Kántor Zsolt összes bejegyzése

Opus 753

 

A

Az a kis darab anyag, ami a nyelv,
ingerületek és finom izmok szövete.
Testére simul az Ige.
Lényem s létem esszencia- centruma,
a láthatatlan hála.
Káromlás és abszolútum ágya.

Nem euklideszi a beszéde.
Így is a szabad akarat fészke.
S vajon hogyan reflektál most a morálra?
Amikor megfigyelés alatt várja,
hogy Isten megáldja.

Van a tökéletlenségnek varázsa.

 

B

Elbeszélésként  más nem lehet
Csak extrudált
Cizellált gondolkodásmód őrzi
A frigy-ruhát

Hóesést rajzolnak
Jégcsap-ceruzák

Meglöki
A hajszál a hálót
A seprű a morzsát
A kis ügyek a nagyot
Kibontják
Az éjszaka leple alatt
Akvárium szövi a reflektálást
Most másképp mennek a dolgok –
Szűnik az anyázás

 

C

A múlt egy medál
A jövő megáll
Az ég kiderül? Vagy csak vetkőzik
Ahol az evidenciák
Ott a világ
Áthatja az altalajt a vulkanikus zúgás
Azt mondja a Logosz:
Kiszúrás
Mégsem következik pusztán az idő folyásából.
Akárcsak egy új gondolkodásmód –
Teszik a dolgukat a feltételek.
Látjuk őket, elviselnek minket
De nem rendelkezhetünk velük.
Mert a léttől való távolságtartás
kanyarodik vissza
(postás hozza a kocka túrót)

 

(Illusztráció: Shawna Erback: Beautiful Winterland)

A hangnem nélküliség; Szérum

 

A hangnem nélküliség

Rázókeverék

Mint Schönberg
Hölderlin vagy Mallarmé
néha kikapcsolnám az észt
hogy legyen a szó az intuícióé
a sok terv helyén a Jó Ég
talált szőlőfürt napozna a verandán
s pillangó billegne a topánka sarkán
muslica lovagolna a hangyán
pókhálón akadna fenn a hulló hajszál
nem képződne eksztatikus tapasztalat
csak nyugalom és zűrt alkonyat
és végre kiradírozná
amit jegyzetelt a Mozart kottán
a szócikk szigeten kitörne a vihar
orkán

 

Szérum

Istennél elvégzett dolog, hogy a narratíva nagy.
Nem érdekli, hogy Derrida vagy Gadamer miatt
tudja másképp az agy?
Hogy a világ és a lét, számukra nem smaragd.
S az már részletkérdés, hogy milyen a tároló.
Ott lesz példának a sakktáblán a ló.
Amiben van egy gyűszűnyi heroin.
És hogy helikopterrel szállítják-e a sakk készletet,
vagy lovas kocsin.
Készülhet bármilyen technikával a tény.
Csak szülessen gyorsan.
Majd elég egy pillanat. Hogy kilyukadjon
a tudat-szatén.
És lehet akármilyen általánosság, elvont fogalmi játszadozás.
A papírtárolókból egy idő után kifolyik a tojás.
A golyóstoll ereszteni kezd és kimászik a fiókból,
a híres rimbaud-i tolltartó alól, a pók.
Hogy lerakja a laptop alá a petéit a Szó.
S mielőtt elvérezne a megsértődött penna –

Hajlított fény leszek ma.

 

(Illusztráció)

Hal szájában fémpénz

 

A beszéd kristályszerkezetű vatta.
Nem szúnyogháló. Nem is raklap.
Bár tanulmányozhatjuk a kertet
a szavakból szőtt hálón át.
Átbújnak a kerítésen az indák.
Az erdő az átírás példája épp.

Úgy támad fel, hogy rajta mész.
Minden lépés dolog s beszéd.
Cseveg a járdalappal az ész.
Egy státer[1] a Sturm und Drang darabja.
A nyelv a dolgot megragadja.
Ahelyett, hogy benne állna –
Már zöld állapotában learatja.
A mondásban lefagy a tények hiánya.
Ha lázadsz, konstrukcióként lenyúlnak!
A képernyőn narratíva-bábok úsznak.
Egy tanulmány nyeli le & el a Holdat.
A háttérzúgás egyre árnyaltabb.
A puding elfogyott, a tálat kinyaltad. 

