… és mi, öregek, túl a negyvenen…

R. Aldington. «Egy hős halála»

 

Azon az éjszakán,

         mikor az új évezred

felszántja a hó és fagy ösvényeit,

mint az új hajtás,−

         azon az újévi éjszakán

ti suhancokká lesztek. Mi pedig −

mi, öregek, egyesek már negyvenen túl,

a fiatalok körétől elrekesztve,

a saját gyermekeinktől,−

         mi is egybegyűlünk,

a mostani harmincéves költők.

        

Most minden újszülöttet tisztán látok már

a kislányokat titokzatos szemekkel,

hallom már a fiúcskák hangját,

vitáktól és vallatástól törékenyek,−

mit tesznek ott, a fal mögött?

Mi gerjeszt halk röhögést,

a mozdulatok susogó extázisát −

         bor ez? kábítószer?

Ez lenne az ifjúság? ez a szerelem?

 

…S mi, öregek, egyesek már negyvenen túl,−

Duzzadt arccal és testtel,

agyonnyomnak minket az újmódi építmények

vagy a beteljesületlen vágyak

      ahelyett, hogy birokra kelnénk az új benyomásokkal −

csendben ücsörgünk.

     A kor,

ami a por leplének dacára feljegyezte,

ahogy a szűk kávézóban hallgatunk

az időben megállva…a vissza nem térő napokban

átélve szépséget, reményt, izgalmat és bánatot!…

 

Mit tesznek ott, a fal mögött, −

ezek  a tiszta ágyacskákból kibújt csecsemők,

ezek  a törékeny kis alakok álmatlan éjeken,

egy másik évezred sodorta őket ide?

…Jobbak lesztek nálunk. Ha

a változások szerencsecsillaga meg nem csal titeket,

ami minket oly sokáig váratott.

 

Kurmai-Ráti Szilvia fordítása