Körülöttem muslinca rajként lebegnek azok az őszülő falevelek,

amiket az ablakodból láttam,

ahogy az ágyadban feküdtem és éreztem a leheleted a nyakamon,

még csak pár napja ismertelek.

De ha becsukom a szemem, mégis

az arcod villódzik neonreklámként a szemhéjam mögött.

Lehet, hogy túl sokat néztem,

mint irodisták a monitort,

vagy túl fényes volt, mint a tűzijáték

augusztus huszadikán,

de nem vagyok irodista és nem volt augusztus huszadika sem,

műtéti úton bevarrtalak az agytekervényeim közé.

 

Hallom, ahogy ott sercegsz

idegrendszerem minden kisülésében.

 

Úgy jöttél, mint egy váratlan vendég,

aki betéved egy lepukkant városrész hoteljába,

ami tele van zsebesekkel meg kurvákkal,

akik csak a legolcsóbb szobákat tudják kivenni.

Én pedig a recepciós vagyok,

aki elaludt az éjjeli teleshop reklámokon,

és arra riad, hogy nyikorog az ajtó, ahogy kinyitod,

és kérés nélkül, rögtön az elnöki lakosztályt adom,

de rég jártak már ott,

nagy a por,

és attól tartok, neked kell takarítanod.

 

Emellett kérlek, gereblyézd fel

azokat az őszülő faleveleket,

ha majd nemsokára lehullanak.

Cserébe ígérem, nem kell a szállásért fizetned.

 

Lassan elmúlik az érzéstelenítő hatása

a műtét után.

Zsibong még a fejem,

megnyugtatóan mosolyogsz a szemhéjam mögött,

és eltelik ez az egy hét,

és visszamegyek nézni az őszülő faleveleket az ablakodból,

mert lassan esedékes a varratszedés.

 

 

 

(Illusztráció: Autumn’s Hollow, Cynthia Ligeros)