„Így lesz a pont ezernyi kilométer,

és mindegyikben őrzi önmagát”

(Millimetrik és kilometrik, 5. old.) [1]

 

 

Jelen írás Karácsonyi Zsolt A nagy Kilometrik című verseskötetét a tér problematikája felől közelíti meg, így nem „tér” ki, nem elemzi hosszasan a Karácsonyi-kötet romániai irodalomban elfoglalt helyét, vagyis nem tárgyalja azon parallelizmusokat, amelyek fellelhetők a mai romániai magyar és román irodalomban. Kétségkívül, ezen parallelizmusok jelentős helyet kapnak a kötetben, elég a pillangó, lepke motívumra, mely motívum visszatérő eleme akár a Mircea Cărtărescu regényeknek, akár a Nichita Stănescu verseknek, vagy a herceg figura emlegetésére gondolni.

            Rögtön a kötet kezdő verse Karácsonyi térkezelését hivatott elővetíteni. Az utolsó versszakban említett „Így lesz a pont ezernyi kilométer”-sor (5. old) teremti meg a lehetőségét annak, hogy az Első csomó versben feltűnő színvonal (kiem. K. F.) − a pontra való rájátszásként, illetve a pontok vonallá alakulása által −, továbbá a vonal térbeli megfelelője, a fonál tematizálja a kötet központi problematikáját, vagyis a térérzékelést. A szerkesztési elv szintén a pókfonállal emelődik be. A térfogalomra rászövődik a határ, a nyitottság-zártság, az univerzum, a profán fogalma és az említett fogalmak kérdésköre. E problematikák ily módon nem választhatók el élesen egymástól, sőt mi több: „egymásba szövődnek”. A sző szó gyakori feltűnése nemcsak a szerkezetre utal, hanem magára az irodalomra is. A kötet létrehozó én az álmok szövése mellett (az álom és vele párhuzamosan a szövés többször visszatér), az anyagot, a szövetet, a textust szövi, ugyanis „A poezia: szent, erős lepel,/és marhabőr” (A nagy Kilometrik, 59. old.). Ennek a „lepelnek” az összetevői, illetve az anyagra írt betűk kiléphetnek saját terükből, átléphetik territóriumuk határát, más térbe léphetnek be, így valósítva meg az intertextualitást, továbbá az interpretációk sokaságát („elengedi betűit már a mondat,/így hívja elő önmagát”, A nagy Kilometrik, 61. old.).

A határ és annak folyamatos módosulása a legerőteljesebben kimunkált problémakör a kötetben. A folyamatos módosulás lehetőségét oly anyagok mutatják be, amelyek halmazállapotuknál fogva nem rendelkeznek állandó alakkal, tehát állandó határral sem. Ezen anyagok a kötetben a köpés és a víz. A köpés említett természetét hangsúlyozza a „mint köpésének állaga,/ pont olyan alaktalan lett e hosszú, nyúlós éjszaka.”-részlet (Marco Polo, 25. old.). E köpés, illetve a köpések sorozata burkolja be a földet. Bevonva, határára egy más réteget visz rá. Jóllehet e réteg lefedi a földet, Marco Polo énekét hallani lehet, hiszen a köpések, legalábbis az első köpés tőle ered, így az az ő territóriumából szakad ki. A kiszakított anyaggal − tekintettel arra, hogy az birtokolja az adott territórium attribútumait − Marco Polo tompítja a föld territóriumának már meglévő jegyeit, lefedi őket, és a saját territóriumává alakítja a földet, megvalósítja a territorializációt.[2] Karácsonyi könyvében több versben visszatér a lefedés folyamata, egy oda nem illő anyag rákenése egy másik anyagra. Azon anyag szerepét, amelyre majd rákerül egy másik, betöltheti ember is a Levél a bolti eladóknakban. Az eladókra rákeni a versbeli én a margarint, majd erre az új határoló anyagra szeleteli rá az uborkát. A folyó ehhez hasonlatos lefedést képes véghezvinni, bár a bevizesített lábon csak rövid ideig marad meg a folyó anyaga, a víz, hiszen a láb megszárad. Azzal, hogy a lábközét érinti a víz, a szexualitás megjelenik ebben a kapcsolatrendszerben („ha lábad közt a fiatal víz/ beszélni kezd, pletykát fecsegni”, A folyó, 45. old.).

