SZÉTHANGZAT

Mert mi gyártjuk a negyvennapos esőt
és mi hajózunk a dióhéj bárkában
százötven napig, mi kitölti létünk.
Ki valaha élt, mindünk lelke ott lakik
az örök árban, hol a tengerek
és minden egek vizei egybeérnek
minden Ararát minden oldalában.
Az összes lelkek sűrűsödnek
diónyi aggyá, lesznek közös félelemben
eggyé, a repedt burokba beleférnek,
s míg szívünk fullad, fölhull az összes csillagig,
vérünkben hatalmas terek zenélnek,
vesződik, harcol az apró csontladik
s mire fölészáll a szelektől borzas galamb,
az a csónak már végleg üres.
Nincs állat, nincsen ember,
a vizek fölött egy kölökveréb
fészekből kifútt utolsó tolla leng.

 

JÖNNEK, MINTHA VALLÁS

a létezés megindult

Ázott zsákvászon:
erős szövetek szétszálazódnak,
penész és magábafordult
képzelet tartja egyben
vitorláit a konok hajóknak.
Zilálják, űzik őket
máris széttépett szelek.

Födetlen arccal,
nyitott szível jönnek, kiket
nem fogadtak be tengerek:
jelenlét sápadt kalózai.
Bezárt markukban éles kövek,
gyilkolni-fürge kések. Jönnek
az otthontalan hajótöröttek,

kiket nem ringatott
sem föld sem bármi ország,
megtagadta őket négy óceán,
ölnek egy fagyott krumpliért akár.
S ha lábuk tapossa küszöböd,
otthonod szívmegállva némul:
bezárt, büdös és gyáva vár.

A HIÁNY JELENLÉTE

kamasz évek árulása

Mint elrúgott borját,
szeret engem a teremtő.
Égnek fordított tenyereim
vízen vergődő rémült halak.

Növekednek a hiányok.
A tóra hajló fűz alatt
mint lassú örvényben
kerengő tavirózsák:

halott fiúk és régvolt lányok
arca néz az égre fel,
nyitott szemüket már
nem bántja se víz, se fény,

tekintetükre nem felel
tekintet. Arcuk elmerül.
Zárul a tó néma tükre:
a síma este szétterül.

 

ÖRÖKBÚCSÚ

Boldog a Nap, száll a Hold,
és olyan magasan jár a szél,
a tenger az éghez fölhajolt,
az éj a lélegző hajnalhoz beszél.

Ahogy a koldus szem elmerül
mélyülő szembogár-feketében,
ár és apály az égre hull.
Csendesednek a fönti szélben,

és ver a boldog szív vadul,
minden elmúlt hajnal elfehérül.

A kéz a kézben kővé fehérül:
míg szakad a hó a télben.

 

(Illusztráció: Fábián István: Ujjlenyomat; Haladás; Kötélpadlás; Telkipásztor; Balansz)