Zhé Shi azt jelenti: Ami Van.
Ju Fu azt jelenti: Jól Van. Van Rá Válasz.

 

I
in szitu

A szakértők tudják. A szakértők mindent tudnak. Zhé Shi egy francia szakértőtől értesült^[1]. Szerinte a krízis akkor kezdődött, amikor 2007-ben az amerikai bankok könnyelmű hitelcsomagokat osztogattak. Nem ez volt 1929-ben is, fekete pénteket megelőzőleg? kérdezte Zhé Shi tanulmány-emlékezetét. Mintha akkor is a VÁSÁROLJ! lett volna a jelszó és tobzódott volna a jólét. Nálunk jó tenyeres-talpas közmondások vannak gazdasági mutatóknak, mint az addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér. Vagyis nem ez történt, fordította le Zhé Shi a szakértő udvarias megfogalmazását, és most kilóg a lóláb. Most sül ki, hogy a hitelek, amelyeket adtak, fedezet nélküliek. Mert könnyen adták, ez azt jelenti, nem szabtak kritériumokat a felvevőknek, amellyel a bankok megszűrték volna őket, hogy csak a biztonságos anyagi háttérrel rendelkezők kapjanak. Hu. Micsoda egy bonyolult mondat. Lényeg a lényeg: a bizalom dicséretes, de nem a bankszakmában. Ott a józanság az első.

És most, most az van, mondja a szakértő, hogy a kis hitelezők átpasszolták ezeket a fedezetlen ügyleteket a nagyobb halaknak, még mielőtt a törlesztések durvább részeire sor került volna, és a nagyobb halak csak 2008 körül kezdték felfedezni, hogy 0 garanciás üzletet vásároltak. A papíron van 5000, ami valójában nincs. Az egész profit kamu.

Ebből van a krízis, mondja a szakértő, mert a tőzsdén minden láncszerű. Ha az egyik hitelét veszti, a többinek is befellegzett, mert egymásra alapoznak. Mondjuk a kakaórészvényesnek sem biztos, hogy van, amije van, ha x bank már nem tudja folyósítani neki.

Egyszerű, fordított Zhé Shi. A papír nem felelt meg a valóságnak. Csupán ennyi történt. Azért az nem biztos, mondta Zhé Shi agya, hogy a valóság totál rossz. Nem az, ami eddig a papírokon állt, de attól még lehet élhető. Habár a környezetvédők szerint rosszabb. Zhé Shi, mint rendesen, a saját bőrének hitt.

Idén júniusig ki se láttunk az esőből. Aztán ujjaimon megszámlálhatni, hányszor esett októberig. Négy hónap szárazság. Ez már nem papír-krízis, hanem a földben van. Azaz nincs. Nem nagyon van mit spekulálni, mikor ujjnyi repedések tátonganak. Egyelőre csend van. Ez igazi. Talán épp ezért.

 

II
fordítások

A népnek is tartottak egy értekezletet, mert már dőlőben volt a rendszer, és a főfő lejött személyesen beszélni. A főfő előtt a mellékfők is lejöttek és minden csatornán keresztül mindenki beszélt és magyarázott, hogy mi van.

A live-face értekezleten az összegyűltek megfogtak egy vékony, sápadtabb diák-alakot. Talán politológus volt, talán nem.
– Maga Ingelenge! maga intelligens, vagy hogy is mondják
– Intellektüel
– Intel, az az, aki benne van
– Maga érti
– Legyen szíves, fordítson mán nekünk is, értsük mi is
– Mit mond
vették körül mindenünnen. így hát fordított.

Jó emberek! kezdte a főfő. Sokmindenen keresztülmentünk együtt, de egy dolgot sosem fogok megbánni.

Zhé Shi a szomszédnál volt ekkor, akik tévén nézték az élő közvetítést. Felfigyelt: megbánni? ez egy ritka szó a főfők szájában. Vajon mi következik?

 

 

A főfő nagy szüneteket tartott, mintha közben minden szavát gyémántba vésnék. Ezért Zhé Shinek is jutott még ideje egy gondolatra. Talán megtudja, mi körül is folyik a cirkusz, mert mindezidáig, hiába hatvan csatorna, nem derült ki egyértelműen.

Soha (2 perc szünet), desoha (bis), nem fogom és nem is tudnám megbánni (főfő szünet),
hogy soha nem csaptalak be benneteket.

Zhé Shi gyorsan kiment a szobából. Úristen! hány perc telt el az életemből. Nekem dolgom van.

A további diskurzus ilyen paragrafusokkal adható vissza:
közöljük első részben a főfőt, másodikban amit az intellektüel fordított, végül harmadikban, amit gondolt.

