Mikor Li Ping lanton játszik…

Lombok, selymek színpompája
megpendül az ősz hárfája,
zuhanó felhők az égen
nők sírnak a lápvidéken,
a Fehér Hölgy elhagyatva
gyászol az őszi árban,
mikor Li Ping lantja zeng a
Középső Királyságban.

Meghasad a Jáde-hegység,
főnix sikolt, érzi vesztét,
orchidea nevet terád,
könnyben úszik a tavi nád,
lehunyt szemmel érzed, látod
mindazt, mit a zene kivált:
a tizenkét kapu előtt
megolvadó fénysugárt,
huszonhárom húr igézi
fent a nagy Bíbor Királyt.

Kígyótestű istennő száll,
kezében a szagos kristály,
begyógyít ő minden sebet,
összeforrasztja az eget.
Álmában a Mágus-hegyen
tanítják boszorkányok,
halak ugrálnak a vízben,
táncolnak zord sárkányok,

míg a Holdba száműzött Wu
tépdes fahéj levelet,
elfut a Holdról a harmat
a reszkető nyúl felett.

Ökörnyál

Rigócsalád él a fűzfa
hűvös rejtekében.
A pókháló szétszakad és
eloszlik a szélben.
Hollóhajú ifjú a szép
örömlányra bámul,
folyékony borostyánt isznak
kobaltkék kupából.

Alkony temeti a tavaszt,
sírján a virágok
feltámadnak és járják az
ördögkerék-táncot.
A szilfa rézgarasait
az úton szétszórja,
amerre a szem ellát, a
Nyár inflációja…

Herczeg Ferenc fordításai