minden csillag felettünk van

 

Aztán megpróbáltam összefűzni őket. Ahogy néztem, rájöttem, ha elhomályosítom a látást meglátom a sok fény mögött a még többet. Talán a minden volt. Éreztem, ahogy nehezedik rám, hogy ha most rám esne, milyen nagyon nehéz lenne, milyen sok tömeg van, amit belélegzem, amit látok, ami összenyom, hogy tudjam, kicsi vagyok, mert kicsi vagyok. Sokan vagyunk olyan aprók. Elképzeltem egy cérnaszálat, meg egy tűt a kezemben, belefűzve a cérnát, ami rajzol, mert minden cérna rajzol, és elkezdtem őket összekötni. Ha megfelelően fűzöm össze, akkor rendszer lesz. Persze sokáig tartott. Voltak fények, amik megálltak, egy életre tovább, és tartottak ott, ahol voltak, mert ők örökre tudták a helyüket. Őket könnyen megrajzoltam össze, de voltak vándorok. A nagy rendszeremben tévelygőknek tűntek. Csak szálltak, lassan akárha bogarak lennének. Olyan szépen voltak egyedül, de folyton mozgásban. Egyhelyben állva lenni összemos. Ők csak így megmerevedett fotók. Három lépést tettem előre, hátha közelebb érek. Messze maradtak. A cérna elfogyott, mert mindig kifogy a festék. Nincs annyi festék, hogy rendbe tegyem őket. Egy kicsit még tartott, mert megsebeztem az ujjam. Kijött a vér folyni szét. Piros vonalak kötötték össze az eget. Ha fölülről beleugrottam volna, összefolyunk. Egy kicsit hadd nehezedjek én is. Ne mindig rám.

 

akkoriban sokat táncoltunk

 

másnap reggel tej volt az ég, a levegő pedig füge. a lábam csupasz volt, keresztül fújt ujjaim között a szél át. megrepedt darabokban ereszkedett rám a levegő. háromujjnyi lehelet szállt ki belőlem minden ittmaradásnál. amikor az égről a fűre néztem bogarakat néztem ott, ahol nem láttam mást csak füvet. ha akartam szálakat láttam, ha akartam színt. körülvehettek házak, mint kerítés vagy börtön, de ölelhetett össze tiszta törülköző illata és szél. éreztem, hogy szeretek, és hogy szeretnek, éreztem, hogy egyedül vagyok, hogy sajog a lábam, mert felsebeztem. ha fáj, akkor egyedül. megzúgott a fa a sarokban, hogy figyeljek rá, mert többen van. mellettem az ablak jelezte, hogy vannak a házban. a nap helyett az ablak sütött rám ki, én pedig megmelegítettem fel az ujjaim a homályos sárgájában. megtáncoltattam őket (bent blues zene szólt), mikor rám pattogzott a levegő elhasználódott része. fehér színű darabok hullottak a hajamra, összecsomósodott az ég, majd egy picit sötét lett. de engem nem zavart, tovább táncoltam ott ahol a tánctér volt, még ha nem is látszódott.