1950
~ A Jeruzsálemben elhangzott pedagógiai témájú rádiós esszékből ~
Lehet-e az oktatás által nevelni? Az oktatás a diákok gondolkodását akarja befolyásolni, míg a nevelés lényükre, életükre szeretne hatni. Elégséges-e – ahogyan azt Szókratész vélte – a helyes és igaz felismerését felébreszteni bennük, elég-e ez ahhoz, hogy a helyes és igaz lényükben és életükben ténylegesen megvalósuljon, kibontakozhasson? Hiszen Szókratész maga sem a tanítottak, a tanok által fejtette ki döntő hatását, hanem a tanítása által: nem abban, amit tanított, hanem ahogyan tanított. Nem az oktatás nevel, hanem az oktató. A jó tanár nevel a beszédével és nevel a hallgatásával, az órákon és a szünetekben, a véletlen találkozásokból születő beszélgetésekben, a futó pillantásokban – puszta jelenléte által; egyszerűen valóban létező embernek kell lennie, és diákjainál valóban jelenvalónak kell lennie. A kapcsolat által nevel.
A kapcsolat, az érintkezés a nevelés alapszava. Azt jelenti, hogy a tanár szemben áll, szembenéz a diákokkal – és nem agytól agyakig, kifejlett-kiképzett agytól kiforratlan, befejezetlen agyakig ad át valamit, hanem lénytől lényig, érett lénytől alakuló, változó, kibontakozó lényig vezet az út. Valóban szembenézés és szemben állás ez, vagyis nem fentről lefelé irányul, nem a katedra felől a padokig hat, hanem igazi kölcsönhatásban történik meg, a tapasztalatok kicserélésében. A beteljesedett élet tapasztalatai találkoznak a még beteljesedetlen élet tapasztalataival – amelyek azonban nem kevésbé fontosak az előbbieknél. Nem pusztán eligazítás keresése alulról és útbaigazítás, utasítás osztogatása felülről, és nem is csupán kérdezés és válaszolgatás oda-vissza mozgása, hanem valódi párbeszéd, kölcsönösségből építkező beszélgetés. Ezt a tanárnak ugyan vezetnie és uralnia 1 kell, de ugyanakkor saját személyével közvetlenül, felszabadultan és elfogulatlanul bele kell ebbe lépnie, részt kell vennie benne, át kell adnia magát neki. Ennek az eleven beszélgetésnek a csendes, hallgató együtt-levésben is folytatódnia kell, sőt éppen ebben kell kicsúcsosodnia, kiteljesednie. Ez az, amit a nevelés dialogikus alapelvének nevezek.
Buber, Martin: Über den Kontakt. In: Uő: Nachlese. 2 Heidelberg: Schneider, 1965. 93-94.
András Orsolya fordítása
Lábjegyzet:
- A német eredetiben a beherrschen igét találjuk. Ezt a szót gyakran használják a következő kontextusban: ’eine (fremde) Sprache beherrschen’ – szó szerinti fordításban: ’egy (idegen) nyelvet uralni’. Ez a szókapcsolat világíthatja meg a kifejezés pontos jelentését, ami ebben a szövegben különösen fontos: nem erőszakos dominanciáról van szó, hanem biztos és másoknak is biztonságot adó mozgás képességéről: ahogyan az idegen nyelvben való eligazodáshoz az azt tanulónak nem arra van szüksége, hogy szájába adják a szavakat, hanem hogy biztos ismeretre alapozva megmutassák az utat, hogyan tudna önállóan megszólalni. (ford. megj.) ↩
- A cím jelentése: ’utó-olvasás’, újraolvasás, böngészés, tallózás. A kötetbe a szerző – életművéből válogatva, arra visszapillantva – különböző tárgyú rövid, kötetlenebb hangvételű szövegeit gyűjtötte össze. ↩