A tanulmány fő célja a dél-szlovákiai roma babonák, konkrétabban, az egyik életfordulóval – a születéssel – kapcsolatos babonák feltérképezése, hiszen ezen események az emberre és egy szűkebb közösség sorsára is befolyással vannak. A korábbi kutatásaimban foglalkoztam már a roma hagyományokkal és a romák halállal kapcsolatos babonáival, majd ezután jutottam arra az elhatározásra, hogy érdekes lenne megvizsgálni egy-egy roma adatközlő tudatában megbúvó babonát, amely meghatározó jelentőséggel bír az emberi élet egy másik fordulópontjára: a születésre. A kutatás során az adatközlők tudatában élő babonák feltérképezésére törekedtem. A vizsgált témákhoz személyes kapcsolat is fűz, ennek hatására kezdtem el foglalkozni az adott népcsoport babonáival. Az első ilyen kapcsolatom G. I. és G. J. -hoz fűződik, mivel felkértek keresztszülőnek második gyermekük születésekor, amit akkor – később megbánva – visszautasítottam. A következő személyes élményem pedig az, hogy az a megtiszteltetés ért, hogy részt vehettem két roma lakodalomban, többek közt az első két adatközlőm lakodalmában is. A harmadik élményem, hogy 2012 októberében részt vettem a szomszéd roma férfi temetésén, és annyira más, számomra idegen világba csöppentem bele. Az elhunyt felesége és a gyerekek annyira féltek az elhunyt szellemétől, hogy el is költöztek. E három esemény hatására egyre jobban kezdtem érdeklődni a romák kultúrája iránt.
A tanulmányban egyaránt használom a cigány és roma megnevezést. A cigány kifejezést – pejoratív jellegéből adódóan – a dolgozatban ott használom, ahol vagy az adatközlőket idézem, vagy pedig a szakirodalom is ezzel a kifejezéssel él. Jelen gyűjtésben elsődleges célomnak az adatközlők segítségével feltérképezett babonák rögzítését és megőrzését tekintettem mind a jelen, mind a jövő nemzedék számára.
A kutatás során gyakorta felmerülő probléma volt, hogy nagyon nehezen találtam olyan adatközlőt, aki beleegyezett, hogy a beszélgetés hangrögzítéses legyen. A hangfelvételek nyelve a magyar volt, mivel az adatközlők elmondásuk szerint legtöbbször a magyar nyelvet[1] használják a kommunikáció nyelveként.
A gyűjtést mélyinterjúk segítségével végeztem öt településen, mégpedig Sáró községben három adatközlővel, melyből kettő nő (28 és 66 éves) és önbevallásuk szerint magyar cigányok, a harmadik adatközlő 35 éves férfi volt, Erdélyből származik és önbevallása szerint házi cigány. Nagysalló községben az adatközlők egy 59 éves nő és egy 28 éves férfi voltak, önbevallásuk alapján oláh cigányok. Szódó[2] községben egy 55 éves nővel, Farnad községben pedig egy 68 éves nővel sikerült kapcsolatot teremtenem, akik önmeghatározásuk alapján szintén magyar cigányok. Léva városában pedig egy 68 éves nő volt segítségemre, aki önmeghatározása szerint muzsikus cigány.
A települések a dél- szlovákiai Nyitrai kerület Lévai járásában fekszenek. A kutatás céljának a dél-szlovákiai roma babonák feltérképezését határoztam meg, és arra a kérdésre kerestem a választ, hogy milyen mértékben maradtak fenn az emberi életfordulóhoz kapcsolódó babonák, milyen formában jelennek meg egy-egy adatközlő életében, és az emberi emlékezetben mennyi babona őrződött meg napjainkig. A születéssel kapcsolatos babonákra vonatkozó kérdéseim a terhesség időszakától a keresztelés időszakáig terjedtek.
Célom, hogy a társadalom peremén álló cigányság kultúrájának, néphitének egy aprócska részletébe betekintést nyerjünk, hiszen minél többet tudunk a velünk együtt élő népek szokásvilágáról, annál inkább megérthetjük sajátos életüket, és bízom abban, hogy az előítéletekkel megtöltött skatulyák fokozatosan más tartalommal telítődnek meg.
