1.

Az utas dagadt volt, alig bírt az autóba beszállni.

– Fog menni? – szólt ki a taxis.

A hatalmas, félig betüremkedett test – bent volt már a fél válla, az egyik lába, meg az elgyötört, szuszogó fej, – feladta, visszahúzódott, majd megjelent az ajtóban csak a fej.

– Elnézést – mondta a fej. – Megpróbálom seggel. Úgy menni fog, csak…

– Próbálja – hagyta rá a taxis. – Én ráérek – mondta, és elindította a számlálót. A fej eltűnt, zakólebbenés, majd megjelent az ajtóban a mindennél hatalmasabb segg. Lassan türemkedett befelé, centiről centire, mígnem bent volt az egész gigantikus corpus; tulajdonosa úgy tette le az ülésre a seggét, mintha hímes tojás lenne, mégis, az arca teljesen megtorzult, mi van ezzel?

A taxis érdeklődve nézte.

– Mondhatta volna, hogy valami nagyobb jármű jöjjön, megoldottuk volna. Hová megyünk?

A pasas legyintett, még mindig zihált:

– Nem a test… méretekkel van itt a… probléma. Most műtöttek. Azért akartam én ezt a farolós megoldást elkerülni. De hát csak ez van, máshogy nem megy. Be van már ez gyakorolva, csak most, ez a műtét… Aaa… menjünk először aaa… Bankba. Nem vittem magammal pénzt a kórházba. Úgy volt, hogy értem jönnek, de hát problémák léptek itt fel mindenféle szinten.

A taxi elindult, kigördült, besorolt.

– Műtötték? – kérdezte a taxis.

– Ehh… ja. El is baszták. Meg hamar is kijöttem. Ott kéne még feküdnöm. De problémák vannak. És ha egy van, tudja mi van. Jönnek csőstül.

A taxi átdöccent egy fekvőrendőrön. Az utas nagyot nyikkant fájdalmában.

– Basszameg! Ez most nagyon nem volt jó!

– Ott műtötték, ott lenn? – sandított a taxis a hatalmas altest irányába.

– Ja, basszameg. A picsámat, azt műtötték.

– Aranyér?

– Nem. Egy tál galuskáér. Hahha…

A taxis nem nevetett.

– Berakattam azt a chipet, tudja… ­– mondta a dagadt. A taxis mindjárt felélénkült.

– Há! Nem mondja! Maga is átáll erre az újfajta adózásra?

– Át én, hogyne állnék. Sokkal egyszerűbb, nem fogom én a fél életemet számolgatással tölteni, csak hogy mentsem az adómat fillérről fillérre. Egyértelmű, hogy ezek a rohadt köcsögök mit akarnak, agyonbonyolítják ezt a köcsög adót, hogy az embernek eleve ne legyen kedve számolgatni, csak tejelni, ahhoz legyen kedve, itt ez a chip, méri a szart, ami a bél keresztmetszetén keresztülhalad, aszt küldi a központba a jelet, aszt onnan meg jön a számla, ahogy akar. Így több, na, hát így több…

– …de maga mégis átáll erre, ráadásul most még menni se tud. Mondja, hogy megérte.

– …hát több, de csak kevesebb vele az ideg. A seb meg majd begyógyul. Beágyazódik a chip.

– Én inkább számolok, hallja. Én rászánom az időt. Rá én! Minél kevesebbet ezeknek, én úgy vagyok vele, nekem ez aztán megér akármennyi számolgatást!

– Igen, igaza van. De én meg így baszok ki velük. Amúgy is le akarok fogyni már régóta, most ez lesz majd a plusz motiváció, biztos kevesebbet fogok zabálni, ha az adóm majd ettől függ, jobb mint a gyomorgyűrű! Gyümölcsök, zöldségek, érti, azok kevés széklettel járnak. Majd csak leshetnek, mennyi lesz itt a megmérnivaló kulamennyiség!

– Értem. Maga se megy a szomszédba egy kis spílerségért, mi?

– Nem, én sose mentem! De különben már mondanak olyat is, hogy egységesen mindenkinél bevezetik ezt a fajta adózást.

– Esküdjön!

– De pedig ezt hallani. Egy rokonom ott dolgozik a központban, ahol feldolgozzák ezeket a jeleket. Gondolja el, mennyit spórolnak, az egész mostani köcsög apparátust lehet elküldeni munkanélkülire, ahhoz, hogy a szart számolja, elég egy szoftver, ember se kell hozzá. Arról meg nem is beszélve, hogy az adó is több lesz így.