 

Polgártársaim! Sorstársaim… különböző megszólítások.
ff: Az ország jelenlegi helyzetét komolyan fontolóra kell venni, amelyet legjobb képességeim szerint igyekszem betölteni a jelen körülményeket és a korlátozó mellékkörülményeket is figyelembe véve…

intelfordítás: Az aktuális helyzet… (több nincs, várjuk a mondat folytatását)

intel gondolja: eddig semmi.

 

ff: Én nem vagyok a nagy szónoklatok híve, nem szeretem szakszavakkal teletűzdelni a mondanivalómat, egyszerű leszek.

intelfordítás: Azt mondja, úgy akar beszélni, hogy önök is értsék.

intel gondolja: nem is lesz semmi.

ff: A világ krízisben van. Szembesülnünk kell egy többszintes, komplex krízissel, amelyet teljes mértékében igyekszünk felmérni és nem szeretném, ha efelől sematizált modelleket árulnának az olcsóság kedvéért, amelyek fölöslegesen aggodalmat terjeszthetnek az egyszerű munkásemberek körében, ugyanakkor kívánatos lenne az alábecsülések kényes kockázatának minél inkább kivitelezett elkerülése.

intelfordítás: Azt mondja, pontosan akarják felmérni a helyzetet.

intel gondolja: nem tudnak semmit.

ff: Ezért érthető módon a jelenlegi állapotban nem fogok demagóg kijelentéseket tenni és nagy konkrétumokba bocsátkozni a népszerűség kedvéért, mindaddig, amíg a pontosabb felmérések meg nem érkeznek az expertektől, és azt kell mondanom, ezek már folyamatban vannak. Lassacskán egyre átfogóbb képet nyerünk a problémák állásáról és már elkezdtük az orvoslásukat is, a rendelkezésünkre álló információk mértékében. Tekintve az anyagi helyzet pillanatnyi kibontakozását, a legteljesebb felelősséggel kell eljárnunk és nem szabad téves információk alapján a rendelkezésünkre álló forrásokat kockáztatnunk, amikor lehet, hogy ezzel egy nagyobb szükséget szenvedő másik szektor nélkülözne továbbra is. Mindenekelőtt a prioritások megállapítására van szükség, amelynek nagyrészét munkatársaink már elvégezték és ennek alapján már ismertették is a különböző csatornákon csúcsidőkben.

intelfordítás: Azt mondja, most mérik fel az árvizek és szárazság okozta hiányokat és ennek megfelelően fogják szétosztani a segélyeket.

intel gondolja: ezt már tudják az éves hagyományból. még nem csináltak semmit.

 

ff: Hogy egészen őszinte legyek…

intelfordítás: Kérem, figyeljenek.

intel gondolja: Most egy emeletes hazugság következik.

 

És így tovább. Nekünk is alkalmazkodnunk kell a jelenlegi helyzethez, haladni az időkkel, csatlakozni a nemzetközi összefogáshoz és kezdeményezésekhez erőnkhöz mérten…
és aztán kicsit hazaibb rész következett:

Nem lehet cirkuszt csinálni, mert nincs rá pénz. Ha felfordítjátok a rendet, fizetnetek kell érte, választást, új berenedezkedést, mindent. Most, amikor alig van több a bőrötöknél, ne ugráljatok, mert nincs hová.

Ezt nem így mondta a főfő, az intel sem így fordította, de ez volt az értelme. Az emberek pedig azt mondták: Mintsább még egy jöjjön, aki megint leeszi a tej fölét, maradjon, mert ő már leette, nem kell neki annyi. Az intel meg azt gondolta: mindegy, ha egyszer aszály volt, Nagy Sándor sem tudna répát húzni a földből. Mindegy, ki jönne, attól még marad a helyzet.

Hazamentek, szerencsére még van puliszka.

 

 

III
liszt

Zhé Shi is dolga után nézett, liszt után. Ha nincs gabona a földben, az lesz a legokosabb, ha beszerez némi tavalyról maradt készletet. Egy biztos: enni kell. Liszt kell. Méghozzá rozs és bio. Támogatni akarom a hazai ökogazdaságot.

Evégett elment a bioüzletbe, az egyetlenbe, ahol elérhető áron árultak bio-rozslisztet. Lehet rendelni? kérdezte, amikor a polcon egyet sem talált. Lehet, felelték és mindjárt felhívták a termelőt. Van a raktáron, jelentette be komoly képpel az eladólány. Nagy csend. Akkor, folytatta Zhé Shi, rendelni szeretnék. Felírták. Megint nagy csend. Zhé Shi zavarba jött.
– Ne haragudj, megmondanátok, mennyi az ára?
Ezt nem tudta a két eladó. De felhívják. Nem a termelőt, hanem a forgalmazót, azaz saját magukat, a főnököt, mert ő tudja. De ma nem lehet már elérni. Jöjjön holnap.