A születéssel kapcsolatos babonák elemzése a mélyinterjúk alapján
A gyűjtés alapján számos babona vonatkozik az újszülöttre és a terhes nőre, melyek főként tiltásokat foglalnak magukba. A vizsgált nyolc adatközlő alapján a várandós nőre több közös babonás hiedelem is vonatkozik, hiszen a romák életében fontos szerepet játszik a gyermek születése. A várakozás időszakának és az új családtag megérkezésének jelentős figyelmet szentelnek, ezért a terhességet számos – főként tilalomra irányuló – babona kíséri, mely különböző variánsokban a mai napig él. A babonák és tilalmak tiszteletben tartása nemcsak a szülésre, de a gyermek egészségére is nagy hatást gyakorolnak.
Terjedelmi okokból az egyes csoportok babonáiból csak egy-egy babonát emelek ki példaként.
I. Tiltások
B. E. elmesélése alapján a várandóság alatt az anyának tilos a holttestre nézni, temetőbe menni és virrasztani is „azí, mer akkor, hogy sárgaságot kap a kisbaba”.
II. A gyermek jövőjére vonatkozó babonák
Ma már az otthonszülést felváltotta a kórházi szülés, ez is lehet az egyik oka annak, hogy nem annyira elterjedtek már a gyermek jövőjére vonatkozó babonák. A gyermek jövőjére vonatkozó hiedelmek közül az erdélyi származású adatközlő szerint: „ha a feleségem péntek tizenháromkor fog megszülni a kicsit, minden, akkor aztat tudjuk, hogy akkor neki nem szép jövője lesz” (G. J.).
III. Az újszülött álma és szerencséje
Az erdélyi adatközlőnél ismert és a mai napig megtartott babona, „hogy ha megszületik nálunk a családba a feleségem, akkor a édesanyám, édesapám mindég ők a elsők, hogy izé a fürdővizibe pénzt dobáljanak bele, hogy egész életibe gazdag legyen és boldog” (G. J.).
IV. Az igézés és a szemmel verés
Ha a kisgyermeket megigézték, akkor „megnyalta az édesanyja a két ujját és így a kis szemecskéjét a pici babának így kitörülte azzal a nyálas két ujjával, így ellenkező irányba, így kifelé törülte ki a pici babának a két kis szemecskéjét. Ilyesmit hallottam” (B. M.).
V. A csecsemőre vonatkozó tiltások
Két adatközlő szerint a „megkeresztelésig nem szabad a kisbabát tükör elé állítani, hogy meglássa a saját tükörképét, mer az is elveszi a szerencséjét. Úgyhogy nem szabad meglátnia a saját tükörképét megkeresztelésig” (G. I.). Egy másik variációja arra vonatkozik, hogy nem fog tudni beszélni, hogyha tükörbe néz, mivel „ameddig a kisbaba nem tud beszégetni, addig tükör elé nem vihetjük. Mer, hogyha meglátja magát a kisbaba, akkor ugyi mivé nem tud beszégetni, csak m… m… mutogatni, meg uj… izéni, akkor örökös életyibe ugyanazt a hangot fogja tudni kiadni, mer meglátta magát és avval a hanggal örűt neki” (G. J.).
VI. A mágikus anyatej
Két adatközlőnél megjelent a szőrfürg szó. „Amikor már megszületett a kisbaba – ezt megin saját tapasztalatból mondom –, hogy az egyik lányom nyugtalanul aludt minden éjjel, így rángatódzott a… a vállát húzta és az én keresztanyám mondta, hogy szőrfürges. Ilyenkor azt csináltuk, hogy anyatejet ken… tettünk egy pár csöppet a hátára és az óramutatóval ellentétes irányba beledörzsöltük azt az anyatejet a hátába, és kijöttek azok a szőrök, ami benne volt. És utána már nyugodtan tudott aludni, már nem rángatódzott, nem szúrta őt az” (G. I.).
VII. A gyermekágyas nőre vonatkozó tilalmak
A következő tilalom a gyermekágyas nőre vonatkozik, pl. tilos neki főzni. „Nálunk ez van, hogy az én feleségem, ha megszül, hat hétig a konyhába se a tányért, se a főzőfazekat, semmit nem szabad megfognia, mer azér, mer hat hétig egy nő mindig beteg meg minden, tisztálkodnia kö neki, avvá kel foglalkoznia a magát, addig nálunk nincsen az, hogy én a feleségem kezibül egyem meg a kész” (G. J.).
