A bolond

Bordámra nőtt a szívem,
agyamba nőtt a vágy –
amit sosem tudtam megadni.
Fejem hajtottam a válladra,
Isten tudja hányszor, és még
így is, képes voltam feladni.
Porladó csontváz voltam,
és a kinyilatkoztatás elmaradt.
A hátad mögött vártam a bátorságot,
de elcsúsztam a jégen.
Lemaradtam, utána már csak
a januári esőben ébredtem rá,
hogy sosem mondtam ki: szeretlek.
Sorkatonaságba küldtem a hibáimat,
ott menetelnek melletted,
hátha megjavulnak.
Bár elhagyott ember után tilos
sóvárogni, fordulni, ránézni, –
úgysem lesz igaz számára a tekintet.

 

A lebomlás

Egy mázsát nyom az az
elharapott mosoly, amit
feléd próbálok küldeni.
Kivasaltam a gerincem,
neked adom a kulccsontomat,
hátha kinyitod a kafkai félelmemet.
Zajos titkot csinálok belőled,
ez a költészet lényege.
Egy sablonisten leszel,
én meg zavarba jövök tőled.
Pedig én írtalak. A múzsák mind kurvák.
De te nem vagy múzsa. Te csak vagy.
Nem tudom milyen lehet
egy versben lenni –
talán kicsit olyan, mint egy
unott családi asztal mellett
mentesvizet inni, miközben
már mindenki részeg,
mégis te szédülsz egyedül.
Inkoherensen fogalmazok
és széttört cserepekkel rajzolok
egy szívet az aszfaltra, nézed,
ahogy egy teljes perc eltelik
belőlem.
Az igazság meg az, hogy 43
óra telt el.
Vért bombáztak szemeimbe,
mégis látlak.
A Kis Hercegnek rózsája volt
a búrája alatt,
nekem csak egy szétrohadt
disznószívem a palack alatt.
Megszelídítheted, úgyis,
mint a penész a falba,
beleeszem magam az emlékezetedbe
és szétcsúsznak ujjaink,
összeomlik a tüdőm –
majd búra alá teheted
egy kedvesebb bolygón, ahol
talán én is kedvesebb leszek,
nem neonzúgás és didergés.

Fogd meg az ujjam, kérlek.

 

Az ügyészség

Kérem jegyzőkönyvbe venni a
következőket:
a próba szerencse, de általában bukás.
A randik mindig kínosak voltak,
és az esetek 60%-ban nem amiatt
jöttek össze emberek.
Már minden vers közhely. Az közhely,
hogy mindenki író vagy költő.
Kérem, azt is jegyezze le, hogy ha
meghalok, a naplóimat tegyék
közszemlére. Nem érdekel a
„halottról jót, vagy semmit”.
És ettől az indoktól fogva megkérem
a tisztelt bíróságot, hogy élve
ne szembesítsenek többet a valósággal.

 

(Illusztráció: Karen Fleschler: Southwestern Pots and Baskets)