Petra megugrott a székben és halkan felsikkantott.
– Mi az? – kérdezte unottan a vele szemben ülő Lujzika.
– Szombaton kijön a Riverdale új része! – válaszolta a szöszi lány.
Lujzika, a negyvenes, de hatvannak kinéző irodavezető abbahagyta a rágózást.
– Bocsánat – suttogta Petra. – Ez egy automatikus értesítés volt, akkor is feljön, ha…
Lujzika tekintete haragosan villant.
– Bocsánat, kikapcsolom – habogta a lány és visszabújt a képernyő mögé.
Nem sokkal később a falióra mutatója tagadhatatlanul ráállt a nagy 12-esre, így Petra megkönnyebbülve tolta hátra a székét.
– Kimegyek ebédelni – jelentette be.
Lujzika morgott valamit, de Petra nem törődött vele, hisz az öreglány valójában sosem volt kifejezetten kibírhatatlan, meg aztán ez úgyis csak nyári munka.
A szocialista irodaház divatjamúlt étkezdéjében tolongtak a munkatársak: Petra éppen ezért szeretett itt enni és délben érkezni. Megnyújtotta az ebédszünetét, no meg az ebédlő a parkra nézett, nem pedig az utcára, mint az iroda. Petra imádta ezt a külvárosi parkot: pontosan ilyennek képzelte azt az amerikai kisvárost, ahol a Riverdale hősei élnek, el tudta képzelni, ahogy Jughead a fák között ad találkát Bettynek…
– Leülhetek?
Petra zavartan pottyant vissza a valóságba. Egy ismerős fiú rakta le elé a tálcáját az asztalra, és mielőtt Petra válaszolt volna neki, már le is ült vele szembe, eltakarva a kiállítást. A fiú megragadta a kanalát, majd elvigyorodott.
– Nem emlékszel rám, mi? – kérdezte.
Petra lassan nemet intett.
– Juhász Levente vagyok. Párszor már vittem be hozzátok számlát.
Petra agyában világosság gyúlt. Most már határozottan emlékezett a kócos, vékony srácra, aki mindig jókedvűen nézett be hozzájuk. Levente közben beleevett a levesbe, két falat közt mondta: – Hétvégére kenutúrát szervezünk a cégnél, és még egy ember kéne. Már háromszor körbeküldtem a levelet és személyesen kivallattam egy csomó mindenkit, aki szóba jöhet, de nagyon kellene még minimum egyvalaki.
– És rám gondoltál? – kérdezte Petra.
– Jó móka lesz! – mondta a fiú, majd a lány tálcája felé bökött. – Nem eszed meg a húsodat?
Petra áttolta a rántott szeletet a tányérja másik felére.
– Vegetáriánus vagyok.
– Szuper!
Levente lecsapott a húsra.
– Sajnos nem én vagyok az emberetek – válaszolt neki a lány.
A fiú meglepődött, de szerencsére nem szólt semmit, tekintve, hogy tele volt a szája rizzsel.
– Nézz rám! – mondta neki a lány zavartan.
– Öröm rád nézni – mondta erre a fiú tárgyilagosan. – A szeplőid különösen aranyosak.
Petra a haja tövéig elpirult.
– Nem erre gondoltam. A testalkatomra. Nem vagyok egy sportoló! És különben sem tudok kajakozni.
– Kenu. És megtanítunk.
Petra megint megrázta a fejét.
– Bocs, de nem. – Ezzel felemelte a tálcáját és otthagyta Leventét.
***
Petra alig várta a szombatot. Most már nem csak a Riverdale új része miatt, hanem mert Levente pénteken is mellé ült az ebédlőben, aztán egész délután e-mailekkel bombázta, és a lánynak már elege volt. Négykor, a hivatalos irodazáráskor Levente megint személyesen jelent meg a titkárságon és könyörgött Petrának, tartson velük a kenutúrára – végül azt is felajánlotta, hogy Petrának nem kell fizetnie semmit, a többiek befizetéseiből tulajdonképpen ki is jön a plusz egy fő díja.
A lány most is nemet mondott, majd eliszkolt Levente mellett, ki a cég mögötti parkba. Szokása volt péntek délutánonként sétálni egy nagyot, szerette azt az érzést, ahogy kitisztul a feje, ahogy eltűnik belőle a sok adat, aminek a rögzítésével egész héten foglalatoskodott; nem mellesleg ezek a séták azt is elfeledtették vele, hogy errefelé egyetlen barátja sincs, akivel az estéit eltölthetné.
Amikor a lány hazaért, a gondnokot az udvaron találta, a férfi éppen a fejét vakarva szelte át az előkertet.
– Valami gond van? – kérdezte tőle a lány.
– Nem működik a generátor.
– És… az miért baj?
– Mert nem lesz áram holnap, kis aranyom. És ha nincs áram, leolvadnak a mélyhűtők. A lakók magukon kívül lennének!
– Nem lesz áram? – dadogta a lány.
– Ütemezett karbantartás, tudja, bedobták az értesítőt már hetekkel ezelőtt, ki is celluxoztam a kapura.
– Nem lesz áram? – kérdezte Petra még egyszer.
– Ha nem tudom megjavítani a generátort, nem nagyon – mormogott a gondnok, és ment a dolgára.
Petra jókedve tovaszállt.
Felment a bérelt kis garzonjába és belehuppant a piros fotelbe – még nagymamájától maradt meg ez a régi, csuda kényelmes darab.
– Ez nem lehet igaz! – fakadt ki a lány. – Ha nincs áram, nincs net sem! Hogy fogom megnézni a Riverdale-t?
Ebben a pillanatban megszólalt a telefonja.
Juhász Levente – villogott a kijelzőn.
Petrának csak most esett le.
Nem azért volt neki ismerős a fiú, mert egy cégnél dolgoztak.
– Nem… azaz… ugye te vagy Jughead magyar hangja? – hadarta Petra, ahogy felvette a telefont.
A fiú némi késlekedéssel válaszolt.
– Mert?
– Az a kedvenc sorozatom – vágta rá a lány.
Levente egy ideig nem szólt semmit.
– Akkor… eljössz velünk holnap kenutúrára? – kérdezte.
– Naná! – vágta rá a lány nevetve.
Petra alig aludt éjszaka, és már percekkel a megbeszélt időpont előtt a kapuban ácsorogva várta Leventét. A fiú álmosan kászálódott ki a kombi Opel volánja mögül. Kócos haja alól rámosolygott Petrára, aztán betette a hátizsákját a csomagtartóba.
– Felvesszük még Robiékat, aztán nyomás – mondta.
Petra izgatottan bólintott, majd beült az anyósülésre.
– Olyan izgalmas! – mondta.
Levente ásított.
Két kollégájuk már ott ült a hátsó ülésen, és félúton voltak a Tisza felé, amikor Levente megszólalt.
– Petra – mondta lassan. – Nem ölsz meg, ha bevallok valamit?
– Mit? – kérdezte a lány gyanútlanul, és Levente szemébe nézett.
A fiú visszabámult rá, aztán megcsóválta a fejét és sóhajtott.
– Semmi – mondta, aztán elnevette magát.

Borítókép: Fiona Ross – Ocean-Inspired Paintings