Közös jegyek a születéssel kapcsolatos babonákban
A születéssel kapcsolatos babonáknál két egyén van a tiltások és rítusok fókuszában – a várandós nő (később a gyermekágyas nő) és az újszülött.
A kutatás során többek között arra a következtetésre jutottam, hogy az adatközlők babonáinak egyik közös vonása a keresztség, melyet mágikus megtisztításként gondolnak el, amely védi a csecsemőt a környező világ ártalmaitól, a betegségektől és a haláltól is. A szentelt víz megfigyeléseim alapján a tűz erejével bír, tehát a szentelt víz – akárcsak a tűz – távol tartja a csecsemőtől a gonosz és rossz erőhatásokat, esetlegesen el is pusztíthatja őket. Az adatközlők mindegyike egyhangúan érvelt amellett, hogy különböző tárgyak, eszközök segítségével (piros szalag, fokhagyma vagy szentelt kereszt a vánkos alatt, seprő az ajtó mögött stb.) a gyermeket védeni kell a gonosz szellemektől és az ártó emberektől mindaddig, amíg a keresztségen át nem esnek, mert „akkor má a Jóisten vigyáz rá, úgyhogy má nem kell a piros szalag, hogy megvédje” (G. I.). Az említett tárgyak olyan funkcióval bírnak, melyek elhárítják a gonoszt a csecsemő közeléből. Például az egyik adatközlő kiemelte, hogy az esküvő alkalmával megszentelt keresztet – amire hűséget fogadtak – mindkét kislány párnája alá tette, hogy ezáltal is védve legyenek a gonosztól, tehát az említett tárgyat mágikus hatással ruházták fel. A gyermek álmatlanságában és nyugtalanságában nyilvánul meg az, ha a gyermeket megigézték, vagy pedig nem kellőképpen vigyáztak rá az ártalmasnak vélt időszakban. Ugyanúgy, ahogy a szentelt víz óvja a csecsemőt, a gyermekágyas anya a megtisztulását is ennek köszönheti, hiszen mindkét oláh cigány adatközlő egyetért abban – a többi adatközlő ezt nem ismeri -, hogy az anya első útja a templomba vezet szenteltvízért, hogy ezáltal megtisztuljon és újra a közösség tagjaként élhesse mindennapjait. Továbbá „el kell menni a templomba, mármint, hogy szentelt vízért, és ha hazajön, akkor ki kell szentelnie a házat, és ezzel… ezzel így elűzi őköt” (L. Gy.).
Ugyanígy mágikus hatást tulajdonítanak az adatközlők a szenes víz (tüzes víz) készítésének is, mellyel a megigézett gyermeket „gyógyítják”. Itt is kiemelném az oláh cigány adatközlőimet, mivel mindketten említenek egy további kelléket is a víz elkészítéséhez, ez pedig a szalma vagy gyufaszál. Az adatközlők többsége ismerte a szenes – tüzes – vízre vonatkozó hiedelemkört, viszont főleg az idősebbeknél jelent meg annak praktizálása.
A gyermek jövőjét befolyásoló babonákból gyűjtöttem a legkevesebbet, melynek oka lehet az is, hogy amíg a romák vándorló életmódot folytattak, szoros kapcsolatban voltak a természettel, és megfigyeléseik alapján keletkezhettek a szóban forgó babonák. Mára már a letelepedett életmódjuknak és a kultúrák egymásra hatásának köszönhetően homályba veszhettek, továbbá a kórházi szülések következtében több babona is véleményem szerint elveszíthette funkcióját.
Hasonló „természetfeletti” hatások figyelhetők meg a terhességre vonatkozó babonák között is, amelyek befolyásolják a születendő gyermeket, mint például, ha szőrös állathoz ér a terhes nő, a gyerek „szőrfürgesen” születik, ha pedig a nyúlra néz, akkor „nyúlpofával” fog születni, ha a terhes nő ruhájának zsebében gyümölcs van, a magjának a nyoma meglátszódik a gyermeken. Tehát a terhesség időszakát is számos tiltás kíséri, melyet a mágia működtet, és az állapotos nőnek kötelezően be kell tartania erre az időszakra vonatkozó tiltásokat, hiszen ezek a rítusok hatással vannak a születendő gyermek későbbi életére is.