A folyó vizsgálata visszavezet a territóriumból kiszakítás kérdésköréhez, ugyanis a versben megjelenő én, ha híd lenne, önmagát „kirántva” lépne be a folyó állandóan változó territóriumába. E folyamat már egy erőszakos cselekedetet jelenít meg. A fájdalom ellenkező irányú típusa sejlik fel A tánc enciklopédiájának (körtánc)-ában, ahol a fájdalmat az a test szenvedi el, amelybe egy másik hatol, s amelybe „karmol”, amelyet „hasít” a másik, még ha az a másik az élet is. A más anyagba való belépésnek a rontó, romboló célját a szúval példázza a kötet, hiszen a szú a más anyagú territóriumból újra és újra kirág egy darabot. Addig folytatja ezt a cselekvéssorozatot, míg „látjuk magunkat/ levetkőzni a sejtekig” (Music Pub, éjfél, alámerülés, 27. old.), míg majdnem tökéletes territorializáció valósul meg, ám a szúnak a tökéletes territorializáció sohasem sikerülhet, ugyanis egy sejt, egy darabka mindig marad a másik anyagából. A Music Pub, éjfél, alámerülésben a hajó említésével a visszacsatolás technikája tűnik fel. A kötetben korábban szereplő Titanic. Talált. Süllyed.-ben olyan territóriumkezelés jelenik meg, ahol a másik territóriumába lépés nem a túlélésért, nem a rombolásért történik, csupán eredmény, az elsüllyedés eredménye. Mind a kagyló szenved attól, hogy egy tőle idegen anyag fúródott a territóriumába, mind a hajó szenved az elsüllyedés tényétől, a tenger territóriumába merüléstől, attól, hogy egész teste már a tenger terében van.[3] A „gyöngyöző kacagás” (22. old.) kifejezés két értelmezési lehetőséget nyit meg: egyfelől, a territóriumban létezés ezen módját sátánivá alakítja: mintha a tenger mélyére süllyedés a sátáni teréhez való közeledés lenne, és e hajó − már csak a hírnév utáni vágy miatt is − a sátáni attribútumait birtokolva, mint maga a Sátán, reterritorializációs aktust hajtana végre, azaz ismét birtokba venné saját territóriumát, közeledne lefelé, a Pokol felé; másfelől − s ez az interpretáció az adott kérdéskör szempontjából ugyanúgy helytálló lehet − a kacagás arra a bevágásra, arra a formára utal, amely a hajó testén az ütközés pillanatában keletkezett. Szintén a testtől idegen anyag testbe kerülését festi le a Harald, a gyermek, sőt az alkohol és a víz folyékony halmazállapotú létének egyezésével még a köteten belül megteremthető humort is prezentálja („felhajt érted egy pofa sört,/vagy olcsó, gyönge kölnit”, 48. old.).

Az egyik territóriumból a másikba kerülést, illetve a kiszakadást alkalmazza a „huzat”-motívum, amely a második versben tűnik fel, ahol a pókháló kapcsán az érintéssel mutat közös jegyeket. Az érintés miatt − amellett, hogy a pókháló megszakad − kis csomó alakul a fonálon. Ugyanez a jelenség figyelhető meg akkor, amikor a pókhálót „léghuzat” szakítja szét. A huzat mint a hálótól idegen „anyag”, a háló territóriumát rongálja. Az érintés vagy a huzat e folyamat során egy testet is létrehoz a már meglévő anyagokból („már testnek hívod azt,/ mi összeáll”, Első csomó, 9. old.). A Jelben lévő „űr huzatja” (11. old.) a más territóriumba lépés következményét Ikarosz történetének felelevenítésével szemlélteti („Tizenkettő, a déli napsütés a székre csap,/ még vagyok valaki,/ és leadok néhány jelet, hogy jeltelen/ is tudjak izzani”, 11. old.).

Szintén a határban és a territórium egészében bekövetkezett olyan változást, amelyet külső tényező idézett elő, illusztrálja a Delfinbálnában a lyuk a fazékon, Az igazságvonalban a „csorba szegélyű pohár-paródiák” (26. old.).

