A fölösleges fájdalmak kora

 

Ó, akinek ellensége nincs,
ragyogva kóborol…
Az új világ érc-kapuján
őzpata-szivem dobol.

Azt mondják: jól van, hogy az élet
más életekből táplálkozó.
Ki a világ torkában élsz,
erre ne mondd hogy: jó.

S mondják: a nagyvad joga,
gyöngébb vadat ha levág,
s a fű-illatu vérből
válik vér-ivó világ,

magasabbrendű alkat…
És voltak államok:
vér-ragacsos talpak alá
önként lekushadók,
s voltak mások, merészek,
tűzben leroskadók.

Gengszter marad a gengszter,
lelkének se hódolj soha.
Időnk: a siheder-idő,
a fölösleges fájdalmak kora.

Mondják: nem életképes
az érzékeny gyerek.
De én a fájó földre
már kölyökkorom óta
irtózva figyelek.

Életemért kiállok,
van kenyerem, borom –
ha nem teszem, a nyerget
hátamra rakhatom.

De megtudd, hogy megesznek
ha megtéped husát
a lélek-jegyes létnek,
s harcod is: szolgaság.

S kábított Európa,
hol egyenlő jogot
álmodni minden lélek
egyenlőképp kapott.

Jaj cinkos hallgatásod!
Parázson-vett havad!
Jaj neked Európa:
megetted magadat.

Gengszter marad a gengszter,
szívem, ne hallgasd el soha:
ez a vén siheder-idő
a fölösleges fájdalmak kora.

Én jól tudom, mi fojtogat
bennünket, emberek:
a fölösleges fájdalom
s a fölösleges szeretet.

És jól tudom: a világot
megváltani muszáj,
de kérdezem: mért megváltás
az új világ, ha fáj!

s érdekedben lágyan benyel,
mert nem anyád a mostoha – –
s így lesz a jelen az, ami:
a fölösleges fájdalmak kora.

Ó, akinek ellensége nincs!
De kinek nincs, kinek!
A Nagy Hal szájában állok,
hitetlenül hiszek.

Romolj le rólunk, képmutatás!
Kell immár vallani:
a világot mindenki magának
akarta megváltani!

Megvádolt vérerekben
az eszmények nyoma:
idők-alkotta orcám
villámló rózsafa!

Ó, nem balek az Ember,
dehogy ajánlja fel
sorsát, de nem is hódít
tőrrel, se semmivel:
vérpadra lát a felnőtt
míg jelképet visel.

Gengszter marad a gengszter.
Szerelmet ne hazudj soha.
Meg ne tévesszen az idő:
a fölösleges fájdalmak kora.

 

 

 

(Illusztráció: Bipolar, Dr. Taha Malasi)