Tüsszögtem és a szemem könnybe lábadt.
A lakótelep ezer ablaka ólálkodott
az ablakom alatt,
a Nap volt,
de én észre sem veszem reggelre reggel,
hogy mi az legelső ténykedésem,
amíg valami abba nem hagyja-hagyatja velem és a világgal
a tüsszögést, és azt hogy még mindig emlegetnek, pedig
a Nap volt,
a zuhanástól csavarodott ki szárnya,
hasa alatt fűszálak, gallyak, tollak: a fészek
és kicsi éneklő vércsepp a csőrben,
a Nap volt,
és bezárul, mert hűlnek a szeplős tojások, a jövő zápul,
és mind meredekebben, közvetlenül
dörömböl mellemen: az, a részvét,
a zuhanás fordítottja, a zajon át csak az hallatszik,
a Nap volt,
viaszos evezőtollal elkötelezve a lágyulásnak,
tüsszögtem, könnyem csordult és pásztázott ezer ablak
fogyó erőmmel kapaszkodás, a levegő is horzsolt
a Nap volt
énekelt hallom utolsó gondtalanság emlegetnek
a szájak, a szemek, a tapintás virágpora birizgál
fonák mítosz-hőst ekkora reggel nem veszíthet,
a Nap volt,
olvasztja szívverésem
az ég kék csőréből zuhanni piros ének
a csillagverde kormos műhelyébe.