Karácsonyi könyvében a határ nemcsak térbeli határt jelöl, hanem időbelit is. Az időbeli határ fogalomkörénél megjelenik mind a határ, mind a határtalanság ténye. A Zárjel a tíz perc időtartamra hivatkozásával az előbbit, míg a Titanic. Talált. Süllyed. az „időtlen” említésével az utóbbit képviseli. A Gyorsjel című vers egészét idézni szükséges:

 

„Mi volna gyorsabb, mint a szerelem,

e furcsamód feltáruló idő,

a mozdulat, az el se billenő

felé halad, és egyértelmű lészen.

Romantikátlan és mindig tettre készen,

Figyeld, ahogy másolt terekbe nő.

Mert ott vár rád, ki tiéd lesz egészen,

ki versed végén annyi, mint a rím.” (13. old)

 

A „másolt terekbe nő” a(z) (mítosz)újraírás technikáját sejteti. Mivel Karácsonyi Zsolt beemelte A nagy Kilometrikbe e technikát − még ha csak a sejtetés szintjén is −, a térbeli és az időbeli határtalanság, a dimenziómozgatás a kötet sajátos attribútumává vált.

            A határproblematikával (ha nem annak része) a legszorosabban a nyitottság-zártság kérdésköre érintkezik. Az ablak nyitottságának egy sajátos megjelenítése az, amikor annak helye említődik. Az én sem a keretről, sem magáról az ablakról, csupán az „ablakom helyé”-ről (Kagyló kiszól, 34. old.) nyilatkozik. A ház része ez is, pontosan úgy, mint a pókhálóé a szálak közötti keretezett terület − melyen olyan módon „árad” át a levegő vagy a „huzat”, mint az ablak helyén −, pusztán e „terület” a köztesség állapotának lehetőségét is magában foglalja. Jóllehet része a háznak vagy a hálónak, a kintnek, a másik territóriumnak szintén eleme. A levegő, a huzat éppen ezért, minden akadály nélkül beléphet e térbe. A keret az egyetlen, ami jelzi a territóriumváltást (ha egyáltalán lehet territóriumváltásról beszélni). Ha az ajtót, az ablakot kinyitja az én (ez csak akkor lehetséges, ha maga az ajtó, illetve az ablak létezik), akkor az utóbb tárgyalt folyamat definiálása egyszerűbb, hiszen a nyitás által a territóriumok határának − a kint és a bent territóriumának − tágítása adott. A két territórium eggyé olvad (Optimista költemény).

            A zártság-nyitottság sajátos fajtáját testesíti meg a tenger és az űr zártsága-nyitottsága. Az elsüllyedt hajó a Titanic. Talált. Süllyed.-ben a tenger mélyén fekszik. A víz felszínéről nem látható, a sötétség elfedi, a tenger mély kékje „bezárja”. A hajó territóriuma fentről nézve a tengerével egyenlővé vált, azaz nem érzékelhető.[4] Az űrrel kapcsolatos térkezelés abban különbözik, hogy annak zártsága csak a zártság megszűnésével említődik a Jelben. Az űr úgy alakult a Földről nézve nyitott térré, hogy valaki felugrott, és e mozdulat eredményével, vagyis az űrbe jutás által, illetőleg annak megkísérlésével[5] az űr territóriumát kinyitotta, kiszakította. A „déli napsütés” ennélfogva „csap” a székre (11. old.), nem pedig valami finomabb módon éri el a tárgy felületét.

            A territórium problematikájához szorosan kapcsolódik a kötetben a profán kérdéskör. Bevezetéséhez a szent és a profán szembenállását használja fel a kötet.[6] „Az égi, titkos drágakő” (Sziklazsír, 31. old.) így kerülhetett le a profán térbe. E térbe esik le, ahol az égés „pokoli” folyamatát zsírban − mely anyag a profán képviselője lehetne − kell elszenvednie; nem csökkenti ezen anyag jellemzőjét a szikla előtag sem.[7]