[1] Egy státer 4 drachma. Máté evangéliuma 17. 27.

 

(Illusztráció: Emily Balivet: The Sisters of Mercy, 2012)

A nyelv beletöröl a létbe; Denaturált kert

 

A nyelv beletöröl a létbe

Beletörődik a szöveg Énje

Oszcillál az átjáró. Itt van az áttűnés Fia.
Sír a virtuóz játékintelligencia.
Résekkel kommunikál. Mint bűntudat.
Ugyanakkor ezek ésszerű utak.

Praktikus bejön. Abszurd-groteszk kikapcs.
Egyik pillanat megenné a másikat?
Mintha meg se történt volna.
Még múlni se volt ideje. Betelt a holnap.

Azzá vált, ami az emléke lett.
Mert megmosta az ige. A Tett.
Egy szótő és a fény frigye ez.
A kvantumfizika se édesebb.
Megtorpan a tiszta ész.
Ajkak közé tolták az életet.
Betű és szellem egyesült. Pedig erről már letett.
A költői én vissza-, s újjászületett.

Rezignáció: Ég Veled!

 

Denaturált kert

Története van az útnak.
Alvajáró fellegek között sirálytánc.
Az időtlenség túl nagy.
Mélyre ültette el az ábránd.

Itt az átjáró: idő és Örök.
Seb voltál és valaki bekötött.
Nem kellett hozzá tett, csak kegyelem.
Hogy kiássa a hit,
Elnyelje a türelem.
S talán a legsűrűbb bölcsesség is pamflet.
Az emlék, mint az álom
csak nesz.
S hópehely a szellem,
Hangtest.

 

(Illusztráció: Alex Grey: Metamorphosis)

Eszme: futtatás

 

Eszme: ész, hártyák. Még pillanatnak is túl pici
gyantajáratok.  Az agy finom szövete.
Épp felejt.  S ezért olvas.[1]
Ahogy bevésődnek a barázdákba a reggelek.
A bioritmus termosztátja jelez.
A hajnalt nem érdeklik az érdekek.
Énemet szimbiózisnak szólítja egy jégcsap.
De még túl meleg. Ez a félregombolt nyár.
Nyitva maradt hűtőszekrény. Fél hat.
Leveszi az ég a mellényt is. Eshet.
Még mindig nem tudja felfogni az izzadtság,
miért tud mozgatni egy eszme?
Talán egy kékes, üvegtűvel felszúrt szöveghely.
Ami az ágy fejtámlájára volt kirakva.
Az újraértés is csak árnyal. Nem ment meg
a szöveg. Kötelező kimennem vécére,
bármennyire is emelkedett állapotba keveredtem.
Módszer nélkül jön a vers világra.  Majd ő is szül.
Hát az ennivalók is fikcióképző impulzusok.
A teljes világszerűség megalkothatóságát tagadják.
Összeér mulasztás, fogadtatás. Majd a tudat
tapasztalatot szerez. Azzal, hogy kivonul végül
az intertextuális lakásból. A szöveg végre szóhoz jut.

[1] Báger Gusztáv születésnapjára (80)

 

(Illusztráció: Toni Demuro: Earth 131 (Austria))

Absztrakt kontraszt

 

A költőietlenség lírai alakzatai

A magány kihunyása. Ahogy odateszed a kezem
egy bársonyos felületre. Ami a bőröd.
S a tenyeremmel érzem a lüktetést.
A szíved dobogását. A pulzusod.

Érzékelem az apró pihéket. Ujjbegyek
találkoznak szőke szőrszálakkal.
Megborzong az elme. A hátamon szaladgál
egy metafora. A leglágyabb lélek vagy.

Akivel valaha találkoztam. Szempilla-személy.
Akinek fontosabb az autentikus lelassulás.
Mint az instant erotika. Meg a forróság.

Éjszakára leveszed a gyűrűd. Cseng-bong a műgond.
Ahogy a fémkarika az üvegtálban megperdül.
Felkavarodik egy ujjnyi térfélen az élő por.

 

(Illusztráció: Catrin Welz-Stein: The Fool)