Csorba Győző rajongott a filmekért. Kedvenc rendezője Woody Allen volt. Fejből tudott idézni az Annie Hallból bármikor. Munkája miatt azonban nem lehetett elfogult egy alkotóval szemben sem, nem kivételezhetett, mert ha bárhol (akár barátai között is) áradozott egy Allen-filmről, valaki azonnal leszólta a lelkes érveket. Fél hétkor érkezett a konferenciaterembe. Leült arra a székre, mely a legközelebb volt az ajtóhoz. Megigazította zakóját, de annak ujjai még így is túl nagynak tűntek. A Műfaji dekonstrukció a remitizáció tükrében az off-hollywoodi zsánerfilmek paradigmaváltó esztétikumában című értekezlet pontosan hétkor kezdődött. Dezsőnek szakmai kötelességből az egyetemen kellett lennie. A legnevesebb kutatók, leghíresebb esztéták egytől egyig helyet foglaltak a teremben. Dezső kézfejeit összefűzve hüvelykujjait egymás körül mozgatta. Ez az unalom nemzetközi jelzése, így a külföldi szaktekintélyek is messziről látták, neki itt senki sem tud elég érdekeset mondani. A konferencia elkezdődött. Az első előadást egy francia esztéta tartotta. Magas, szikár 70-es férfi. Középen kopasz fejével, könyökfoltos tweed-zakójával és keki színű nyakkendőjével leginkább egy 50-es évekbeli fizikatanárra hasonlított, aki szabadidejében triangulumozik egy kisvárosi Big Bandben, vagy a templomi kórus baritonszekciójának büszke, ámde jelentéktelen tagjai – gondolta Győző.

Az előadásból egy szót sem értett, de úgy érezte, itt az idő, hogy elvégezze, amiért a konferenciára jött, és kipróbálja régi, három szavas elméletét. Mikor a francia befejezte, Győző elkapta azt a rövid, ám belépőjét tekintve tökéletes pillanatot, mikor egy beszéd véget ér, de a taps még nem kezdődik el. Ez a tizedmásodperc nem sok mindenre elég, de Győzőnek ennyi kellett, hogy egy szakma alapjait ledöntse. „Baromság!” – kiáltotta hirtelen. Az egész konferencia egyszerre horkant fel, és a döbbent koordinátor a mikrofonba beszélve kérdezett vissza. „Hogy mondja a kolléga Úr?” „Excusez-moi!” – fordult Győző a franciához, majd folytatta. „Baromság, úgy ahogy van!” „Szóval a kolléga úgy érti, hogy a bináris oppozíciók strukturálatlansága által okozott genre-kérdéseknek nem a preskriptív posztkolonialista elméletek az alapjai?” „Nem, én úgy értem, ahogy mondtam. Ez baromság!” „Hmm… tehát a kolléga szerint az off-hollywoodi nonkonformisták pszeudo-experimentális törekvései nem rejtik a rekonstrukciós diverzivitás alapjait. Érdekes meglátás. Ebbe még nem is gondoltunk bele. Kedves kollega, úgy tűnik már emiatt érdemes volt megtartani ezt a konferenciát. Az ilyen friss, újszerű és megkérdőjelezhetetlen gondolatok viszik előre a tudományunkat. Mit gondol Ön erről?”

Az összes jelenlevő Győzőre nézett, a Mindentudás Egyeteme operatőrei csak Győzőre fókuszáltak, az újságírók köré gyűltek, a terem összes kivetítőjén Győzőt lehetett látni, ahogy komolyan, de magabiztosan ráncolja szemöldökét, krákog kettő rövidet, majd határozottan, teljes tudását bevetve a következőt válaszolja: „Leszarom!” Feleletét óriási, szűnni nem akaró vastaps követte. Mikor az őrjöngő tömeg lecsendesedett, a rangidős professzor odasétált Győzőhöz, leakasztott a nyakából egy medált, mely az akadémiai tagság jele, és Győzőnek nyújtotta. „Hogy hívják Önt professzor Úr?” – kérdezte. „Hívjon Győzőnek.” „Rendben. Győző, amit az imént mondott az elidegenedésről, az egyszerre dönti meg eddigi elméleteinket, és ad nekünk új perspektívákat témánk szakszerűbb kutatásához. Fogadja el az Akadémiai tagságot!”

„Köszönöm, de mennem kell dolgozni!” – mondta Győző és elindult az ajtó felé. „Amúgy tetszik a kecskeszakálla, igazán előnyös!” – bökte oda a főprofesszornak. „Mit akar ezzel mondani?” „Gondolkozzon el rajta! És maguk is, kedves Uraim!” – válaszolta Győző, majd elhagyta a termet. A résztvevők egy darabig csak zokogtak, majd a meghatódottság és a teljes átszellemülés felemelő érzésével folytatták konferenciájukat.

Győző elhagyta a termet. Besétált a földszinti férfivécébe, kinyitotta a bal hátsó fülkét, levette bérelt zakóját, átöltözött és elindult a főépület másodok emeletére. Kivette a raktárból a felmosó szettet. Még két teljes emelettel végeznie kell a munkaidő végéig. „Sohasem lennék egy olyan klubnak tagja, amely elfogad engem tagjának! Győző professzor felmossa a lábatok nyomát, amíg az elidegenedésről vitatkoztok!” – nevetett magában büszkén, hiszen a régi elméletét bebizonyította. Nagyon egyszerű volt Csorba Győző három szavas elmélete: „Elég egy öltöny!”