiakat megölték; az asszonyokat és gyermekeket eladták rabszolgának, a területet pedig művelésre a plataiaiaknak adták át.” (Thuk. 5, 32, Muraközy Gyula fordítása). Hogy a szakirodalom mégis elsősorban Mélosz pusztulásához köti Euripidész művét, annak az oka, hogy a történetíró Thuküdidész ezt tárgyalja legrészletesebben, dialógus formában bemutatva az athéniak és mélosziak vitáját. Az említett Thuküdidész-részlet világirodalmi hatása is nagy, az újgörög irodalomban például Jannisz Ritszoszt ihlette egy megrázó és megrendítő elbeszélő költemény megírására. Euripidész darabja minden bizonnyal kötődik azokhoz a vitákhoz is, melyek az athéniak gyászos verséggel végződő szicíliai expedícióját megelőzték. Az athéniak Kr. e. 415-ben indultak Alkibiadész javaslatára a gabonában gazdag sziget meghódítására, s a meggondolatlan katonai vállalkozás Kr. u. 413-ban az athéni haderő teljes vereségével végződött. Elképzelhető, hogy a háborús támadást őrültségnek és önpusztításnak tartó Euripidész darabja az expedíció tervétől elragadtatott athéniak előtt éppen emiatt a burkolt politikai célzás miatt nem aratott sikert, s szorult a második helyre a drámaversenyen. ³

 

A Trójai nők című darab azonban éppen azért időszerű, mert a konkrét politikai célzásokon túlmutatva egy általános s minden történelmi időszakban aktuális problémát tárgyal: a győztes és a legyőzött viszonyát, az alá- és fölérendeltség, a hatalom és a kiszolgáltatottság kérdését. A trójai háború egy olyan mitikus (az Euripidész-korabeli közönség számára: történelmi) esemény, mely a görögök szemszögéből egy dicső, győzelmes hadjáratnak lehet az archetípusa. Euripidész ezt a dicső győzelmet is értelmetlen vérengzésnek tartja.

 

Nem mellékes az sem, hogy a darab a háború következményeinek egy sajátosan női szempontból való bemutatása. A női látószög előtérbe kerülése Euripidész életművére általában véve is jellemző: hogy ezt a korabeli közönség is így érzékelte, bizonyítja az attikai komédia is, hiszen Euripidésznek a nőkhöz való viszonya a komédiaszínpadon témaként is felbukkan. Arisztophanész A nők ünnepe című darabjában Euripidész mint a nők ellensége jelenik meg, s meg kell ígérnie, hogy többé semmi rosszat nem fog írni a nőkről.  ⁴ A női szereplők kiemelése és a női jellemek elmélyült ábrázolása valójában jellemző Euripidészre, ám nőképe egyáltalán nem sematikus, sem egyértelműen elítélőnek, sem egyértelműen és minden tekintetben dicsérőnek nem tartható. A Trójai nők című dráma többféle női jellemet bemutat, ezek közül csak Helené ábrázolása negatív. A nemes jellemeket a megváltozott körülmények csak megedzik. A korábban a sokgyerekes családot összetartó, tekintélyparancsoló idős királynő hatalmát elveszíti ugyan, de nem törik meg teljesen: Meneláosz királlyal nem meghunyászkodva, rabszolganőként beszél, hanem tapasztalt, bölcs tanácsadóként, szinte vele egyenrangúnak tartva magát. Kasszandra, akinek a jósszavában Apollón büntetése folytán senki nem hisz, saját halálának tudatában is felemelt fejjel megy Agamemnónhoz, őrjöngése tulajdonképpen isteni megszállottság, a gyászos körülmények között visszatetszőnek tűnő öröme pedig abból a meggyőződésből fakad, hogy a görög sereg vezérén hamarosan bosszút is áll, hiszen miatta fogja megölni Klütaimnészta hazatérő férjét.  ⁵  Agamemnónnal együtt ugyan Kasszandrát is megölik, ő azonban bosszúból kész feláldozni saját életét. Kasszandra tervezett „házassága”, mely tulajdonképpen nem más, mint ágyasság, Andromakhé és Hektór ideális házasságának ellenképe a darabban. Andromakhé a tisztes feleség mintaképe, aki hős férje halála után gyermekében keres vigasztalást. A sors iróniája, hogy éppen férje gyilkosának, Akhilleusznak a fia választotta ki őt, a gyilkosok házában lesz szolgáló. Mindenképpen szerencsétlen, ha netán elfelejti férjét, Hektórt, akkor a hűtlenség miatti lelkiismeret-furdalás fogja gyötörni, ha pedig első férjére emlékezve megveti új parancsolóját, saját életét keseríti meg. Euripidész Andromakhé című drámájában a címszereplőt Neoptolemosz palotájában, rabszolganőként látjuk, aki Neoptolemosznak már egy fiat is szült. A dráma konfliktusa abból fakad, hogy Neoptolemosz feleségül vette Meneláosz és Heléna lányát, Herminonét, aki viszont a rabnővel ellentétben meddő, s azzal vádolja Andromakhét, hogy varázsszerekkel ő tette meddővé, hogy a férjével meggyűlöltesse. Heléna számító és ravasz nő, érdekeinek megfelelően hol erre, hol arra az oldalra áll, saját hibáit nem hajlandó beismerni, saját szépségében bízva messzire veti el a sulykot, ám a szerencse mégis mindvégig neki kedvez. A Trójai nőkben nincs utalás arra a mítoszvariánsra, melyet Euripidész egy másik fennmaradt tragédiájában, a Helenében dolgozott fel: ebben Helené tiszta erkölcsű nővé, férje, Meneláosz pedig az istenektől becsapott emberré válik. Helenének ugyanis (Héra közbeavatkozásának köszönhetően) csak az árnyképe jutott el Trójába, az igazi Helenével Meneláosz csak a Trójai háborúból hazatérve, Egyiptomban találkozik. A Helené című drámában a címszereplőt Hermész ködbe rejtve az éter árjain vitte Próteuszhoz az egyiptomi Phároszba. A dráma alapkonfliktusa abból adódik, hogy míg a király, Próteusz élt, Helenét megbecsülték, ám Próteusz halála után annak fia a férjéhez mindvégig hű Helenét nászra akarta kényszeríteni. A prológusban a Próteusz sírjához menekült Helené térdre borulva kéri a halottat, hogy védje meg.