Szofinak

 

Csak rád vagyok érzékeny;
hiába mégis, mégsem lehet mindig igazad –
ezért állok melletted: kritikának, vígasznak.
Születésed traumájában keressük a csodát.

És az életet, mint egyetlent ha számolom,
miattad is haragszom az elégtelenségre,
amit szánalmas nyelvünk teremt –
szánalmas nyelvében az ember maga szánalmas.

Tolerálni az érdemtelent – nem más, mint
lealacsonyítani az érdemest.

Tömeges értéktelen élősködik a kevéske értéken –
szívem szerint, én bizony megbánás nélkül
égetném fel az egész világot.

Hát hogyan találjunk boldogságot
e mérgező örökségben?