Bennem nem volt meg az úgynevezett tehetség a királylány mint olyan, valamelyest álfrigid, egyébben számolva mégis csak bővérő szipirtyó papírforma dimenzióba helyezésére az óvodában; egész pontosan kettőbe, szigorúan szembe helyezkedőn, s ha már így, jelentem, ez kérem, ékes bizonyítéka ama ténynek, amely szerint az ilyen és egyébbenlevő természetében, egyszersmind ösztönlegesen nőnemű papírra vetésének tekintetében sok százmillió teoretikus elv megfeleltetése szükséges acélból, hogy az említett totális mivoltában jelenlevő, fenséges produktum megmutatkozzék önnön übermensch mivoltában. A feladatok legelsőbbike esetünkben a lényegi szimmetria reprezentatívája lesz; a csaj – szemből fúj vagy oldalszél, ahogy mondom, – szemben álljon mesterével. Leghatárzottabb emlékem egy rombusz, derekat övező, vékony, hisz a némber részéről semmilyen formában nem megengedhető luxus a mainstream elhízás, a bőr narancsformán való petyhedt megereszkedése és hasonlók egyéb körülmények és alulmányok mellett.
Királylányt, alapulvételezvén titulusában álló enormitását, csak és kizárólag jó húsban élő, foltokban sem sápadt (egyszersmind eleve királylányos ájulásra elvétve sem hajlamos – durva axióma), napi joghurton és túró rudin élő, elhízásra hajlamos, a jövőre tekintve szigorúan heteroszexuális, amúgy magukat az amerikai filmek dogmatikája alapján szépségképzettel vert átlagranda dagi lányfélék rajzolhatnak adekvát módon, drákói szigorral szemlélve szőkék.
A királylánykák végeredményben harsányak, erős rózsaszín, világoskék és sárga dominanciával, kivétel nélkül mérnöki precizitással megszerkesztett rémalakok, melyek a valódi nőfélének csupán csak ábrándját sem keltik.