hegynek fel a szürkületben levetkőzni a várost
talpig fehérben cseresznyefa, futók izzadságszaga

tüzet altatok a tenyeremben éjjel
és nem érzek, nem érzek semmit
de a hajad tapintása az ujjbegyekben
megmaradt, ne menj el ne hagyj itt
akaratlan és darabokban viszlek
a halálod velem lépeget
a városba vissza, sodor a reggel,
a tűzfalak metszik az eget

azt mondtad szeretsz, a szeretet
bekerít és felemészt mint a sav
megreped a föld, az ég leszakad
egy hűvös vizét hordó fekete patak
a szeretet mélyvörös és aranyló sárga
a szeretet zöld és illatos a lángja,
tátott szájjal síró, lángoló hasáb fa
és megérzik a vihart a madarak

te morzsánként szórtad a kenyered
penészes volt mind a két tenyered
te koporsónyi tömeg nyers rémület,
azt mondtad szeretsz, a szeretet nem ez,
anya a véremben, anyag a véremben,
ha sóhajtasz, a vállam belerezdül
úgy maradtam, ahogy megnyitottál
az eső a bőrömön hullik keresztül

te tanítottad, ha kezdted, végezd el
maradj a félrenyelt üvöltéseddel
jó gyerek, akárhogy lesz, felreped
úgyis az égen a pirkadat, földagad
megint a nyirkos szomorúság,
minek másoltad másnak a sorsát,
az agyagos, sáros partról lépj be
megint az emlékek árterébe

milyen lenne, csak utoljára, egyszer
hogy zokogsz, hogy zihálsz, hogy lélegzel

 (2014)
Vajda Réka fotója