Aszfaltanya lázban ég, felrepedezett bőre a forróságtól, megégeti rajta lépdelő gyermekei lábát. Vagyis nem, mert már nem meztelen lábak taposnak az ősi földön. Magas sarkak szúródnak bele, fekete lakkcipők döngölik. Így hát Földanya bőre is megkeményedett. Kopott betongombák nőttek rá, haloványan derengenek, állandók, mégis semmilyenek. Sápadt, halott óriások, elterültek.
Egész jól belaktuk rogyadozó testüket, mint a paraziták. Úgy látszik, ez kell nekünk, itt érezzük jól magunkat.
Mindenféle lény befészkelte magát ide. A vasrácsok indái közül olykor felvillan egy nagy, kerek, szemüveges hupililára mázolt hüllőszempár. Az utca macskakövein egy valódi ragadozó lépdel, könnyed a járása, nézése hívogató, de vörös karmait kieresztette. Egy benzinszörny kitátott sötétzöld szája elnyeli az ecsethajú oroszlán férfit. Bekerült a cet gyomrába. Aszfalttengereken át utazik a mélyben, végül kiköpi a víz egy hatalmas mustárkék piramis előtt. Csak ez téglatest. Ezeknek a különös lényeknek a temploma. Csak úgy csúsznak-másznak istenük: a Pénz előtt. Reszkető nyilak jelzik az utat, amit a nagy istenség előtt végig kell járni, a zarándoklatot. A gépnimfák templomi éneke végigkísér, amerre szem ellát, mindenhol kincsek. Teljesen megbűvölik ezeket a festékes bőrű, szögekkel átszúrt testű, megnyomorított szolgákat. Elhordják a sok szépséget, cserébe lelkükért, életenergiájukért, mert bizony az istentisztelet végén fizetni kell. Mindennek megvan az ára. Mindennapjaikat vallásuk szokásai határozzák meg, nem sok ilyen buzgó hitközséget találni. A kénszagot a parfüm nem tudja elnyomni. Mi vagyunk itt a papok, kék-sárga csíkos reverendánkban, terelgetjük a kihullott szőrű, girhes báránykáinkat.
– „Ha túléli a házasságunk ezt a konyhavásárlást, akkor mindent túlél.” Szipogja a szánnivaló energiavámpír.
– „ Kiengedlek a szekrényből kislányom, ha megígérsz valamit.”- Neveli szörnyapuka tejfogú emberevő kislányát.
– „Micsoda buziskodás, hogy csak ennyi munkalap van”- sziszegi a rúzsos szájú krokodilasszony, hátán tisztogató madárkalelkű férjével.
De ne aggódjatok, én megtaláltam, mi kell nektek! „Élethű művirág, ami évről évre ugyanúgy fog kinézni.” A kedvenc varázsszavatok: Biztonság! Milyen a kalitkában halacskák? Megleltétek már az örök fiatalság forrását? Szép a mumifikált arcotok! Rossz hatással vagyunk magunkra, drágáim.
„Tökéletes, ha nem lehet élő virágod, de azért élvezni akarod a természet szépségét.” – Vajon a műanyagszőnyeg-füvön kinőttök? Tökéletes a sírköre is, ezt legalább nem eszik meg az őzek.
Olyan éhes jóllakott napközisek vannak itt. Ez lenne az élet? Inkább csak a gonosz ikertestvére. Aki elveszi a fagyit a kezetekből, ti pedig egész életetekben ezt a pár gombóc csokit keresitek legörbülő szájjal. Van egy rossz hírem: elvitte a cica. Rajta nem fogtok ki, hiába másztok a ranglétrán, az más háztetőre vezet.
Egy letört körmű, rókavörös hattyúszárnyú papnő egyetlen értelmes intelme: Az életünket nem fogjuk túlélni. Inkább éljük meg azokat a szebb hétköznapokat!

(Illusztráció: Ellie Mawby)