Estefele

Azt hiszem szeretem az augusztust
Késő nyári elmélyülés
Magamba bele-belenézés
Szeretem a távoli világítást
Az ég színét
Az este zajait
A kutyák ugatását a rollerek gurulását
A salak csikorgását a beton alatt
A bepótolt kertipartik
szálló illatát a házak felől
A könnyűséget,
hogy még tart a nyár
Poroszkálok a homokos utcán
Fehér fémkerítés,
Sorbanőtt névtelen virágok között barázdáin
Vontatom végig kezem
Szeretem, amikor a tejüveg sárga erkélyen egy gömbbácsi kikönyököl
Egy fáradt anyuka rágyújt
Bong a harang, száll a por
A szemetet már mindenki levitte, egy autó tolat majd kis ívben kanyarodik
Hét óra múlt
Ideje hazamennem

Sorsfordítás

120 sorsfordító tipp
lenéztem amikor kibontotta a könyvet
Hülyeség, nem szeretem ezeket az önjelölt megváltókat
Azok, akik ösztönből, füzetecske nélkül élik az életük, azok az igaziak
És ma, négy évre rá, annyi bosszúság után kinyitottam a 120 sorsfordító tippet
Amit ő kért, de sosem olvasott

Parton

Olyan kicsi vagyok és annyi mindent nem értek
Megbújnék egy hullámod alatt
Egy kővájatban egy sziklán
lassú szívverésed nyugalmán
Dobbanását hallgatom

Este apró fényeidben csöndben elveszem
Elgörög a táj
A repülő belseje, a fülledt levegő
És a mesterséges világítás csak
ami az ember alkotta biztonságra emlékeztet

Olyan mulandó vagyok és kevés
Félszeg, szeretet nélkül
Zörgő üresség
Akit a föld mégis légkörébe zárt
Kicsi vagyok, gyenge vagyok
Szeress kérlek, hisz minden ember
Szeretetre vágy

Este

Forog körülöttem
Párnára hajtom fejem
Ha lehunyom szemem
Peregnek a sötét pontok a szemem előtt
Ha lehunyom
Feketén fényes foltok csüngenek benne
Szófogadóan
Előhunyászkodnak az
emlékek,
Meleg a párna, friss huzat illatára hajtom rá frissen mosott hajam és friss szemeim
a jelen
Csak csukott szemeim előtt hever az életem

(Illusztráció: Szabó Eszter: Pillows on the sofa)

Újrakezdés

Sistereg a napfény, ahogy a vízhez ér
Félszegen mártja bele sugarát a hideg tó
Sötét felszínébe

Feszülés. Feszülten hallgatom a víz susogását,
az egyetlen, ami megtöri a csendet

Kacsák menekülnek a tél utáni száraz nádakba
A gyenge nap apró pontokat próbál némán kivetni magából

Fürkészem a tájat, mintha süket lenne az egész világ

Zizzen a hullám, ahogy átszövi a világosság
Újrakelti a levegőt mely lassan
Vánszorog

Tompa zsibbadás remeg a térben, az elsétáló maszkok nem szólnak,
Csak lassan folynak el az utcán
Riadtan szorul el a szívünk
A nap erőlködik, hogy újra elfoglalja helyét

Újrakezdhetné?

Nyár

Megrengetett ez a nyári éjszaka

Játékos szellő cikáz karom körül
Az éj
Mélyen szállt alá, nehéz,
Szempilláival suhintja a földet
Óva pislantgat végig pislákoló fényein

A pihék táncra kelnek a puhaizmaimon
A bőröm bágyadtan hullámzik, elnehezedik, felenged, lüktet
egy nagy fehér öreg matrac
Amin sok kis részecske ugrál

Az éjszaka redői között kifelé tekintgető nagymamák lapulnak
A kutyaugatásban, a vonításban
A levegő ízében
véres hiány

A párában
Az éjjeli zördülő motorhangban
A szerelők, nagypapák
A száradó ruhák ráncában az erkélyekben
Kedves arcok,
Rongyos karjaikban reszkető szeretettel néznek
Fagyiárusok, művészek, ácsok,
orvosok, nyugdíjasok, jogászok
A sok kis égő kockában
Az utca fagyottságában
A csendben, min közösen osztozunk
Ott rejtőzik mindenki.

(Illusztráció: Iris Scott: Sage and Time)