túl mélyen keres a nyelv
a teremtés alatt
szinte
a vizek fölött.
mítoszok laknak csak
ilyen mélyben
álmodnak
feltört széfek
űrrel mi hasadt
kódjaikkal
akár cserépből árnya
szférákba tűnt.
a gége hideg porcos állat.
jóvátehetetlen
vak halak hullnak a porba
a többi prédálás.
egyszer éhesen
halászok néztek a vízbe
inoxgolyókat
görgetett partra a szél.
ahol a vágy
bemetszte a horpadt tavat
megtörettél
te: rozsdamentes ikra
pixeles parton visszavert
ugyanaz.
nem volt hal Galileában
és kenyér sem volt
éhség volt Galileában
rostély fogakon
szemeken
tó sem volt Galileában
halászok sem voltak
irgalom nem szorult
Galileába
Galilea nem szorult
Galileára.
Galileában
megmetszett a víz
Galileában megmetszted
a vizet
éhséggel lakattál
éheseket
el – a fölösleg
tizenkét kosár.
tizenkét kosár
rozsdamentes fény
recsegés
éhség
súlyos pórusok porcelánban.
nekem azt mondták
tányérom
az arcom.
és mindennel megetetnek.
már halkan vannak
lékek a tóban
már a pergamen
reászorul a koponyára
már az írás
csontig üt át –
Galilea nem szorul
Galileára. heget viselsz.
szemeid alatt is tó
beforrott
kékjét
arcunk a Kosártól kaptuk.
vonuló vizek
fejtik föl
a Név rostos sötétjét
