– Akkor is megeszem. Nem kéne, de akkor is. Azt a jó kis Pavlova tortát. Van valami izgatóan paradox abban, hogy egyszerre ropogós és mályvacukor-szerűen nyúlós az állaga. Túlzóan édes, de a savanykás gyümölcsökkel borítva fanyar, szinte kesernyés. És ezen pöffeszkedik a felhősen vaníliás tejszínhab. Egy komplett merénylet a dietetikusok szakmai normái ellen. Buja élvezet és pofátlan lázadás elővenni a kanalat, négyfelé vágni a tortát és szeletről szeletre megenni, lehetőleg 24 órán belül, lehetőleg teljesen egyedül. Mindenki (is) bekaphatja. Nem a Pavlovát, abból ugyan nem adok senkinek. De mondjuk az összes lábujjamat.
Emma előveszi a vintage csoportban vásárolt rózsaszín Gránit tányérját, és lelkesen adagolni kezdi a tortát. Pont olyan a tányér, mint amit gyerekkorában véletlenül összetört a nyaralóban. Folyton pörgött a teraszon és lesodorta az asztalról. Senki nem csinált belőle ügyet, de neki az volt a kedvenc tányérja és egyszerűen nem tudta elhinni, amikor meglátta a Facebook csoportban. El is bumlizott érte a Pestszentakárhová, azzal a busszal, ami annyit tekergett a kis földszintes házak közt, hogy azt hitte, sosem ér oda. Mindegy, a lényeg, hogy van tányér is, Pavlova is.
Ezt is csak azért sütötte, mert hiányzik a balett. Aztán persze bezártak az edzőtermek, a tánciskolák és itt árválkodik a piskótacipője a kanapé alatt. A spicc-cipőt már rég becsomagolta egy ív selyempapírba, de ezt képtelen eltenni. Rupert is csak dörgöli az orrát a cipőhöz, mint aki próbálja életre kelteni.
– Vannak ezek a nagyokosok – magyarázza a kutyának –, hogy így a vegán meg úgy gluténmentes, ahhhh, hogy az milyen egészséges dolog. Mondjuk, ha belegondolok, végül is totál gluténmentes a Pavlova. Akkor nyugodtan betolhatom a csinosnak mondott arcocskámba. Meg amúgy is fogytam vagy két ruhaméretet, köszönöm. Nem azért, akartam is, szóval hurrá… De tiszta hülye vagyok, megőrülök egy jó kis relevé-plié gyakorlat után, nem a tütüszoknya hiányzik, nem a mozgás, csak nem is tudom, mi hiányzik…
Leül a régi kanapéra, amiről lelóg a lába, mint egy gyereknek. Magas az ülőfelület, pedig art deco, vagy mi a szösz. Akkoriban meg alacsonyabbak voltak az emberek. Mindegy, lelógatja a lábát és felfalja az áfonyás Pavlovát. Akkurátusan, mind a négy negyedet. Kicsit ad a kunyeráló kutyának is és elindítja a kedvenc sorozatát. Ha teljesen elfordul és összebújik Ruperttel, nem látja a cipőt.
– Jó, ha szerinted ennyire szánalmas vagyok, akkor ezt neked. – ordítja a szereplő és egy cipőt vág az apjához. Egy rendes, rózsaszín balettcipőt.
Ahogy Emma felpattan a kanapéról és kirohan az utcára, a tévében felcsendül az az agyonjátszott Hattyúk tava részlet. Aztán a csikorgó fék hangját a fehér kutya vonyítása váltja fel.
Illusztráció: Edgar Degas: Two Ballet Dancers.