Ha öreg lesz kegyed, és gyertyafény alatt
a tűznél szövöget, vagy bontja fonalát,
szól  – s így idézgeti bús költője dalát -:
Ronsard-om ünnepelt, mint ifjú, szép tavaszt.

Nem lesz olyan cseléd, ki meghallhatja azt;
szolgája álmodik, félig sincs ideát;
talán fel sem riad, hallva a vén imát,
mely önt dicséri csak: halhatatlan malaszt.

A föld alatt leszek, mint csont nélküli fantom,
és lombos mirtuszok takarják be az álmom,
míg ön tán elmereng, a hunyt tüzet kotorva,

bánva szerelmemet, és konok büszkeségét.
Éljen! Higgyen nekem, holnapra várni vétség.
Szedjük hát életünk rózsáit most csokorba.

Wágner Eszter fordítása