A fentebb említett babonákhoz hasonlóan az anyatejet is mágikusnak gondolják, amely óvja a csecsemőt különféle külső negatív erőktől, és nem utolsósorban a gyermek betegségeit is azzal gyógyítják (pl. szőrfürg, fülfájás). Az anyatejre vonatkozó hiedelmeket is főleg az idősebb adatközlők ismerték, a fiatalabb adatközlő idősebb keresztanyjától tanulta el az erre vonatkozó gyógyító eljárást.
A gyermek és a terhes nő védelmére irányuló babonák ismertek az adatközlők között, a legnagyobb különbséget az oláh cigány és a magyar cigány adatközlők között figyelhetjük meg: ami ismert az egyik adatközlőnél, az nem ismert a másiknál, viszont több közös alapon nyugvó babona is felfedezhető, mely variánsaiban él egy-egy adatközlő tudatában, illetve gyakorlatában. Az oláh és magyar cigány adatközlők közti lényeges különbséget főként abban látom, hogy a magyar cigányság jóval korábban letelepedett az oláh cigányokhoz képest, így a második csoport, mivel több időt töltött együtt, jobban megőrizhette szokásait.
A kutatási eredmények és a dolgozat tanulságainak összefoglalása
A gyűjtés során két roma csoporthoz tartozó adatközlőkkel készítettem hangfelvételt, mégpedig a magyar és az oláh cigány csoportba tartozókkal. Nagy hibát követnék el, ha a gyűjtés alapján általánosítanám a dél-szlovákiai romák életfordulóihoz kapcsolódó babonákat, hiszen nem beszélhetünk egységes, homogén roma társadalomról[3]. A romák maguk is különbséget tesznek – „mi” és „ők”- az egyes roma csoportok közt, melyre egy példát szeretnék hozni az egyik adatközlőmtől: „Minálunk, magyar cigányoknál ilyesmi nincsen…” (G. I.). Egy megfigyelt jelenségből nem lehet megállapítani egy adott társadalmi csoport – jelen esetben a romák – kultúráját, szokásait, hiedelmeit.
A következő az emlékezet/emlékezés problémája, hogy vajon az emberi elme, adott esetben az adatközlő, mennyire „torzult” formában, milyen mértékben képes visszaadni bizonyos jelenségeket. Erre a problémára is két adatközlőn keresztül szeretnék reflektálni: „igen, ez valamit mond, csak… hallottam valamiről” (L. Gy.), vagy pedig „ez, ha jól emlékszem, akkor ez a tyúk szárnya csontja volt” (B. M.). A gyűjtés adatai segítségével tehát nem adható valóságos kép a babonákról, mivel a gyűjtés során az interjúalany által már megszerkesztett, illetve interpretált események kerülnek feldolgozásra.
Továbbá egy alkalommal az anyaggyűjtés során úgy éreztem, hogy jelenlétemmel és kérdéseimmel is befolyásoltam az adatközlő válaszait (L. M.), és az sem másodlagos, hogy egy számomra ismeretlen kultúrába léptem be az adatközlők számára is idegenként. Az egyetlen közös az adatközlők és köztem az volt, hogy mind az adatközlők, mind pedig én nyelvjárásban beszéltünk az interjúk során. Az egyik oláh cigány adatközlőnél figyeltem fel arra, hogy távolságtartással beszélt a babonákról, mintha szégyellné azokat. Például az „azok ott, a gödörben” mondatával ráirányította a figyelmet azokra, akikkel régen egy helyen laktak, majd fokozatosan kiderült, hogy az „azok” kategóriájába ő is beletartozik.
Ezen kívül az is megfigyelhető volt, hogy például az adatközlő emlékezetében kirajzolódó hiedelemmel szemben állt a következő gondolata, például L. M. szerint az elhunyt után maradt tárgyakat, amivel kapcsolatban állt, meg kell semmisíteni, de ő például az édesanyja ruháit nem semmisítette meg, hanem hordta továbbra is.
