Egy kicsit keveset láttam még,
hogy sokat mondhassak,
de két nyelvtörés
között,
mikor még tartanak az ég póznái,
de már hullnak az angyalszárnyak.
Akkor előjön, mély megkövesedett
érdes bársonyhangján.
S követelőzni fog.
Ő az aki egy kicsit sokat látott már,
de eddig keveset mondott.
Semmit.
Ezt fogja mondani: Én megmondtam.
S mi akik, meg én csak nézek.
Megtörjük a nyelvünk, és mindenkinek jutni fog, még marad is.
A végére rám fogják, hogy én mondtam meg.
Ez igaz.
Ő visszamegy, elő se jön többet.
Élünk.
Az ég ránk szakad.
Megmondtuk ketten is.
Nyelvtörünk újra.
Akinek nem jut kiesett.
Így megy tovább.
A végére te meg én, és ő, én a nyelvdarabom neked adom,
majd meghalsz, s ő és én marad.
Újra kijön semmi érdes bársony.
Kettétöri a nyelvét, az egyiket nekem adja, ki másnak.
Hat órai tea mellett az élet értelme a nyelve hegyén van,
amit ő tud, de nálam van. A nyelve hegye.
Kicsit nézegettük egymást, aztán lefeküdtünk aludni.
Soha többé nem kelt fel a nap.
Mi alszunk.
Ők, akik, meg én.
*
Élet karcokon, homály csönd
sercegés
üres boldog, halovány, kedély, zömök
szenvedés
Szép, mi tavasz, mit nekünk boldog: egy
lélek üres, kátyús tavasz, undormány.
elvetünk.