Koreai versek

 

Hvang Dzsini: A férfi

A hegy a régi, jó, öreg,
de a víz az más, mint a hegy:
a hegy az örök és marad,
a víz meg mindig elhalad.
A férfi, mint patak vize,
még jön, s már elment messzire.

 

Hvang Dzsini a 16. század elején élt, ma az egyik legnépszerűbb koreai költőnő, számos regény és film tiszteleg emléke előtt. Kiszengként (mely hasonlatos a japán gésához) zenében és irodalomban való jártasságával kiemelkedett a többiek közül. Egy legenda szerint egy neves konfucianista tudós tanítványává fogadta, akivel együtt Hvang Dzsini bejárta az országot, és közben verseket írt.

Csupán tizennégy vers maradt fenn, melyeket az ő műveinek tulajdonítanak. Költeményei főként szerelmes témájúak, nem követnek verstani formákat, a korabeli köznyelvi beszédstílus jelenik meg bennük.

 

 

Han Jongun: Nem ok nélkül
Mások csak piros arcom szeretik,
te szereted fehér hajamat is,
ez a szerelmem oka.
Mások csak mosolyomat szeretik,
Te szereted a könnyeimet is,
ez a szerelmem oka.
Mások csak egészségemet szeretik,
te szeretet halálomat is,
ez a szerelmem oka.

Han Jongun: Kedvesem volt

Kedvesem volt, mégis elment,
hívta erdő kék fénye fent.
Mint a lomb, lehull a vágy,
ahogy sétálok távolabb.
Aranyvirág az eskü csak,
hullajtja sorra szirmait
– hervadna bár halomba lent,
szél hordja szét, amerre ment.

 

Han Jongun (1879–1944) a koreai líra megújulásának egyik legfontosabb alakja. Írói neve Manhe, melynek ‘Tízezer tenger’ a tükörfordítása; ez a bánat és szenvedés rengeteg tengerére utal. A költőnek fontos elve volt az erőszak nélküli magatartás, szelídsége miatt többször is bajba került, mert japán kémnek vélték. Folyóiratot vezetett, mely az  ‘Egyedül az érzés létezik’ címet viselte. A japán megszállás alatt ő a békés forradalom híve volt, hazája függetlenségéért folytatott küzdelmében is az erőszakmentességet képviselte. Költészete az európai modernség úttörőjének számít Koreában, ugyanakkor azt is fontos megemlíteni, hogy Han Jongun mélyen ragaszkodott az ázsiai gondolkodásmódhoz és a buddhizmushoz, melyek költészetében is megjelennek.

 

 

Kim Szovol: A fal

Napra éj hullott szeszéllyel,
éjre nap jött, napra éjjel.
Lebontottam, újraraktam
a tömör nagy falat.

 

Kim Szovol (1902–1935) a középiskola elvégzése után kezdett verseket publikálni egy folyóiratban. Később tanítóskodott és újságszerkesztéssel is próbálkozott, de tervei nem sikerültek, költészetéből sem tudott megélni. Egész élete nehéz körülmények között telt. Harminchárom évesen öngyilkossággal vetett véget életének.

Versei jellemzően rövidek – néhány sorból állnak–, népdalszerű ritmussal rendelkeznek. Költeményeiben a magány, az otthon hiánya és a szeretetre való vágyakozás jelenik meg.

Kim Szovolt tartják a 20. század egyik legnépszerűbb lírikusának.

 

 

Ri Jukszá: A csúcson

Hideg évszak élei vágnak,
kihűlt fennsíkon állok.
Közel az ég, fáj a magasság:
nincs már, akit várok.
Vágyam sincs, hely, ahová térjek,
végül így bukok eléd,

szemem lehunyva felmelegszem,
bent emléked tüze ég.

 

Ri Jukszá (1904–1944) első versét harminc éves kora után írta meg, korábban tanult és tanított, illetve esszéket és kritikákat írt. Összesen harminchat darab verse maradt fenn, melyekkel beírta magát a koreai líra történelmébe. Versei ellenállást képviseltek a japán megszállással szemben. A költő már nem élte meg az ország felszabadulását, sok írótársához hasonlóan japán börtönben halt meg.

Rátonyi Katalin fordításai és jegyzetei

 

A szerző a jegyzetekhez felhasználta Osváth Gábor A koreai irodalom rövid története  című munkáját. (Bp., ELTE Eötvös, 2016.)

 

 

Vélemény, hozzászólás?