A muzsikus cigány adatközlő nyilatkozott úgy, hogy az általa elmesélt babonákat ismeri ugyan, de nem igazán praktizálják őket. Ennek oka lehet, hogy a muzsikus cigányok települtek le elsőként a többi csoporthoz képest, továbbá szakmájukból adódóan szoros kapcsolatban voltak a „gádzsókkal”, hiszen tőlük függött a megélhetésük, tulajdonképpen a magyar kultúra részének tartják művészetüket.
L. G nevű adatközlőmnél kimutatható, hogy lényegében nem is tudta, hogyan is határozza meg identitását: „Hát szerintem én már nem is tudom, hogy milyen romának tartom magam. (…) Tudod ilyen, így… így fogalmaznám, hogy inkább így a modern korhoz így hozzá vagyunk illeszkedve. Mivel hogy nincs, az miatt, hogy nincs vajda, meg.. meg a szülők sincsenek (…) mivel hogy meghalt az édesanyám, és nincs aki így ezt tartaná. És aztán télleg úgy… úgy elidegenelődünk attól, hogy hogy tényleg úgy…”. Ennél az adatközlőnél nemcsak az önmeghatározás problémája volt megfigyelhető, hanem a szokásokra vonatkozóan az is, hogy „némelyik olyan mit én tudom, lehethogy badarság, vagy hülyeség némelyik szokás, de… de hát ez mindenhol szerintem minden kultúrában…”.
A falusi környezetben, ahol a hagyományok még jelentős mértékben élnek, erősebben vannak jelen a babonák, mint a városi környezetben. B. M. volt az egyetlen az adatközlők közül, aki sokszor reflektált a régi világra, amikor még éltek a babonák, a rontások, de ma már nagyon kevés jellemző a családjukra. Párhuzamot lehet vonni az adatközlő személye és a városi környezet között, ahol a modernizáció jobban behatol az ember tudatába és életébe egyaránt, és az egykori hiedelmek homályba vesznek. Az adatközlő több szokást is mesélt, mint babonát, és mindhárom babonakörhöz kiemelte a cigányok szeretetét, amely szerint a cigányok őszintébben tudnak szeretni a „gádzsókhoz” képest.
A hangrögzítéses mélyinterjú előnyének tekintem, hogy a beszélgetés során megfigyelhettem az adatközlő életkörülményeit és a metanyelvi kommunikációt is egyaránt. Úgy gondolom, hogy egy másik kultúra adatait ebben az esetben nem lehet objektívan leírni, hiszen a kutató véleménye magában hordozza önnön szubjektivitását is, tehát jelen esetben eltekintek attól, hogy egyedi adatok alapján általánosítsak. Az adatgyűjtés szubjektivitását ebben az esetben úgy értem, hogy az általam feldolgozott adatok saját véleményemet, tapasztalatomat is magukban hordozzák, hiszen a babonákról készült dolgozat megírásakor saját egyéni nézőpontomat érvényesítettem: az adatközlőktől idézett részletekhez a saját, szubjektív észrevételeimet, következtetéseimet és értelmezéseimet fűztem. Egy olyan empirikus anyag összegyűjtését tűztem ki célul, amely az adott témával foglalkozó kutatók számára hasznos lehet.
JEGYZETEK
[1] Az adatközlők közül volt olyan is, aki egyáltalán nem beszéli az államnyelvet, csupán a magyar nyelvet.
[2] Szódó községet 1976-ban csatolták Zselízhez. Viszont az adatközlő ragaszkodott hozzá, hogy ő szódói lakos, ezért jelzem a dolgozatban, hogy Szódó községben él.
[3] Ezzel az állításommal természetesen nem azt szeretném kifejezni, hogy a romáknak nincs autonóm kultúrájuk. A romák is – mint minden társadalmi csoport – rendelkeznek olyan egyedi kultúrával, illetve olyan individuális elemekkel, amelyek más társadalmi csoportok kultúrájának nem specifikuma, viszont a társadalmi rétegzettség, az iskolázottság, az életkörülmények és még sorolhatnám tovább, mind-mind befolyással vannak úgy a csoportok, mint az egyének életére. Ha összehasonlítanánk egy faluban és egy városban élő roma származású egyént, feltételezem, hogy az első esetben több specifikus jegyet találnánk, mint a másodikban. Ld. bővebben Stojka Peter Náš život című tanulmányát melyben bemutatja a roma kultúra sajátságait és kifejti, hogy a romák sok elemet vettek át a környező társadalomtól, melynek részét képezik.