 

Másnap még nem volt ár. A lányt találta az üzletben, aki csodálkozva nézett rá, amikor belépett. Köszöntötte és megkérdezte: igen? azaz: mit óhajt?
Az árat, vágta ki döbbenten Zhé Shi.
Én nem tudok semmit, válaszolt a lány, nekem a kollégáim nem mondtak semmit.
Úgy maradtunk tegnap, hogy ma tudni fogják, mennyibe kerül a rendelés.

Nekem senki sem szólt semmit, folytatta a lány.
Felhívta a fiút, aki tegnap telefonált. Ő sem tudta. Még nem tudjuk.
– És nem tudnak telefonálni? kérdezte Zhé Shi.
– Ma már nem. Holnap itt lesz a kollégám és megmondja.

Másnap Zhé Shi megint ott volt, mert dolga volt a városban. Szinte minden nap elsétált az üzlet előtt, beugrott most is. A srác csodálkozva nézett rá, mint tegnap a lány. Mit szeretne? Zhé Shi a srác pólóján levő angol foszforeszkáló kicsillagozott káromkodást olvasta. A rendelés árát.
– Még nem sikerült megérdeklődni.

Negyednap délután a lány ismét nem tudott semmit, és felhívta a fiút:
– Itt van a klienta. Lécci kérdezd már meg, mert másodszorra jön vissza.
Erre a fiú adott egy telefonszámot, aztán a lány hívta, aztán visszahívták és megkérdezte, letette, aztán megkérdezte Zhé Shitől is, megfelel-e az ár, és mert megfelelt, visszahívta a főnököt és ezzel véglegsítődött a rendelés. Hu.
– És mikor érkezik meg?
– AZT NEM TUDOM. Nem kérdeztem.
Újabb telefonok. Egy hét múlva.

Nahát, jó, engedte ki Zhé Shi a levegőt, mikor kilépett az üzletből. Lesz liszt, ez a lényeg.
Kedve lett volna cirkuszolni, de nem, mert ő lisztet akart és nem a máját terhelni. Az incidenseket tőle telhető gyorsasággal kiszellőztette. Érkezzen meg, aztán kalap.

Egy hét múlva nem volt liszt. Előtte való nap még azon tanakodtak a lánnyal, milyen órában jöjjön érte. Mert nem akarták az üzletben tartani, ami akkora, mint egy közepes barokk szekrény. Jó, akkor milyen órában jöjjek? kérdezte Zhé Shi, aki kissé igazságtalannak tartotta, hogy ő több mint tíz napja vár a lisztre, de az üzletnek azonnali sürgős az átvétel. Nem tudom, mondta a lány, nem tudjuk, mikor érkezik. Végül megegyeztek, hogy emailt ír, ha megtudja. Zhé Shi tudta, nem lesz levél. Aztán kiderült, áru sincs, mert le se adták a rendelést. Mert a fiú azt hitte, a lány, és a lány, hogy a fiú adta le, és a lánynál derült ki, aki telefonált a fiúnak, aki holnap délután ott lesz és a telefonban megígérte, hogy leadja. Másnap délután meg azt mondta, elfelejtette, és Zhé Shi szemébe nézve vette a telefont és ott helyben intézkedett. Három nap.

Zhé Shi tíz nap múlva ment. Tordán van, valamiért tévedésből odavitték, a testvérüzletbe. Holnapután.

– ?
– Nincs – felelte a srác, aki fejét könyökére támasztva lógatta az orrát, amikor Zhé Shi belépett.  – A kolléganőm adta le a rendelést és tévedett. Teljesen más árut hoztak, nem rozslisztet. Visszaküldtem.
Csend. Zhé Shi továbbra is kérdőn nézett, jó, jó, – miközben a srác még vagy kétszer megismételte ugyanazt – engem nem érdekelnek a részletek, hogy miért nem, azt mondd meg kérlek, mikor lesz liszt?

Nincs a raktáron. És ők a termelők, és ők sem tudják, mikor lesz a raktáron.
De természetesen ha lesz, akkor lesz.

 

Zhé Shi arra gondolt, megkérdezhette volna ezt a srácot, miért nem csinál valamit, amit akar is. Nagyon fárasztó olyan emberekkel beszélni, akik nem akarják magukat.
Mehetnél valahová máshová…
de aztán hagyta. Krízis itt vagy ott, Zhé Shi ereje is vékonyka, kenyéren a vaj, jól megnézte, hová teszi. A srácot szavak nélkül hagyta, bár az volt az érzése, a mennyben egyszer számonkérik tőle az elmaradt üvöltéseket. Hátha felébresztenék.

 

KIADÓ ÜZLETHELYISÉG. Telefon….. ez meg ez, látta második nap az üzlet vitrinjében.

 

[1] Maya Beauvallet: Les stratégies absurdes, a zárszóban, séries Point, 2009.

(Illusztráció: Varga Borbála: primary colours; Halak. Mi következik?; pajtaműhely – kaja; Mindkettőt etetni.)