            A profán tematikája a kötetben két, élesen el nem választható csoportra bontható: a szexualitás tematikájára és az evés, ivás tematikájára. A határ elvesztése, a határtalanság mind a kettőhöz kapcsolódik, tekintettel arra, hogy, akár a szexualitás, akár az evés és az ivás esetében − ha az evés és az ivás habzsolással jár, akkor mindenképpen − az egyén elveszti önnön határait. A Bátor Királyban leírt aktus természetéből következően, jellegzetes jegyeinek segítségével az eredménytelen szexuális folyamatot is bemutatja, míg A tánc enciklopédiájának (kantánc, némi lakkal)-ja a szexuális aktust valószínűsíthetőleg megelőző csókolózást írja le. Ez utóbbi a másik határaiba való belépés ábrázolását még egy vonással toldotta meg: a pár/párok egészségi állapotának, illetve „egészhez” viszonyított állapotának lefestésével. Az „egymás nyomát harapják/ frissen épült fogsorok.”-egység (54. old.) ezen állapot érzékeltetésére szolgál amellett, hogy a territórium-problematikát is maga után vonja. „A frissen épült fogsorok” alighanem műfogsorok, amelyek idegen anyagok az emberi szervezetben, azaz az emberi szervezet territóriumába került idegen anyagok.

Mivel a csókolózás a folyó partján történik, A folyó című versnél már tárgyalt határ folyamatos módosulásának aspektusa szintén végigvonul. Az Erdélyi nők dicsérete a szexualitás attribútumait aktiválva ugyancsak felmutatja a más territóriumba lépést. A nagy Kilometrik „megszabadít fehérlő sejtjeidtől” (60. old. ) sora a kifordulás, a körvonalvesztés pillanatára utal. A körvonalvesztés az, ami − bár különböző eredménnyel és különböző folyamattal − az evés és az ivás túlzó mértékénél megjelenhet. Nem véletlen, hogy az idézett egység fölött pár sorral olvasható: „s a lágy időbe tűnő alkoholt”.

            A profán-tematika második csoportja a kocsma-képpel erősödik. A túlzott fogyasztás a „kocsmában lét” jellegzetessége. A habzsolás mozdulatára játszik rá a „kocsmákon át” kifejezés (Az igazságvonal, 26. old.), ugyanis az evés, az ivás kapcsán megjelenő és a kocsmák szakadatlan látogatása esetében feltűnő ismétlődés ugyanaz. Az ismétlődéshez kapcsolódó mozgássor megegyező. A habzsolás során az egyén folyton-folyvást a szájához veszi az ételt, illetve a poharat, eszik vagy iszik, az adott tárgyat lerakja, majd a folyamatot egyre megismétli; a kocsmák „látogatása” esetében: a személy belép a kocsmába, iszik  (a habzsolás mozdulatsorát hajtja végre), majd kimegy; ezt a cselekvéssort realizálja minden egyes kocsmában, ahol megfordul. A két folyamat eredménye lesz egyrészt az, ami Az igazságvonalban feltűnik: „beleim sarával/ meghúzom az igazságvonalat” ( 26. old), másrészt az a körvonalvesztés, amely A tánc enciklopédiájának (Kolozsvár banzáj)-a sorában említődik: „szertegyúrtak, összementem” (55. old.).[8]

A Bátor Királyban, továbbá a Harald, a gyermekben a kocsma-motívum ugyancsak jelentős, ám az előbbiben a szexualitás hangsúlyosabb, az utóbbiban pedig a mítoszteremtés Mircea Eliadénál elemzett jegye[9], jobban mondva annak sajátos vetülete, amely nem riad vissza a humor forrásának létrehozásától sem. Az Eliade által tárgyalt rituálé mögött egy isteni modell húzódik, így a szent kategóriájához köthető. Tekintettel arra, hogy a Harald-történet − az irónia eszközét tartalmazva[10] − mítoszként működik, és a lánykeresés motívumát mint a házasság előtti rituálé rituáléját alkalmazza, a rituális attribútumait viseli magán. A rituális ránehezedik pozitív aspektusával a szövegre, ezért az alkoholfogyasztás jegye nem lehet markáns, csak úgy jelenhet meg, mint a humor egy újabb válfaja. A kölni „felhajtásának” lehetősége az olvasó nevetését eredményezi.

A szexualitás és a vegetatív lét beemelésével teremtődhet meg a tér kérdéskör oly jegye, amely az embernek a testi folyamatait helyezi előtérbe, és amely a kötet egészének territóriumproblematikájához kapcsolódni képes. A territórium kérdése ily módon behálózza a kötet egészét, minden alproblematikában a territórium fogalma marad központi így alkotva meg a szövés Karácsonyi Zsolt által ismertetett módozatát.

---