─ Adja meg a telefonszámát ─ mondta a gép, és még erősebb fényben vibrált a monitor, mintha reflektorral világítanának az arcomba.   
─ Nem ─ válaszoltam habozás nélkül.
─ Másképp nem engedjük vissza ─ vágott vissza, márpedig vissza kellett jutnom. Ha nincs profilom, akkor mindentől és mindenkitől búcsút mondhatok.
─ Nem adom meg! ─ kiáltottam fel.
─ Úgyis tudjuk, csak formaság az egész ─ kacarászott a gép.
─ Akkor hadd lépjek be.
─ Addig nem, amíg önként nem adja meg ezt az adatát.
─ „Ezt az adatát”… Nem fogom beírni, értse meg! ─ és a gép hosszú időre elhallgatott.
─ Na, ugye, hogy mégis.
─ Most már mehetek?
─ Még nem.
─ Hogyhogy nem?
─ Mit csodálkozik? Ha ez ilyen egyértelmű, hogy visszaengedjük, minek kérdezte meg?
─ Már elmondtam mindent magamról.
─ Az igazság az, hogy még mindig nem hisszük el, hogy Ön, Ön. Most arra fogjuk kérni, hogy ismerje fel ezeket az embereket, hogy valóban az ismerősei.
─ Mit szórakoznak?
─ Kérjük, hogy három ismerősét lehetőleg ismerje fel.
─ Lehetőleg? És, ha nem sikerül felismerni őket?
─ Itt az első. Tudja ki ez?
─ Ez egy girhes macska.
─ Nem a véleményére vagyunk kíváncsiak.
─ Nem, ez tényleg egy macska.
─ Igaza van… Mégis, valami ötlet?
─ Rudolf.
─ Rudolf…? Vezetéknév?
─ Kóbor Rudolf, maguk idióták, honnan találjam ki, hogy ez melyik ismerősöm, amikor bejelölték egy átkozott cicán?
─ Térjünk rá a következőre.
─ Ez a nagymamám.
─ A nagyanyjának van Facebook profilja?
─ Miért, ezt eddig nem tudták? Egyáltalán van olyan, amit nem tudnak? Minek kell ez az egész?
─ Azonosítsa. Nagyon köszönjük. Következő.
─ Ez egy tábla csoki. Írjam be a mezőbe, hogy „Tábla Csoki”?
─ Ez sem fog menni? Eddig csak egyet talált el.
─ Elegem van.
─ Feladja?
─ Igen.
─ Azért szép próbálkozásnak minősítjük az esetet.
─ Köszönöm.
─ De továbbra sem hisszük, hogy Ön, Ön.
─ Lassan már én sem.