1. szint

Hajnal kettő körül járhatott az idő, mikor a vég elrendeltetett. Eleinte játéknak indult, egyikőnk sem tudhatta, hová vezet.  Amint belekezdtünk, késő volt.

Hajnal kettőt üthetett az óra, mikor először megmozdult körülöttünk a sötétség. Semmit sem láthattunk, a gerincünk mentén éreztük. A hideg egész lényünket átjárta. Az üresség a lelkünkbe látott, ekkor valamelyikünk a nevemet kiáltotta…

A monitor kéken villogott, fénye a szemközti falon tükröződött. Telefonunk egyszerre szólalt meg, megnézni azonban egyikünk sem merte.

– Kérlek, mondja valaki, hogy álmodom – ekkora már könnyeinkkel is meg kellett küzdenünk.

Gépies mozdulattal nyúltam a zsebembe, a kijelzőn új üzenet ikonja:

II. szint, 1:23,4 múlva

Egy tompa puffanás, mások könyörögnek, valaki Isten nevét emlegeti… Én pedig emelkedem.

 

 

2. szint

Hajnal 4 óra is elmúlt már. Megkezdődött a következő fázis. Néhányan alszanak, mások úgy tesznek, megint mások ájultan hevernek a kavargó árnyak között.

Néha mintha az ürességnek szeme volna. Másszor elhomályosul látásunk. A tér zsugorodik, az idő szálai megnyúlnak. Gondolataink egyre összefüggéstelenebbek, a látomások egyre vadabbak.

Rothadás szagát érzem, vér íze a számban. Gyűlölet ködösíti az emlékeimet, szúró érzés bal oldalt, a bordáim felett. A látható láthatatlanná válik, az értelem kész letenni fegyverét.

A háttérben csámcsogás, fröcsögés, valaki levegőért kapkod. Csont reccsenése hallatszik, és néma, súlytalan csend.

Bujasággal telt sóhaj, kéjes sikolyok, ütemes csattogás. Egy vak szempár mered ránk a szoba végéből, arca azonban nincs. Lábunk hideg vízben tocsog.

Mind könnyűnek érezzük magunkat, a folyosó végén lépcsőforduló. Szirénázás; majd egy mély hang. Elértétek a harmadik szintet.

 

 

3. szint

A sötétség az utat keresi szívünkhöz. Beszivárog a fülünkön, orrunkon, szájunkon, szemeinken át. Lelkünk lélegzetért küzd, az élő húst elevenen tépi le magáról. A lehulló húscafatok látványa vágyat fakaszt ágyékomban.

Az eufória lesben áll, prédára vadászik. Amint az értelem maradék darabkái is felszívódnak a nyálkás-édeskés őrületben, fekete fekéllyel tölti el egész lényem. A tomboló szörnyeteg védelmébe fogad, gyengéden dédelget, vállain hordoz. Lassan indulok legközelebbi társam felé.

Hajnali kettőt ütött az óra.