Szabó Judit Eszter összes bejegyzése

Mágikus térhasználat Gion Nándor Virágos katona című regényében

A Gion Nándor-i újszerű elbeszélésmód realizmust mesével, fantasztikumot naturalista elemekkel ötvöző poétikája a kortárs magyar mágikus realizmus irányzatának egyik lehetséges írói habitusaként is vizsgálható. Csodás elemekben gazdag történelmi regényeit egyre több vonatkozásban a nehezen definiálható mágikus realizmus felől értelmezi a hagyomány. Dolgozatomban ebből a nézőpontból elemzem a regény sajátos térhasználatát.

A történelmi kontextusra hajazó, családregénynek (is) minősíthető regény kezdeti recenzálói a lokális történelem feltárásának nagyszerűségét dicsérték a műben. Mivel  Szenttamás, a bácskai kis falu az újvidéki író gyermekkorának színtere, illetve szereplőinek némelyikében magának a szerzőnek a felmenőit ismerhetjük fel[1], hiteles historikus vonzataiért méltatták az alkotást: „Nincs még egy mű, amely teljesebben mutatta volna be a századfordulótól a második világháborúig terjedő időszakát a Bácskának. Nem forrásmunkák alapján, nem társadalmi távlatból, hanem testközelből. És semmiféle nyelven nem írtak itt elfogulatlanabbul természetesebb tárgyilagossággal németekről, szerbekről, magyarokról, a legkényesebb úgynevezett »nemzetiségi kérdés« változatait is oly magától értetődő természetességgel érintve, s olyan egyszerű és közvetlen kezelésben, amihez ez a szó: tapintat, egyenesen pretenciózus lenne. És anélkül, hogy elhallgatna, majd megszépítene ezekben az ellentétekben valamit!”[2]

A fenti idézetben ugyanakkor kódolva olvashatjuk a történelmi hitelesség erénye mellett a Gion-kanonizációban érvényesülő továbblépést is, amely már nem történelmi objektivitást, hanem testközeli, mikrotörténelmi vonatkozásait hangsúlyozza a gioni regénypoétikának. Ezáltal Gion regényének fikcionalitása kaphat nagyobb súlyt, továbbá a nagy bácskai világháborús narratívák helyett Rojtos Gallai István személyes viszonyulásai helyezhetők a figyelem előterébe. Recepcióesztétikai szempontból a történeti olvasás során nem is az úgynevezett objektív történelemszemlélet vihet előbbre a mindenkori megismerésben, hanem a jelenbeli és a múltbeli elvárási horizontok ütköztetése és az ezek keresztmetszetében szemlélt/megismert múltbeli perspektíva feltárása[3].A kortárs dialogikus irodalomkoncepcióhozhűen[4] maga Gion is így vall erről a narrátori beállítódásról: „Hirtelen fordulattal eltávolodtam az egész realizmustól, másfajta irányzatokat tanulmányoztam. Sőt, műveltem is egy kicsit, hogy aztán újabb hirtelen fordulattal visszatérjek egy másfajta realizmushoz, amely keménységével és színeivel, sokszor erős színeivel perspektivikusnak látszott – ma is annak látszik – néha már nem is egészen realizmus…”[5]

A recepció Gion prózapoétikáját éppen fentiekben említett „partikuláris történelmi realizmusa” mentén hajlamos mágikus realistának minősíteni. Hiszen a szerző zárt provinciális közösségbe helyezi szereplőit, akik egy-egy apró életmódváltásból tudják meg csupán, hogy miként módosult az olvasó számára már rögzített történelem. A fogalommal való címkézésből a regény realizmusa önkéntelenül adott, hiszen a világháború kiváltotta társadalmi-gazdasági változások a molnár család életén is, a kisváros életén is megmutatkoznak (pl. megváltozott templombajárási szokások), továbbá a kisebbségi lét és nyelvi kevertség közép-bácskai századfordulós aspektusai is markánsan megmutatkoznak a regény nyelvezetén is. Ám az átható mesés metaforikus-mágikus motívumrendszer szimbolikus jelentéseket is társítani enged a meglévő realizmushoz, a meglévő történelmi háttérhez. A regény „mágikussága” így az utóbbi sajátosságok mentén történő értelmezésből születhet meg.