Egy kicsit keveset láttam még, 

hogy sokat mondhassak,

de két nyelvtörés

között,

mikor még tartanak az ég póznái,

de már hullnak az angyalszárnyak.

Akkor előjön, mély megkövesedett

érdes bársonyhangján.

S követelőzni fog.

Ő az aki egy kicsit sokat látott már,

de eddig keveset mondott.

Semmit.

Ezt fogja mondani: Én megmondtam.

S mi akik, meg én csak nézek.

Megtörjük a nyelvünk, és mindenkinek jutni fog, még marad is.

A végére rám fogják, hogy én mondtam meg.

Ez igaz.

Ő visszamegy, elő se jön többet.

Élünk.

Az ég ránk szakad.

Megmondtuk ketten is.

Nyelvtörünk újra.

Akinek nem jut kiesett.

Így megy tovább.

A végére te meg én, és ő, én a nyelvdarabom neked adom,

majd meghalsz, s ő és én marad.

Újra kijön semmi érdes bársony.

Kettétöri a nyelvét, az egyiket nekem adja, ki másnak.

Hat órai tea mellett az élet értelme a nyelve hegyén van,

amit ő tud, de nálam van. A nyelve hegye.

Kicsit nézegettük egymást, aztán lefeküdtünk aludni.

Soha többé nem kelt fel a nap.

Mi alszunk.

Ők, akik, meg én.

 

 

*

 

Élet karcokon, homály csönd
sercegés
üres boldog, halovány, kedély, zömök
szenvedés
Szép, mi tavasz, mit nekünk boldog: egy
lélek üres, kátyús tavasz, undormány.
elvetünk.