Csjü Csjüangnak és Jang Csing-Csinnek írtam, mikor elhagytam a várost

 

Lázas fű és sötétlő ég,
tízezer mérföld tavasz.
Búcsúzom s egy jelre várok,
csodára, mely ittmaraszt.
Hanok kardja, nem repülsz el?
Mért hagysz cserben engemet?
Nem vagyok szikla, csak homok,
mi a szélben elpereg…

 

Adjátok át öcsémnek a verset

 

Majd három éve hagytam el öcsémet,
de tíz nap múlva otthon voltam megint.
Ma éjjel jó bort tölthetünk kupánkba
és várnak itthon megsárgult könyveink.
Sok kínt és bajt átvészeltem, de élek,
az szentigaz, hogy csőstül jön a végzet,
ezért ne jósoltass, ne vesd a kockát,
üres mindegyik lapja bárhogy nézed…

 

Amikor először foglaltam el a szertartásfelügyelői posztot, otthonomra gondoltam, a hegyekben, Csang-Kuban

Lovak nyoma már nem látszik a porban,
a hivatalban nincs egy szolgám sem.
A rizs magában fő a serpenyőben,
a jujubavirág tavaszt üzen.
Családi címerem a falon, szemben,
turbán kígyózik körbe fejemen.
Levélhordó kutyám küldöm futárként.
Beteg vándormadár most megpihen.
Lezárt agyagkorsómban gyógytea,
és bambuszháncs takar egy korsó bort.
Nincs jobb, mint csónakázni holdvilágnál…
De ki tud felhőn átevezni, mondd?!

Herczeg Ferenc fordításai