A gyerek egy leharcolt puffon áll a konyhaszekrény előtt, de hiába nyújtózkodik. A nappaliból behallatszik a televízió, amit Anya néz, kódolatlan hétvége van a HBO-n. Apa dolgozik. Pár napja a puffot még azért vitték be a konyhába, mert a gyerek kitalálta, hogy elmosogat. Boldogan újságolta el Apa Anyának, hogy milyen rendes gyerek a fia. Majd kinövi. Felmászik a mosogató szélére és a legfelső polcról egy mozdulattal lekapja a mogyorókrémet. Sikerült, övé a Nutella, a kritikus pillanatban úgy érezte felerősödnek körülötte a zajok, főleg a TV. Kirohan a konyhából, a nagy kanalat már kikészítette, most az anyja következik.
– Anya, bontsd ki! – kérleli a nappaliban a gyerek, bal karja belelóg a képbe.
– Hát, ezt meg hol találtad! – kérdezi fejcsóválva az anyja és tekintetét újra a képernyőre szegezi. Arca eltorzul, miközben az üveg tetejét csavarja. A filmben a főszereplő egy pár cipőt talál egy mozgólépcső végén és valaki után kiabál, a gyerek megijed. A mozgólépcső megette azt a valakit? Nem, az nem lehet. Elgondolkozik és eszébe jut, hogy neki is inkább néznie kellett volna a filmet. – Tessék. De csak háromszor ehetsz belőle – figyelmezteti az anyja, és a gyereknek tegnap este felolvasott magyar népmese jut eszébe.
A gyereket azonban nem érdekli a mogyorókrém, az óriási lecsavarható fehér műanyag kupak aljába rejtették az ajándékot. Kimegy a szobából, megfordítja a lecsavarható tetőt és fűti a fejét a boldogság. Egy Asterix és Obelix rajzfilm szereplői közül Obelix kék-fehér csíkos nadrágban nézi őt mosolyogva fehér alapon. Puha szivacsos matrica. Bent a szobájában felragasztja valahova, aztán megbánja és máshova ragasztja, de szinte minden felületen kipróbálja, egyedül a vörös színű szőnyegére nem. Különleges matricának számít, nem olyan, mint amit általában a boltban árulnak, olyan puha, mintha az ő agyát nyomkodnák.
A Nutellához hozzá sem nyúlt, felbontva tátong a konyhaasztalon, a matrica ragadós oldalára pedig annyi kosz került, hogy már alig ragad. Megunja. Aztán eszébe jut, hogy az egyik barátjának megvan Asterix és még vagy két másik matrica, más-más szereplőkkel! Neki is meg kell szereznie. Átrohan az anyjához, aki még mindig a filmet nézi, a főszereplő rég elhagyta a a mozgólépcsőt, már biztos megtalálta akit keresett – gondolja a gyerek és az anyjához fordul.
– Anya, menjünk le a pékségbe, még nem zárt be, este hat órakor zár még mielőtt Apa jön, kérlek, még nyitva van.
– Minek mennénk le, van itthon kenyér, mit akarsz a pékségből?
– Azt a Nutellát.
– Most bontottuk fel, nehogy azt mondd, hogy mindet megetted.
– Nem, de szeretnék olyan matricát és Benedeknek is van, sőt neki megvan az összes.
– Neked is van.
– Igen, de nekem csak az egyik. Kérlek, anya, menjünk le, még nyitva van.
– Még nincs vége a filmnek, majd utána.
– De addigra bezár!  – a gyerek kétségbeesik és türelmetlen.
– Majd holnap lemegyünk.
– Kérlek, még most menjünk le, még van idő!
Anya erőt vesz magán, sóhajt és beleegyezik, a gyerek már fel is vette a cipőjét, nem úgy, mint máskor, akire úgy kell külön rászólni, hogy öltözzön. Lent az utcán lelkesen ugrál, az odaút egy másodpercnek tűnik. Az újonnan nyílt pékség Nutellát is árul egy oldalsó polcon, levesznek egyet és mást nem kérnek. Anya mintha eddig meg se szólalt volna, a gyerek pedig vigyorogva veszi kézbe az újabb doboz Nutellát, miközben Anya fizet.  Kilépve az utcára az idő szürke, esteledik és az anyja mellett sétálva rögtön nekilát, hogy kibontsa az üveget, most egyedül. Kicsit nehéz ugyan leszedni, erőlködik, de sikerül neki. Ahogy belenéz, gombóc akad a torkán, megijed és minden épület összeomlik körülötte, a fák kicsavarodnak és az úttestre dőlnek, az idő még piszkosabb és szürkébb lesz.
Ebben is Obelix van.