Az a pluralitás, amelyet a világháló lehetővé tesz, megszűntet mindenféle abszolút autoritást. Az ellenvélemény, a részletek ördöge ezentúl mindig jelen lesz, a kételkedés és a mindent legfeljebb feltételesen elfogadó irónia mindenhol megveti a lábát, majd, talán először a világtörténelemben, felszámolja a Másságot is.

Váel Hunémnek
Habár a posztkolonialista elméleteknek egyik legitimáló alapfeltevése az volt, hogy a Másikat a maga másságában kell megérteni és elfogadni, most az éppen változásban lévő arab világ kapcsán – megfeledkezve a Másságról – egyre felbukkannak olyan pándemokratizmus eljövetelét hirdető elméletek, amelyek az egyiptomi eseményeket az ’56-os, ’68-as és a ’89-es forradalmak vagy „forradalmak” – tök mindegy, csak értelmezések, nem? – folytatásaként igyekeznek kanonizálni, mintha, végső soron minden emberben eredendően benne lenne az individualizmusra és a demokráciára való hajlam. Ez az elgondolás, egyrészről hamis, másrészről igaz is lehet, harmadrészről pedig előre jelezhet valamit, amire talán kevesen gondolunk.
Azért gondolom, hogy részben hamis az európai demokratikus törekvésekhez hasonlítani az arab világban zajló eseményeket, mert meglehet, irányában azonosak a törekvések, azért az arab országok, vagy inkább, hogy pontosabbak legyünk, az arab emberek egy egész más hagyomány felől közelítenek a demokrácia eszméje fele. Azzal, hogy összemossuk ezt a demokralizálódást az európai hagyományból fél évszázadra kiszakított poszt-szocialista országok törekvéseivel, olyan valós különbségeket fedhetünk el, amelyeket most akár nem is látunk, de később súlyos problémákat okozhatnak. A tüntetéseket megszakító imádkozásokat látva nem zárható ki, hogy az egyiptomiak demokratikus jog-követelései és demokrácia-fogalmuk értelmezésének gyökere nem épp a Koránhoz lehet visszavezethető, szemben a Vulgátára vagy kevésbé áttételesen a reformációra hivatkozó európai demokráciával. Emellett egy a nemzetközi sajtóban végigfutó francia liberális cikk, amikor egy ilyen demokratikus üdvtörténetről kezdett el beszélni, arról azért megfeledkezett, hogy Ausztriától keletre, a demokrácia és az Európai Unió sokszor csak a nyugat kihelyezett érdekeltségeit jelenti, és csak a plázák Ugyanolyanok, de körülettük minden mennyire Más, és ahogy Tar Sándor egy bölcs szereplője jósolta, vendégmunkások lettünk az egykori gyárunkban, a saját hazánkban.

Másik oldalról viszont igenis, lehet világtendenciákról beszélni. Perpillanat elég nehezen cáfolható Kittlernek az a tézise, hogy a történelem inkább köthető az önmagukat prezentáló technikai médiumokhoz, mint magához az emberhez. Úgy tűnik, hogy a rádió még nem volt elég ahhoz, hogy a mi ’56-unk elérje célját, az internet azonban a facebook, a twitter és az egyéb közösségi oldalakkal lehetővé tette többszázezres tüntetések egyidejű megszervezését. Majd mire a hatalom lekapcsolta az internet- és telefonhálózatot (az igazi hatalmat), természetesen már késő volt. Kittler felől értelmezve az eseményeket, úgy tűnik fel, hogy az arab világ demokrácia-igénye végső soron csak egy médium gyarmatosító hadjáratának egy állomása. Mindezzel nem csak a szervezés megkönnyítésében játszott szerepére gondolok, hanem az internet egyéb általános tulajdonságaira. Az a pluralitás, amelyet a világháló lehetővé tesz, megszűntet mindenféle abszolút autoritást. Az ellenvélemény, a részletek ördöge ezentúl mindig jelen lesz, a kételkedés és a mindent legfeljebb feltételesen elfogadó irónia mindenhol megveti a lábát, majd, talán először a világtörténelemben, felszámolja a Másságot is. Persze, ez igazából nem is felszámolás lenne, csak egyfajta láthatatlanná tétel, de hát, hé!, nem ez a demokrácia lényege?!!??