túl mélyen keres a nyelv

a teremtés alatt

szinte

a vizek fölött.

 

mítoszok laknak csak

ilyen mélyben

álmodnak

feltört széfek

 

űrrel mi hasadt

kódjaikkal

akár cserépből árnya

szférákba tűnt.

 

a gége hideg porcos állat.

jóvátehetetlen

vak halak hullnak a porba

a többi prédálás.

 

egyszer éhesen

halászok néztek a vízbe

inoxgolyókat

görgetett partra a szél.

 

ahol a vágy

bemetszte a horpadt tavat

megtörettél

te: rozsdamentes ikra

 

pixeles parton visszavert

ugyanaz.

nem volt hal Galileában

és kenyér sem volt

 

éhség volt Galileában

rostély fogakon

szemeken

tó sem volt Galileában

 

halászok sem voltak

irgalom nem szorult

Galileába

Galilea nem szorult

 

Galileára.

 

Galileában

megmetszett a víz

Galileában megmetszted

a vizet

 

éhséggel lakattál

éheseket

el – a fölösleg

tizenkét kosár.

 

tizenkét kosár

rozsdamentes fény

recsegés

éhség

 

súlyos pórusok porcelánban.

nekem azt mondták

tányérom

az arcom.

 

és mindennel megetetnek.

már halkan vannak

lékek a tóban

már a pergamen

 

reászorul a koponyára

már az írás

csontig üt át –

Galilea nem szorul

 

Galileára. heget viselsz.

szemeid alatt is tó

beforrott

kékjét

 

arcunk a Kosártól kaptuk.

vonuló vizek

fejtik föl

a Név rostos sötétjét