Jó piszkosnak lenni.
És jó tisztának is.
Ügyetlenül csókolózni, a nyálat letörölni,
rúgni a port az enyésző játszótereken,
és hogy te pirulsz, mikor engem vetkőztetnek
azok, akiknek mi mutattuk meg a szabadságot.

Gyávák vagyunk.

Istentől a homokszemig ölelem magamhoz
ezt a kipattogzott csuszamlósságot,
és csak szorítom, szorítom ki belőle
leharcolt akarattal a lélegzetet:
a fölöslegessé kényelmesedett életet.

Hogy érdemes lehessek – ezért pusztítom a
közönségeset és az ellenállás nélkülit.

Nem hűs huzat vagyok, hanem szemétszag.
Váratlan és izgató – abból a lezárt utcából,
ahol az önpusztítás isten-igenlés.

(Illusztráció: A szerző alkotása)