Hommage à S. G.

Hogy élni tudjak, visszahangolnám magam, mint
gyerekkoromban a csellómat szoktam. Ha lenne
emlékem, hogy kell, a húrokat is kicserélném –
csak legalább a hangzásom ne lenne idegen

tőlem. Mert ez már nem én vagyok – voltam
hang is, akárcsak az a madár, aki a vállamon
ült, akivel együtt születtem és vele lettem
volna összehantolt – de a hangomra most már

nem felel visszhang – nem is könnyű neki erre
a némaságra. Így visszahangolni magam már
nincs hova – szerinted az is lehet, tényleg nincs,

akkor hangoljam magam máshoz – egy még
élő hangzáshoz. Ha a saját szívverésem már
elfeledtem – vagy talán soha nem is ismertem.

(kép forrása)